Kézműves foglalkozások és közösségépítés a Chilei Magyar Duna Táncegyüttes gáláján

/ Dr. Haskó János /
hasko.janos képe
A Duna Táncegyüttes augusztus 24-én rendezett gálával ünnepelte megalakulásának harmadik évfordulóját valamint a magyar államalapítást. A vendégek előadásokat láttal, hallottak, az ebédet követő táncházban járták a magyar táncokat, valamint kézműves foglalkozásokon vettek részt.
Címer készítés, ChileCímer készítés, ChileMézeskalács díszítés, ChileKörmönfonás, Chile

A kézműves foglalkozások keretében címerfestésre, mézeskalács díszítésre volt lehetőség, továbbá körmönfonással készítettek karkötőket színes fonalakból. Ezen foglalkozások lebonyolításában a tánccsoport több tagja is segédkezett. A százhúsz vendég többsége részt vett ezeken a tevékenységeken ötéves kisgyermektől a hetven-, nyolcvanéves idősebb korosztályig vegyesen. Az ebéd elfogyasztása során külön asztaloknál ülő résztvevők itt egymás mellett dekorálták a címereket és mézeskalácsokat, valamint készítették karkötőiket, melyeket hazavittek emlékbe. Ebben az igen változatos társaságban a közös munka megteremtett egy közösségépítő légkört, ahol az egymás számára ismeretlen vendégek szóba elegyedtek egymással, az alkotás közben ismeretségek köttettek. Reméljük, hogy a gála változatos programjaival sikerült minél több résztvevő számára bemutatni, megkedveltetni a magyar kultúrát. Az utóbbi napok visszajelzései alapján úgy tűnik, hogy az ilyen alkalmaknak köszönhetően egyre több aktív tagja lesz a santiagói magyar közösségnek.

Végül szeretnék megemlíteni egy érdekes találkozást olyan néhány húsz, harminc év körüli santiagói fiatallal, akik személyes magyar barátság vagy ismeretség és ösztönzés nélkül néhány éve elkezdtek honfoglalás kori magyar kézművességgel és művészettel foglalkozni. Hetente többször találkoznak és bőrdíszműves portékákat, íjakat és kovácsolt tárgyakat készítenek. Azért látogattak el a gálára, hogy végre felvegyék a kapcsolatot a magyarsággal. Ez egy nagy meglepetés volt számunkra.