Magyarország a Hungarikum és magyar feltalálók tükrében
Többnyire az online térben mozgunk. Én ott tanítok, tartok órákat az ifjúságnak, vagy épp könyvklubot. Idén a legtöbb időmet a Bocskai Magyar Iskolában töltöm, idén ugyanis ide érkeztem egyházi ösztöndíjasként. Itt kaptam saját csoportot is, ahol öt lelkes, okos és vidám diáklányomnak tarthatok magyar nyelvi foglalkozásokat.
Az idei negyedév A magyar hungarikumok, illetve a magyar feltalálok és találmányaik témát tartogatta számunkra. Az első alkalmon még sikerült személyesen találkoznunk egymással, és nagyon jó volt látni, hogy a lányok nőttek, változtak így három hónap alatt is. A csoportból volt, aki elment, s most éppen a magyar érettségijére készül egy másik iskolában, és természetesen csatlakozott hozzánk két új tag is.
A lányokkal volt alkalmunk részletesen megismerkedni a magyar hungarikumokkal, hiszen a hungarikumok.hu oldalon rengeteg információ áll rendelkezésünkre például arról a folyamatról is, hogyan válik valamiből hungarikum. Közösen csodálkoztunk rá magyar találmányainkra, különböző videók és interaktív feladatok segítségével. Egy ízben a lányoknak az volt a feladata, hogy készüljenek kisebb előadással egy-egy hungarikumról. A feladatot nagyon kreatívan oldották meg: volt aki az Ilcsi Szépítő füvek jótékony hatásáról mesélt, az édesszájúak a Dobos-torta történetéről meséltek, míg a sportkedvelők Puskás Ferenc érdemeit ecsetelték a csoportnak.
De leginkább mégiscsak a negyedévet záró projektfeladat sikerült fantasztikusan. A lányoknak alkotniuk kellett a következő témában: Így látom Magyarországot (a hungarikumok és a magyar feltalálók tükrében). A projektet fogalmazás, poszter vagy videó formájában készíthették el. S mivel mind az öten különböző egyéniségek, különböző érdeklődési körökkel, ezért szerettem volna meghagyni azt a szabadságukat, hogy ők válasszák ki, a nekik legkézenfekvőbb műfajt. A kész projektekből szeretnék megosztani veletek néhány idézetet, képet és videót.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen kreatív diákjaim vannak, akikkel öröm foglalkozni.
„Ha tehetném akkor minden évben haza látogatnék a családomhoz. Legutóbb két éve voltam Magyarországon, amikor részt vettem a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Táborban is. Nagyon sok helyre elvittek minket és sokat tanultunk Magyarországról. Remélem hogy idén is eljuthatok ebbe a táborba. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Magyarországon születtem és lakhattam.” Molnár Linetta, 14 éves
„Emlékszem, amikor először voltam a Mohácsi Busójáráson, Mamival, Papával és Petrával. Kicsik voltunk, szerintem körülbelül 4-6 évesek. Volt egy vásár is, ahova Mami el is ment szétnézni… Kis idővel később, valahogy sikerült elvesznem és nem találtam Petráékat. Teljesen kétségbe estem egyedül ott a hidegben sok idegen között, így nem csoda, hogy amint megláttam egy férfit aki nagyon is hasonlított Papára, odafutottam hozzá és átöleltem a derekát… De ahogyan hátrafordult, és rám nézett, nem az apukám ismerős arca nézett vissza. Sőt, nem is egy arc, egy emberi arc volt, inkább egy ördögé, vagy állaté. Először nem jött ki egy hang sem a torkomon. Csak nyitva volt a szám és úgy néztem fel a szörnyre, ki előttem állt. Végül megjött a hangom és olyan hangosan sikítottam, hogy a rengeteg ember körülöttünk mind felém fordult. Rohanni kezdtem, és addig meg nem álltam, míg Petrához és a mellette álló apukámhoz nem értem. Hát, ez volt az első találkozásom, egy busóval, amiről később megtudtam, hogy csak álarcos emberek, nem fognak megenni hatéves kislányokat.”
Halmai Viola, 14 éves
„…Magyarországon az emberek nem szoktak hozzá ahhoz, hogy sokféle nemzetiség él együtt az adott területen (főleg ázsiai), ebből kifolyólag nem biztos hogy olyan kedvesek és barátságosak hozzájuk, ha valaki új jön a suliba vagy edzésre. Itt Ausztráliában mindenki hozzászokott már ahhoz, hogy a világ minden tájáról jönnek és ezért mindenki barátkozik mindenkivel. Velem is mindenki nagyon kedves volt, amikor elkezdtem az iskolába járni és végül egy indiai lány mellett kötöttem ki.” Paulik Liza, 15 éves
