London: Huszárkiállítás a brit Nemzeti Katonai Múzeumban

/ Dr. Harrach Gábor /
harrach.gabor képe
Churchill az egyik legismertebb fiatalkori fotóján magyaros egyenruhában – zsinóros dolmányban, tollas kucsmában – látható. Mindez nem a véletlen műve: az akkor 21 éves alhadnagy ez időben a 4-es számú királyi huszárezrednél (4th Queen’s Own Hussars) szolgált, s mint ismert, e könnyűlovas egységek a világon mindenhol tőlünk, magyaroktól vették át úgy a nevüket, mint az egyenruhájukat.
01020304

Az Egyesült Királyságban jelenleg három királyi huszárregiment működik, a brit nemzetközösséghez tartozó Kanadában szintén. A magyar katonai hagyományok továbbélése az angolszász országokban tehát jelen idejű valóság. Ennek a kapcsolatnak, lényegében Nagy-Britannia és Magyarország közös katonai hagyományainak állít emléket az a londoni kiállítás, amit a napokban nyitottak meg a brit Nemzeti Katonai Múzeumban Call in the Cavalry címmel.

A kiállító teremben elhelyezett tájékoztató anyagokból kiderül, hogy a brit könnyűlovasokat a 19. századtól nevezik huszároknak, s ekkor kapták jól ismert uniformisukat is. A waterlooi csatában már a brit huszárok is részt vettek. Amint azt Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet – maga is katonacsalád sarja, jelenleg tartalékos százados – a december 6-i megnyitón hangsúlyozta, a huszár Magyarországon és az Egyesült Királyságban egyaránt egy élő hagyományt jelenít meg, s mindkét országban a nemzeti büszkeség forrása. Ugyanakkor, tette hozzá, a közös hagyomány által összekötött brit és magyar hadsereg jelenleg már ugyanazon katonai szövetségen belül, közös célokért dolgozik együtt.

A kiállítás, amelynek társrendezője a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, jövő év júniusáig látogatható. További információk a https://www.nam.ac.uk/whats-on/call-cavalry oldalon találhatók.

(Fotók: Kelemen Lehel)