A Regensburg főszékhellyel működő Müncheni Magyar Intézet Egyesület fő tevékenysége a magyar nyelvoktatás. Az egyesület részlegeként működő Bajorországi Magyar Iskola (BMI) szövetségét jelenleg öt hétvégi magyar iskola alkotja. A magyar intézet egyik irodájában beszélgetek K. Lengyel Zsolttal, a Bajorországi Magyar Iskola és a Müncheni Magyar Intézet Egyesület vezetőjével.
Emlékszem az első napra, az első percre, amikor ide beléptem. Az iroda könyvespolcai roskadásig tele. A szemem legeltettem sokáig az értékes magyar könyveken, és egyik címről a másikra cikázott a tekintetem. Gyűjtemény rólunk. A magyarságunkról. Történelmünkről, lelkünkről, létünkről, irodalmi gyöngyszemeinkről, gazdag kultúrkincseinkről. Az életünkről. Van az úgy, hogy az ember nem tud megszólalni. Időt kell hagyni a szemnek ahhoz, beteljék a látvánnyal. Pontosan ezt éreztem akkor is, most is, és minden alkalommal. Egy kicsike kis sziget, a mi magyar paradicsomunk itt Bajorországban. Nem is rejtem véka alá érzéseimet.
Orcskai Marianna: Kicsi irodák nagy nemes célokkal és ehhez rendelt feladatokkal. Központja a magyar identitás megmaradásának, erősítésének, a nemzeti önazonosságunk megőrzésének, nyelvünk fejlesztésének, kultúránk megmentésének. Sokrétű, szerteágazó, több területet átölelő feladatokat kell itt egyszerre egy időben megoldani. Megneveznéd ezek közül a legfontosabbakat, amelyeknek koordinálása itt történik?
K. Lengyel Zsolt: Az általános célokat az imént megfogalmaztad. A Müncheni Magyar Intézet Egyesület legfontosabb feladata a magyar nyelv oktatása. Ehhez rendelem az összes többit. Jelenleg több mint 400 gyermek tanul szövetségünk hétvégi iskoláiban. A zavartalan, zökkenőmentes oktatás hátterét innen, regensburgi titkárságunkból segítjük. Tagiskoláinkat fokozatosan bővítjük a 0-3 éves korú pici babákkal, a „baba-mama” csoportok népszerűsítésével, hogy a gyerekek minél korábban bekapcsolódjanak a folyamatba. És akkor még nem is beszéltem az egyetemi képzésről, a Regensburgi Egyetem német nyelvű hungarológiai képzéséről, amely szintén a szívem egyik csücske. Ennek koncepcionális megalkotója és szervezési meg tartalmi lebonyolítója a Müncheni Magyar Intézet Egyesület korábbi tudományos részlege, amely 2010-től fokozatosan betagolódott a Regensburgi Egyetem történeti és filológiai karába. 2015-től formálisan is az egyetem egyik központi intézménye.
O. M.: Gyakorlatilag nullától egyetemista korig felöleli az intézmény tevékenysége vezetéseddel a magyar nyelv oktatását. Tanítasz az egyetemen, elméleti szakember vagy, történész. Tudományos munkásságod, publicisztikáid szintén a magyar nyelvhez, a magyar történelemhez kötődnek. Az egész életed a magyarságod megéléséről, az érte való tenni akarásról szól. Honnan ered ez az elhivatottságod? Meddig kell visszamennünk az időben?
K. L. Zs.: Erdélyben születtem és éltem tizennégy évet. Kolozsváron, Aradon és Nagybányán kisebbségben voltam, amint később Németországban is. Amióta tudom magam, azt gondolom, hogy kisebbségiként dolgoznom kell a magyar kultúráért és egyik fő hordozójáért, a magyar nyelvért. Gyerekkoromban zenei pályára készültem, zongora szakos voltam a kolozsvári zenelíceumban. De osztálytársaimmal együtt vonzott a könnyűzene is. Czerny-t, Bach-ot és Beethoven-t játszottunk, majd LGT-t, Omegát vagy Bergendyt hallgattunk. Azért is lestük, mi a legújabb zenei divat, mert úgy közelebb kerültünk „odaát”-hoz, anyaországunkhoz. Ugyanis a hetvenes évek Magyarországán, rendkívüli módon felívelt a rock, pop és jazz. Akkoriban jelent meg például Demjén „Rózsi” Ferenc „Fújom a dalt” című nagylemeze. Német hazámból gyakran látogattam első hazámba, Erdélybe, Ceauşescu Romániájába. Nehéz volt visszajönni, elválni nagyszülőtől, első szerelemtől. Rendszerint vonattal mentem s jöttem. Az elválásokra készülődve hallgattuk Demjén „Mikor elindul a vonat” című dalát, a refrénben a „szívem majdnem megszakad” mellékmondattal. Hát jó, gondoltam egyszer, itt hagyok megint mindenkit, de anyanyelvemet nem veszi el senki sem, határon innen s túl is velem marad. Akkoriban kezdtem el azt tervezgetni, hogy ha nem lehetek zenész – amint családom kivándorlása után egyéb kihívások miatt nem is lehettem, – akkor nemcsak két lábon járó, hanem két nyelvben élő és dolgozó lény leszek (ha nagy leszek). Jóval később fogtam fel, hogy milyen vakmerő gondolat volt ez röviddel a német érettségim előtt. Végül is, szakmai életemben, a zene helyét átvette a nyelv és a történelem.
