Avagy az Egyesült Királyság Budapestje
Számos angliai magyar intézményben megfordultam az elmúlt kilenc hónapban és megdöbbentő volt az az összefogás és önkéntes, elhivatott munka amit a mentoraim generálnak és a segítségemmel koordinálnak. Manchesterben a Zsigmond Király Magyar Iskola munkáját segítettem, Chesterben pedig a Szóló Szőlő Magyar Tanodában tevékenykedtem néptáncpedagógusként. Hivatásos táncos és cégvezetői múltam nagyban megkönnyítette a munkámat, hisz sok esetben a rendezvények megszervezésében és lebonyolításában is jelentős szerepet kellett vállalnom.
Bartha Miklós a racionális gondolkodás megtestesítője Manchesterben, ezért kimagasló precizitással egyengeti a Zsigmond Király Magyar Iskola útját és irányítja a fejlődés felé. Idén folyamatos tendenciával bővült az iskola, ami köszönhető a minőségi pedagógusi munkának és a színes családi programoknak (interaktív mesekoncertek, táncházak, Mikulás váró sokadalom, farsangi mulatság, stb.) Emellett a tanév legnagyobb eseménye, az Iskola 10. születésnapja is sok érdeklődőt mozgatott meg, akik már a következő évre íratták be gyermekeiket.
Hálás vagyok a kollégáimnak, hogy szakmaiságukkal és Miklós logisztikai rátermettségével egy gyermekközpontú és élményalapú oktatási intézményt működtetnek, mely támogatja a diaszpórában élő magyar gyerekek anyanyelvi képességeiknek fejlődését és biztosítja közel negyven magyar család szociális és kulturális tevékenységét.
Budapestiként különleges tapasztalat volt, hogy Manchester pezsgése nagyon hasonló a fővárosunkéhoz. Mindig van mit csinálni és a művészeti programok végeláthatatlanok, ami szakmámból (táncművész, néptáncpedagógus) kifolyólag különösen fontos szempont volt számomra az ott töltött időszak alatt. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy Manchesterben működik még egy nagyobb magyar közösség, ami a Tulipán Zither Band-ből és a Boldog Sarkaházi Sára cserkész csapatból áll. Ezt Ördög Ottilia, Páva Gyopár és Tolnai Judit üzemelteti.
Érkezésemkor, régebbi konfliktusok miatt nem volt szoros a szakmai együttműködés az intézmények között, de KCSP ösztöndíjas kollégámnak, Vass Orsolyának és Dr. Riskó-Nagy László főkonzul pozitív szemléletének köszönhetően, nyitottak egymás felé az intézmények és a közel 150 fős 10. születésnapi nyíltnapon mind három szervezet képviseltette magát, ami úgy vélem hatalmas előre lépés az elmúlt évekhez képest. Remélem, hogy ez a folyamat tovább folytatódik és összefogva, támogatva egymást még sok rendezvényt, programot tudnak majd megvalósítani.
Chesterben a magyar közösség létszáma kisebb, azonban vendégszeretetük talán a legnagyobb az Egyesült Királyságban. Kádárné Szász Hilda a közösség szíve és lelke, aki tanítói múltjából adódóan elhivatottan vezeti a Szóló Szőlő Tanodát. A kis létszám miatt nagy figyelmet tud szentelni a gyerekekre és jelenlétemmel el tudtunk indítani egy kis csoportot is a 2. félévtől. Így két korosztály számára tud az intézmény minőségi anyanyelvi foglalkozást biztosítani két hetente szombatonként 10:00 és 13:00 óra között.
Az elmúlt tanévben számos interaktív programot szerveztünk Hildával, amiből kettőt emelnék ki, ami számomra és környezetem számára is a legemblematikusabb volt. Az első a Chesteri Kulturális Magyar Nap, ahol magyar ételekkel, tánccal, zenével és kézműves foglalkozásokkal ismerkedhettek meg a Chesteriek, amellett hogy a környékbeli magyaroknak is egy kiváló alkalom volt találkozni, beszélgetni és együtt ápolni a hagyományainkat. A másik közös kalandom a Tanodával és a Boldog Sarkaházi Sára cserkesz csapattal a manchesteri Diaszpóra Iskolatábor volt, ahol közel 50 gyermeket táboroztattunk egy héten keresztül.
Itt az egyik ,,őrs” (csapat) vezetője és tanára voltam, ami egy részt megtisztelő, más rész hatalmas munka volt, de megérte. A tábor végére nagyos szoros kapcsolatok alakultak ki a gyerekek és a tanárok között is, amit leginkább a Kárpát-medencei néptánctáborok hangulatához tudnék hasonlítani. Ez köszönhető az esti tábortűz körüli csapatépítő játékoknak, énekléseknek és csapat versenyeknek. Örök élmény marad számomra ez a diaszpóra tábor, és remélem még részese lehetek a jövőben ennek a közösségi élménynek, ahol életre szóló barátságok születnek.
Zárszóként köszönöm Hildának és Miklósnak a közös munkát és a partneri kapcsolatból induló barátságot, amit tovább viszek magammal és kívánom, hogy önkéntes, kitartó munkájuk az ideihez hasonlóan eredményes és sikeres legyen!