avagy, hogyan mulatnak a svájci magyarok?
A svájci magyarok életében már megszokott esemény a magyar bál. ám idén a korábbiaktól eltérően már januárban megtartották. A Zürichi Magyar Egyesület vezetősége már jóval karácsony előtt elkezdte a felkészülést, hogy az ország minden tájáról és a Magyarországról érkező vendégek számára az idei alkalmat is egyedülállóvá tegye. Bár az évek során sokat változtak a körülmények: a vendégsereg lelkesedése és a szervezők elkötelezett munkája mit sem változott.
Korábban is a gyermekek táncházával indult a nap. A bál előtt így ők is megtapasztalhatják, milyen közösen táncolni. Szerte Svájcból érkeznek erre a néptánc csoportok tagjai, hogy a kicsik is különleges élménnyel gazdagodjanak. 2024-ben a zürichi Óperenciás Néptáncegyüttes vállalta a program összefogását: a bolond lakodalom népszokását elevenítették fel az érkező családokkal. Azoknak, akik a táncban félénkebbek, meseolvasást és kézműves foglalkozást tartottak. Mindezt élő zene kísérte. Az eseményre érkező családok megtöltötték a nagytermet és a cserkész büféből is rendesen fogyott az uzsonnára való és a frissítő.
A gyerektáncház után elkezdődött a terem feldíszítése a bálra. Minden a helyére került, a táncosok is elpróbálták produkciójukat, s este 10-ig folyamatosan érkeztek a vendégek. Kik csoportosan, családilag vagy baráti közösségekben foglaltak helyet, kik az ismerkedős asztalhoz ültek.
Egyesek szinte a kezdetek óta járnak, hiszen az 50-es, 60-as, 70-es években érkeztek Svájcba, és már akkor kialakult a hagyománya, hogy a magyarok egy közös táncmulatság keretében találkozzanak, együtt mulassanak. Mások már ide születtek, mint a nyitótáncosok többsége és második generációs svájci-magyarként vált fontossá számukra a részvétel. Olyan fiatalok is érkeztek, akik tanulmányaikat végzik itt. Nekik újdonság volt a közös, nagyszabású táncmulatság: kialakult egy újfajta kapcsolat a magyar közösséghez. A visszajárók tudják, hogy a bál olyan élményt ad, hogy megéri utazni akár több száz kilométert is.
A program három táncprodukcióval indult. Elsőként a fiatalok keringője nyitotta meg a bált, akik hagyományosan fehér ruhájukban a táncparkettet is felavatták a csatlakozó vendégekkel együtt. Két néptánccsoport, a zürichi Óperenciás Néptáncegyüttes és a berni Figurás Néptánccsoport mutatott be többféle magyar táncot, a közönséget is bevonva.
A SPASZ, a Svájci Amatőr Progresszív Színpad egy komédiát mutatott be. A vacsora után folytatódott a tánc, amelyet egy Magyarországról felkért zenekar kísért, akik már többször is játszottak a korábbi években a bálon: ismerték az igényeket és átérezték a közhangulatot. A tánc csak ideiglenesen állt le a tombola nyeremények kisorsolásakor. Az esemény végén alig akartak hazamenni a bálozók a hajnali órákban.
Összességében a zürichi magyar bál egy kiváló találkozási lehetőség: voltak olyanok is, akik évtizedekkel ezelőtt ezen a bálon ismerkedtek meg egymással. A bálozás olyan közös hagyomány, olyan közös élmény, ahol a magyar beszéd, a magyar kapcsolatok, a magyar zene és a közös tánc elválaszthatatlanul összetartozik. Olyan komplex élményt ad a résztvevőknek, amiért jövőre is érdemes visszatérni.
Nem is okozott csalódást a 2024-es bál sem. A visszajelzések alapján az idei magyar bál is elődei méltó nyomdokába lépett, mindenhonnan lehetett hallani, hogy milyen jó hangulatú a bál.
Egy hölgy, aki már évtizedek óta jár a zürichi magyar bálokra, így lelkesedett a helyszínen: „Bár táncolni már nem szoktam sokat, látni a fiatalokat, az ismerős, magyar arcokat – legalább évente egyszer… Csak élvezni lehet ezt az egészet.”
Milyen élmény volt a táncosoknak? Az egyik fiatal, aki először vett részt az eseményen, így mesélt: „Nagyon élveztem a bált! Nyitótáncosként kimondottan szép és emlékezetes volt, a tánc megadta az izgalmat utána pedig már felszabadultan tudtam ismerősökkel beszélgetni és új embereket megismerni!”
A meghívott zenekar olyan ritmussal, érzékkel választotta a zenéket, hogy a végén még azok is táncoltak, akik maguk sem gondolták volna, hogy fognak. Tele volt a tánctér, párok, csoportok alakultak. A bál végén, a ráadás után sem csitult a felfokozott hangulat. A néptáncosok közül páran énekelni kezdtek, újra előkerültek a hegedűk és zengett a terem a magyar népdaloktól.
Ilyet még nem tapasztaltam, amilyen maguknál van – jegyezte meg elismerően a bál díszvendége, Zennyessy László elnöknek, amikor a bálozók összekapaszkodva, egy körben énekelték, hogy:
„Annyi mindent kéne még elmondanom,
S ha nem teszem talán majd nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk…” (Ismerős Arcok: Nélküled)
