Az augsburgi misszió idén is megrendezte szokásos, immár hagyományokon nyugvó ünnepségét védőszentjének és névadójának, Szent Lászlónak a tiszteletére. Az emléknap programja részleteiben és összességében is olyan élményekkel párosult, amelynek nyomait még biztosan sokan és sokáig őrizzük lelkünkben. Szívünk rejtett zugában elraktározzuk a szentmisén elhangzott bölcs gondolatokat Kornél püspök atyától, ugyanígy a közös ebéd hangulatát, vagy éppen az ünnepi műsor fecskefalvi játékának képeit és a megidézett kabaré jellegzetes kor-, szín- és ízvilágát.
A St. Maximilian templom az ünneplésre érkező hívekkel szép lassan megtelt. A szemet gyönyörködtető, ünnepi díszruhába öltözött testvérink a templom hideg falait is megtörték. A misszió felnőtt kórusának tagjai a neu-ulmi Kék Duna kórus tagjaival együtt hangolódott a szó szoros értelmében is az elkövetkezendő különleges pillanatokra. Megcsendültek a hangszerek, és érlelődtek a közös éneklés gyümölcsei. Közösségünk négy fiatalja, szívükben és küllemükben az ünnepélyesség jegyeit hordozva is megérkezett szüleivel, családtagjaival, bérmaszülőkkel, a bérmálkozás szentségének befogadására készen. A magasztos eseménynek fontos mozzanata az a ritka közösségi együttlét, amelyet a neu-ulmi,a kempteni és neuburgi magyar katolikus közösségünkkel oszthatunk meg. Ők is helyet foglaltak a padsorokban. Sokan lettünk, készen álltunk.
A bevonulás első képe tovább dobogtatta szívünket. A méltóságot és tekintélyt parancsoló Szent László és magyar zászló kíséretében, élén Fábri Kornél püspök atyával és missziónk plébánosával, Csibi Sándor atyával megérkezett a lelkünket melengető gyermekministránsok sokasága is. Közülük többen a neu-ulmi közösségben szolgálják Istent. Felcsendült az első Urunkat dicsőítő közös ének.
Kornél püspök atya prédikációja lenyűgöző volt. Egyszerre volt kötött és laza. Komolyságot parancsoló és humoros. Magasztos és közérthető. Távoli és közeli. Szentírásból pontosan idézett gondolatok saját élménnyel, tapasztalással alátámasztott és kiegészített. Mindez megfelelő arányban. Ezekből eredően sugárzott belőle a valódi, önazonos krisztusi szeretet, a megkérdőjelezhetetlen hitelesség a belső és külső harmóniával karöltve. Ez az alap adta azt a szuggesztív kisugárzást, amellyel az ünneplő közösség figyelmét felkeltette, és meg is tartotta mindvégig. Szentbeszédében példaképként mutatta be Szent Lászlót, akit elsősorban nem a fizikai ereje, hanem sokkal inkább szilárd keresztény hite és bátorsága miatt méltó a követésre.
A bérmálkozókhoz fordulva, saját, személyes élményén keresztül beszélt arról, hogy mit jelentett számára a bérmálás. Reményét fejezte ki a Szentlélekkel való találkozásuk élményének megtapasztalását illetően, és felhívta a figyelmüket a türelemre, hogy adjanak elég időt a Szentlélek gyümölcseinek érlelésére, hiszen a szentség hatása nem rögtön jelentkezik az életükben, de a változást figyeljék családtagjaikkal és bérmaszüleikkel együtt. Az ugyanis rajtuk, saját döntésükön múlik, hogy a kapott ajándékot kibontják, vagy félreteszik. A szentség felvétele felelősséggel is jár, hívta fel a figyelmet a püspök atya, és életükkel példát kell mutassanak mások előtt. A bérmálással egybekötött szentmise magasztos hangulatát a kórusok közös éneklése gazdagította, és a zárásként megszólaló himnuszok koronázták meg. A templom falain belül a székely és a magyar himnuszt énekelvén sokaknak elszorult a torka a meghatottság, és a különös érzelmek felszínre törésének okán.
