Kincsek a garázsból – Egy közösségi összefogás története

Hogyan hozott össze minket a garázsvásár, és milyen értékekre találtunk a régi tárgyak között

/ Szalkay Krisztina /
szalkay.krisztina képe
Szeptember 13-án érkeztem meg Kanadába, Windsorba, már aznap alkalmam nyílt találkozni mentorommal, Lizik Zoltánnal és mentorhelyettesemmel, Huber Enikővel. Az első napok nem voltak kihívásmentesek, de ezek leküzdése sem volt lehetetlen. A helyi közösség felé vezető első lépésem 15-én történt, amikor bemutatkoztam a Free Hungarian Reformed Church-ben. A fogadtatás szívélyes és barátságos volt.
gulyáslevesFHRCpalacsintayard sale

Néhány nappal később, 2024. szeptember 19-én ültünk össze, hogy megvitassuk a közelgő yard sale részleteit. A megbeszélés során gyorsan kiderült, hogy a régiségek és használt tárgyak eladása önmagában nem lenne elegendő a sikerhez, ezért úgy döntöttünk, hogy a hagyományos magyar ételek gulyásleves és palacsinta is szerepelnek majd a kínálatban. Ez nemcsak plusz bevételi forrást jelentett, hanem egyúttal a magyar kultúra népszerűsítését is célul tűzte ki, így a vásár egyben gasztronómiai élménnyé is vált.

A gyülekezet tagjai két napon keresztül fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön. A közös összefogásnak köszönhetően végül száznál is több adag gulyásleves és palacsinta készült el, amelyeket villámgyorsan elkapkodtak az érdeklődők. Az ételek iránti kereslet minden várakozásunkat felülmúlta, így a bevétel is jelentős volt, több száz dolláros eredményt értünk el.

A zsibvásár maga is sikeres volt, bár az ételekhez képest kisebb arányban járult hozzá a bevételhez. Hiába igyekeztek a férfiak a természetes karizmájukkal meggyőzni az embereket, a kincsvásár kínálata nehezen tudta tartani a lépést a gulyásleves és palacsinta népszerűségével. Mindazonáltal a közösségi összefogás ereje, a sokszínű program és a baráti hangulat tette igazán emlékezetessé ezt az eseményt.

Mindemellett szükséges megemlítenem azt is, hogy a megannyi kulturális sokk mellett, ez igazán kiemelkedő volt. Szürreális volt látni, hogy nem csak a filmekben, de tényleg szerveznek zsibvásárokat az emberek, és nagyon sok embert szólított magához a yard sale! Különösen az általános iskolai tanítókat, akik a továbbképzésről tudtak eljönni hozzánk, ami kifejezetten szerencsés volt, mert az egyházi lelkész kisiskolás unokája melegen üdvözölte őket, sőt, még a templomot is bemutatta nekik.

A garage sale nagy sikere megkönnyebbülést hozott az egyháznak. Igazán hálásak voltunk egymásnak a kölcsönös fáradozásokért és izgatottsággal várom a következő ilyen eseményt!