Mazsola Húsvét

Mazsola Húsvét

/ Bolgovics Gergő /
bolgovics.gergo képe
Mazsola Húsvét – közösségi ünnepélmény kicsiknek és nagyoknak.
BábszínházGulyásKézműveskedésRendhagyó Mazsolák

Mazsola Húsvét – közösségi ünnepélmény kicsiknek és nagyoknak

2025. április 19-én került megrendezésre a Mazsola Gyermek Néptáncegyüttes által szervezett Mazsola Húsvét, amely minden érdeklődő számára nyitott volt. A rendezvény egy egész napos, színes programfolyammal várta a családokat, és igazán varázslatos hangulatban telt.

A kapuk 12:00 órakor nyíltak meg a vendégek előtt, amit szorgos előkészületek előztek meg. Az érkezők húsvéti finomságokat kóstolhattak: hidegtálon felszolgált sonkát, majd ebédre gulyáslevest kínáltak – barátságos, közösségi légkörben.

A gyerekek kézműveskedhettek, tojást festhettek, és részt vehettek egy különleges, játékos Mazsola-táncpróbán is. A fiúkat locsolóversek tanulására buzdították, miközben élvezhették a tavaszi napsütést és a természet közelségét. Mesét is hallgathattak a kicsik, amit egy bábszínházi előadás követett. A nap záró eseménye – a gyerekek nagy örömére – a hagyományos tojáskeresés volt.

A rendezvénynek a Newark-i Magyar Kulturális Központ adott otthont. Az időjárás is kedvezett: a programok zöme a szabadban valósulhatott meg, ami még felszabadultabbá és hangulatosabbá tette a napot.

Mivel az Egyesült Államokban a Húsvét Hétfő nem munkaszüneti nap, a szervezők úgy döntöttek, hogy az eseményt nagyszombatra időzítik. Bár ez eltért a magyar hagyományoktól, a résztvevők örömmel és fegyelmezetten vettek részt a programokon.

A rendezvényen körülbelül száz fő vett részt, ami nagy sikernek számít, és arra bátorítja a szervezőket, hogy a Mazsola Húsvét hagyománnyá váljon a helyi magyar közösség életében.