Tanítás, vezetés, élmények a IV. Floridai Magyar Diaszpóra Iskolatáborban
Ugyanakkor a szerepem túlmutatott a tanításon: a gyerekekkel aludtam egy barakkban másodmagammal, azt a szabályt betartva, hogy nem lehet felnőtt felügyelete nélkül sosem gyermek - így este kísértük őket mosakodni, lefektettük őket, sőt, éjszaka, ha szükség volt rá, mosdóba is kísértük a lányokat.
A konyhán is besegítettem, illetve az utolsó napon én voltam a napostiszt, de számomra a tábor szíve-lelke a tanítás volt. A gyerekek nyelvi szintjüknek megfelelően négy csoportban (őrsökben) tanultak, naponta 3.5 órán át Magyarország tájairól, élményalapú, kreatív módszerekkel.
Rég foglalkoztam gyerekekkel ebben a szerepben, és rájöttem hogy mennyire szeretem csinálni a tanítást, nevelést. A legkedvesebb nap a tananyag szempontjából Budapest volt számomra, mivel a gyerekek nagy része járt már ott, tudták emlékekhez kötni a híres épületeket, helyszíneket amiket vettünk.
Az ő érdeklődésük, kérdéseik és lelkesedésük a tanórák alatt hatalmas motivációt adott, és a visszajelzéseik alapján számukra is élvezetesen teltek ezek az idősávok. Egy anyuka a tábor után külön kifejezte háláját: azt írta, a kislánya csak Zsófiról (a tanító társamról) és rólam beszélt egész nap - ennél kedvesebb visszaigazolást nehéz elképzelni!
A tanítás mellett változatos, és játékos programokkal gazdagítottuk a napokat: volt kézműves foglalkozás, sportbajnokság (foci, röplabda), csapatépítő és logikai játékok, sorversenyek és még egy igazi rohampálya is. Énekeltünk, népi játékokat tanultunk, táncházban mulattunk, és esténként tábortűz után esti mesével zártuk a napot.
A tábor kerettörténete pedig egy kalandos kincskeresés volt: egy napon két táborozó egy titokzatos kincses ládára bukkant, de a kulcs hiányzott hozzá. Volt rovásírás az oldalán, ami elárulta: a kulcs Magyarországon rejtőzik, így hát a gyerekek útleveleik kiváltása után "elutaztak' Magyarországra, velünk egyetemben.
Az utazás során sok mindent tanultunk: felfedeztük a Nemzeti Parkokat, megismertük a nemzet fogalmát, ellátogattunk a Nemzeti Múzeumba, ahol Petőfi elszavalta a Nemzeti Dalt a múzeumlépcsőn. Találkoztunk ősemberekkel, cirkuszi mutatványosokkal a Fővárosi Nagycirkuszban, sőt, még egy dínóval is.
Minden közös nagy feladat alkalmával egy képdarabot kaptak a gyerekek, a kulcs hollétének részleteit. Elutaztunk a Dunától nyugatra is: körbejártuk a Balatont, Tihanyban révészmeséket hallgattunk, német turistával ismerkedtünk, borkóstolón vettünk részt, és a Balaton Soundra is ellátogattunk.
A Dunától keletre egy csikós látogatott meg minket, aki Hortobágy legelőit kereste, amit meg is talált a gyerekek segítségével. Hálája jeléül ő adta oda az utolsó képdarabot, amelyből kirakva kiderült, hogy a kincsesláda kulcsa végig velünk volt a táborban.
Amikor a kulcs segítségével a tábor végén kinyitottuk a ládát, magyar emlékek, útlevelek, zászlók és közösen készített projektek kerültek elő belőle. A valódi kincs azonban nem más volt, mint a magyarságunk, amelyhez a kulcsot együtt, közösen szereztük meg. Tábori emlékül minden résztvevő kapott egy kis kulcsot, magyar szalaggal átkötve - és ez nem csak egy emléktárgy, hanem szimbóluma mindannak, amit ez a közösség jelentett, és amit minden gyermek hazavihetett magával.
A tábor hangulatáról és pillanatairól egy kisfilm is készült, itt lehet megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=ttXPb_ONbmQ&t=1s
