Buenos Aires egykori bevándorló hotelébe látogattunk
1888-tól már működött egy másik hotel a bevándorlók fogadására, ami Rotonda néven volt ismert. Külön érdekesség, hogy az egykori első hotel ma a híres Retiro vonatpályaudvar része.
Az argentin kormány által 1911 óta működtetett hotel összesen 3000 ember befogadására volt képes. A bevándorlók hetekig, hónapokig utaztak a hajókon, sok esetben a rossz higiéniás körülmények miatt betegen vagy tetvesen érkeztek meg. A Buenos Airesbe érkező bevándorlók segítségére volt az a közel 1000 fős csoport aki a “Hotel de Inmigracion”-ban fogadta az érkezőket.
Mai szemmel nézve elképesztő megpróbáltatás és erőt próbáló lehetett azoknak a magyaroknak, lengyeleknek, olaszoknak, stb., akik tulajdonképpen az ismeretlenbe indultak el. A legtöbb bevándorlónak nem volt Argentínában élő rokona, nem tudták milyen körülmények fogadják őket “ott a tengeren túl”– hiszen jóval az internet, tv és telefon előtti időszakról beszélünk – és még a nyelvet sem beszélték, mindent újra kellett kezdeni azokkal az eszközökkel és tudással, amit hoztak magukkal.
Ebben a magányos és küzdelmes újrakezdésben óriási segítséget nyújtott a hotel, amelyet kifejezetten az Argentínába érkező, itt letelepedni kívánó emberek fogadására hoztak létre. Az ideérkezők egy hetet maradhattak a hotelben és ez alatt az idő alatt teljes ellátást kaptak. Emeletenként négy hálószoba volt, egyenként kétszázötven fő befogadására alkalmas. A nők és gyermekek számára külön lakrészt biztosítottak. Mi ezeknek a lakrészeknek a rekonstruált, emeletes ágyakkal berendezett tereiben sétáltunk a múzeumba látogatásunkkor.
A szálláson túl reggelit, ebédet, vacsorát, egészségügyi ellátást és mosókonyhát is biztosítottak. A hotelben pár napig megszállók szórakoztatására filmeket vetítettek és egy kisebb könyvtár is a rendelkezésükre állt. A bevándorlók a megérkezésük második napjától kezdve állásinterjúkra jártak, amelyet a hotel munkatársai szerveztek meg, hogy minél hamarabb, minél sikeresebben új életet tudjanak kezdeni az új világban.
Meghatottan hallgattuk az idegenvezető előadását a gyerekekkel együtt. A múzeumi séta, a hallott történetek valóságossá tették dédszüleik, nagyszüleik elbeszéléseit. A gyerekek izgatottan fogadták, hogy a múzeum adatbázisából megtudhatják a hajó nevét, amin felmenőik Argentínába érkeztek. Emlékként az adatokat egy igazolványba rögzítve haza is vihették. Nagyon sok család nem őriz dokumentumot a bevándorlás időszakáról. A múzeum adatbázisa megeleveníti a családok történetét, fontos részleteket tudhatnak meg felmenőik letelepedéséről, mint hogy melyik évben érkeztek, és melyik országban szálltak fel a hajóra.
Az épület a bevándorlás méltó mementója. Érzékenyítő élmény volt a folyosókon sétálni, megidézni a babiloni állapotot, ahol több ezer ember, különböző nyelven kereste a helyét, új otthonát és találta meg végül új életét. Napjaink modern, digitalizált világában is nehéz új életet kezdeni egy másik kontinensen, egy más kulturális közegben, így elképzelhetjük milyen nehéz lehetett az előző századokban. Századtól függetlenül az emberi érzések nem változtak, az elszakadás és honvágy, a reménytelenség és remény kettőssége útitársként kísér minden ki- és bevándorlót.