A szentmisén megkapta a lélek, mindazt, ami jár neki. A lelki táplálékot magunkhoz vettük, és a közös ebéddel, mindazt, ami a testnek jár. Rotyogott a plébánia udvarán a bográcsos gulyás, a sátrak készen álltak a vendégek fogadására. Az asztalok roskadásig megteltek a látványnak is izgalmas, hát még az ízeknek csábító illatával. Az ínyencek világát már csak a misszió zenekara, az L-Gate koncertje tudta felülmúlni. Kellemes, fülbemászó dalok kíséretében falatozott minden kedves testvérünk. Sokan voltunk, majd kétszázan, és a Szentlélek eljött közénk. Türelmesen várták a sorukat a bogrács körül az emberek, szeretettel fordultak egymáshoz, és kihasználva a sorbaállás idejét, ismerkedéssel, baráti csevejjel, mosollyal, szeretettel váltották ki az akár kellemetlennek is tűnhető perceket. De nem! Ellenkezőleg!
A délutáni program összegezte lelki és testi örömünket. A gyerekeknek alkalmuk nyílt a játékra. A hétvégi magyar iskola pedagógusai izgalmas és érdekes játékokkal készültek, hogy nekik is maradandó élményt nyújtson ez a nap. A játékszíntereken már készenlétben álltak a hétvégi iskola valamikori diákjai, hogy ebben a varázslatos gyermekvilágban irányítsák, vezessék kalauzolják a kisebbeket, és a Szentlélek eljött közénk! A felhőtlen játék öröme messze elűzte a gonoszt. Csak a mosoly, a derű, az öröm érezte itt jól magát.
Ezzel egyidőben a plébánia nagytermében kezdetét vette az ünnepi műsor. A hétvégi iskola 8-9. osztályos tanuló Fecskefalvára röpítettek szerkesztett színpadi játékukban, ahol egy kicsit megpihentünk, hogy betekintést kapjunk általuk a magyar huszárok életébe. A „Jönnek a huszárok” zenés, táncos mesedarabot az iskola néhány pedagógusa rendezte közösen, és a nagy siker a nézők vastapsában mutatkozott meg.
A Kolozsvárról érkezett vendégelőadóink, Laczkó Vass Róbert és Szép András a profi előadás művészvilág ízét, zamatát villantotta meg a tisztelt nagyérdeműnek, és ebben valóban megleltük Karinthy epigrammájában megidézett gondolatokat, amely tökéletesen összegzi, nevesíti a produkció nívóját: „…íz, csín, tűz vagyon …, ha mesteri mív.” A kabaré világát, atmoszféráját olyan szinten sikerült elénk varázsolni, hogy asszociációnk az első hangoktól kezdve elindult, és belehelyeztük magunkat, részeseivé váltunk előadásuknak. Velük együtt örültünk, nevettünk, énekeltünk, vagy éppen elkomorodtunk. Tüzes, ízes és felettébb míves darabnak lehettünk szem- és fültanúi, és a Szentlélek eljött közénk.
És nem hagyott el bennünket. Munkálkodott bennünk mindvégig. A rendezvény sikerét az az összefogásban rejlő sok-sok apró gyümölcs érlelte meg, ami mindvégig bennünk volt. Szeretettel fogtunk össze, készítettük elő apró részleteiben ezt az ünnepséget. Fáradságos munka kísérte, amit nem öncélúan csak magunkért, hanem a közös élmény reményében, magunk és mások mosolyáért, öröméért és boldogságáért tettünk. Szívünkben nagy türelemmel, kitartással és kedves összekacsintással kéz a kézben folytattuk a további munkálatokat, és hogy mindenki szívében szeretettel, mosollyal az arcán, barátságos pillantással távozott, mind-mind bizonyíték erre!
Jó úton járunk. Maradjon így! Bízzunk a folytatásban!