O. M.: Ha jól értem, gyerekkorodból hoztad azt az érzelmi kötődést a magyar nyelv és történelem iránt, ami később tudatos lépésekre ösztönzött. Tanulmányaidat hol folytattad?
K. L. Zs.: Igen. Ez a fajta tudatosság valóban innen ered. Kolozsvárról emigrált szülők gyermekeként 1980-ban érettségiztem a Hessen tartományi Bensheim városában. Azután újabb kori történelmet, politikatudományt és filozófiát hallgattam a heidelbergi Ruprecht-Karls-Universität bölcsészkarán. Tanulmányaimat a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität bölcsészkarán folytattam, ahol 1986-ban elvégeztem a Kelet- és Délkelet- Európai Történelem, Politikatudomány, valamint az Általános és Összehasonlító Irodalomtudomány szakokat. Itt Dr. phil. fokozatot szereztem 1992-ben. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen habilitáltam történelemtudomány szakon 2008-ban. 1983 óta publikálok német és magyar nyelven. Egyik kutatási területem a hungarológia tudománytörténete, amelynek szegleteiben elhelyezkednek többi tematikai súlypontjaim is
O. M.: Tanulmányaid elvégzése adta meg az alapot történészként a tudományos életed kiteljesedésére. Emellett, vagy ezzel párhuzamban számos tevékenységet végeztél, és végzel a mai napig is. Tudom, hogy számtalan szakírói, szerkesztői könyvkiadói produktum fűződik a nevedhez. Említenél néhányat?
K. L. Zs.: Hogyne! A megszületett alkotás mindig sikerélményt adott, és tovább ösztönzött a folytatásra. Legyen az folyóirat, vagy csak egy könyv melléklete. Nem is tudom, melyiket emeljem most ki! A rendszerváltozás előtti korszakból talán a müncheni „Új Látóhatár” folyóiratot, amelynek szerkesztőségében dolgoztam. És a „Motolla” müncheni/bécsi ifjúsági lapot, amelynek kulturális-művészeti mellékletét szerkesztettem „Körvonalak” címen. 1990-tól számos németországi, magyarországi és erdélyi történettudományi és hungarológiai szaklapban publikálok külső vagy belső munkatársként. A transzszilvanizmus politikai eszmetörténetét taglaló német és magyar nyelvű köteteim 1993-ban és 2007-ben jelentek meg. 1985-től válogatott magyar nyelvű írásaim gyűjteménye 2012-ben. Nem szeretném kihagyni házi termékeinket sem, a nemzetközi szerzői gárdát foglalkoztató „Studia Hungarica” könyvsorozatot, valamint az „Ungarn-Jahrbuch” évkönyvet sem, amelyeket az 1980-as évek közepétől gondozok a Magyar Intézetben, és amelyeknek 2002-től a főszerkesztője vagyok – és természetesen időnként szerzője is. A „Studia Hungarica” 55. köteteként 2018-ban jelent meg német nyelvű életrajzom Bogyay Tamás (1909–1994) művészettörténészről, történészről, a Müncheni Magyar Intézet alapító igazgatójáról, a 20. századi magyar–német, sőt, nemzetközi tudományosság egyik jeles alakjáról. Egyébként írásaim és előadásaim folyamatosan frissített jegyzéke hozzáférhető az interneten.
O. M.: Tanítasz, publikálsz, kutatsz, előadásokat tartasz, vezetői feladatokat látsz el, koordinálod több intézmény munkáját. Nem érintettük még, vagy csak részben az egyéb vállalásaidat. Beszéljünk azokról a szervezetekről, egyesületekről, alapítványról, amelyekben alapítóként, vezetőként, vagy tagként munkálkodsz?
K. L. Zs.: Hát, ehhez picit vissza kell mennünk az időben. Egyetemi pályám elején csatlakoztam az 1962-ben megalapított Müncheni Magyar Intézet Egyesülethez, amelynek kezdetben tudományos munkatársa, később ügyvezetője, majd 2002-től igazgató-elnöke lettem. Ekkor még Münchenben működött az intézet, csak 2009-ben költözött Regensburgba. Az MMI részlegeként jómagam kezdeményeztem a Bajorországi Magyar Iskola (BMI) alapítását is, amely az MMI egyik részlege. A BMI a 2014/2015-ös tanévben kezdte meg oktatói munkáját a „konzuli modell” szerint. 2017-től a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének (BUOD) elnökségi tagja vagyok. Ugyanabban az évben hoztam létre többedmagammal a Magyar Intézet Alapítványt is. Az Alapítvány arra hivatott, hogy céltámogatásokat kezdeményezzen és nyújtson a Magyar Intézet oktatási, kutatási és könyvtári munkájához. Ilyen projekt például az MMI hungarológiai szakkönyvtára, amely 2018-ban adományozás útján a Regensburgi Egyetemi Könyvtár külön gyűjteményévé vált „Magyar Könyvtár” néven. A Könyvtár külön gyűjteményeiben egy sor személyi hagyatékot gondozunk, a nyugati magyar kulturális és tudományos élet megannyi értékes dokumentumát.
