Október 24-én a Coronel Du Graty-i Magyar Közösség Civil Egyesület különleges estével készült: egyrészt megemlékeztek az 1956-os forradalom évfordulójáról, másrészt elbúcsúztattak engem, a közösségnél idén szolgálatot teljesítő Kőrösi Csoma Sándor Program-ösztöndíjast.
Tulajdonképpen egész évben erre az estére készültünk. A himnuszok és az ünnepi megemlékezés után a közösség két tánccsoportja, a Liliom és a Pamuk is színpadra lépett, hogy megmutassa, mivel foglalkozott idén.
A gyerekekből álló Pamuk két műsorszámmal készült. A népviseletbe öltözött gyerekek népdalokra épülő gyermekjátékokat és koreográfiákat mutattak be, többek között az Icike-picike, a Sárgalábú gólyamadár és a Cickom-cickom dallamaira.
A Liliom Néptáncegyüttes négy koreográfiát adott elő. Elsőként a magyarbődi karikázó, csárdás és friss következett, amelyet eredetileg a chilei szimpóziumra készítettek. Most kissé átdolgoztuk, így én is táncolhattam benne, az elején pedig a lányokkal közösen egy magyarbődi népdalt is elénekeltünk. Ezt követte a rábaközi, majd a kalotaszegi tánc, amelyben bemutatták a nemrég Magyarországról rendelt új kalotaszegi népviseleteket is. Zárásként a bogyoszlói koreográfia következett, majd egy rögtönzött táncházban a nézők is táncra perdülhettek.
A hímzőkör tagjai is gazdag kiállítással készültek, főként kalocsai és matyó hímzésekkel. Többen közülük most mutatták meg először a munkáikat, de ezt egyik darabon sem lehetett volna észrevenni: szebbnél szebb, gondosan, szeretettel készült darabokban gyönyörködhettek a vendégek.
Az est során Botka Margarita, a Du Graty-i szervezet elnöke beszédében összefoglalta az év tevékenységeit, és megköszönte a munkámat. Mivel a Villa Ángela-i magyar közösségből is sokan eljöttek az ünnepségre, José Bischof, a Villa Ángela-i szervezet elnöke is köszönetet mondott. Végül nekem is szólnom kellett, és bevallom, nagyon nehéz volt könnyek nélkül búcsút mondani.
Hálás vagyok, hogy Chacóban ennyi kedvességgel és szeretettel fogadtak, és mindenben segítettek, amire csak szükségem volt. Igazán befogadó, szeretetteljes közösségre találtam. Már az első közös vacsorán úgy éreztem, mintha rég nem látott rokonokkal ülnék egy asztalnál. Öröm volt velük dolgozni, mert amit a magyar közösségért tesznek, az példaértékű. Soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországtól ilyen messze ilyen szépen él tovább a magyar kultúra.
Hálás vagyok azért is, hogy megismerhettem az oda érkezett magyarok történetét. Amikor néha elveszettnek éreztem magam, mindig erőt adott a gondolat, hogy min mehettek keresztül azok, akik évtizedekkel ezelőtt megérkeztek Argentínába. Milyen hosszú utat tettek meg, és mennyi bátorság, erő és kitartás kellett ahhoz, hogy a semmiből építsenek fel egy új életet!
Néhány napja már eljöttem Chacóból, és nagyon nehéz volt elindulni. Megszerettem az ottani embereket, és végtelenül hálás vagyok nekik. Rengeteg szép emlékkel és szeretettel a szívemben térek haza, és tudom, hogy Chaco mindig egy kicsit a részem marad. Ha ezután marhahúst eszem, mindig az ottani asadókhoz fogom hasonlítani. Ha esik az eső, meg fogom kívánni a matét és a tortas fritast. Bár Európában nincs szieszta, néha azért alszom majd egy jót délutánonként. És a foci-vébén is valószínűleg Argentínának fogok szurkolni, legalábbis addig, amíg nem lesz egy erősebb magyar válogatott…
De ami a legfontosabb: soha nem felejtem el őket és ezeket a találkozásokat.
Köszönöm, Chaco! Örökre a szívemben maradsz.