O. M.: Most már több oldalról körbejártuk, érintettük a magyar nyelvoktatás ügyét és annak fejlődését. Térjünk rá a hétvégi iskolák történetére! Honnan ered, hogy kapcsolódtál be, és lettél ebben a régióban a zászlóvivője a magyar nyelv oktatásának akkor, amikor még igen csak gyerekcipőben járt ez a kezdeményezés? Az időt természetesen ismét vissza kell pörgetnünk.
K. L. Zs.: Hát, bizony! Aki régi motoros a szakmában, az már az effajta problémával egyre gyakrabban szembesül! Münchenben 1949 óta folyt magyar nyelvoktatás, rövidebb-hosszabb megszakításokkal. Jómagam az 1990-es évek második felében csatlakoztam hármas ikreimmel és az oktatói-szervezői munkában tevőlegesen résztvevő feleségemmel a Hétvégi Magyar Iskolához, a müncheni Magyar Katolikus Misszió egyik világi csoportjához. Ez akkoriban hagyományai szerint még emigráns közeg volt, de kezdett már átalakulni a diaszpóra lelkülete s szociális feltételei szerint. Egyre több gyerek érkezett olyan családokból, amelyek nem politikai okokból hagyták el hazájukat, és ezért hiányzott belőlük az emigránsokra jellemző visszatérési alapigény. Emigráció és diaszpóra között már akkor látszott egy lényeges különbség: az újonnan érkezettek, a diaszpóra tagjai, úgy jöttek ki, hogy nem akartak visszamenni. Tehát felmerült a kérdés, hogy magyarok maradnak-e, ha itt maradnak?
O. M.: Tudsz néhány nevet mondani ebből az időből? Tanítókat, segítőket, akikre tudtál építeni, akivel, vagy akikkel elindultatok ezen az akkor még kitaposatlan úton?
K. L. Zs.: Cserháti Ferenc atya, a Magyar Katolikus Misszió plébánosa, majd utódja, Merka János atya volt a házigazdánk. János atya a foglalkozásokon is részt vett. A Misszió hétvégi iskolája körül az áldott emlékű Kucsera Judit bábáskodott. Judit visszavonulása után Kalló-Lengyel Katalin és Meyle Éva léptek nyomdokába a müncheni Hétvégi Magyar Iskola élén, szoros együttműködésben János atyával.
O. M.: Mi volt a magyar nyelv oktatásának a következő állomása? Hogyan változott, fejlődött, bővült, terjedt az intézményesített oktatás ebben a térségben?
K. L. Zs.: A kilencvenes évek közepén a nyugati magyar közösségek egyre inkább a magyar nemzet peremére szorultak. Az akkori magyar kormányzat nem törődött velük, miközben az elöregedő s kihaló régi emigráns értelmiségi réteg helyén nem tűntek fel jövőképes új közegek. Azzal senki sem számolhatott, hogy tovább él majd Cs. Szabó László vagy Szabó Zoltán, Borbándi Gyula vagy Molnár József irodalmi magas kultúrája. De a nyelvromlás jelei a szélesebb nyugati magyar közéletben is aggasztóak voltak. Az 1998-ban felállt első Orbán-kormány ugyan kedvező irányba kezdte módosítani Budapest addigi diaszpóra-politikáját. De hatékony változás e téren tulajdonképpen csak a harmadik Orbán-kormány 2014-es hivatalba lépésétől tapasztalható. Addig, az évezred első évtizedében, fokozatosan nőtt a müncheni Magyar Katolikus Misszióban végzett nyelvoktatási munka iránti igény. Az, amit az ezredfordulón megjelent egyik írásomban puszta elméleti esélyként vetettem fel, valósággá vált: előbb az Európai Unió bővítése nyomán, majd azáltal, hogy a német munkaerőpiac megnyílt a kelet-közép-európai állampolgárok számára is. A Magyarországról vagy a Duna-medence más magyarlakta vidékeiről számosan Bajorországba kitelepülő családok feltöltötték a magyar közösségeket. Ezáltal új értelmet adtak a nyelvoktatási feladatkörnek is.
O. M.: A Bajorországi Magyar Iskola (BMI) megálmodója, alapítója, vezetője is te vagy. Az előzőekben már érintettük ezt a szövetséget más szempontból. Konkrétan milyen körülmények indokolták, befolyásolták a létrejöttét?
K. L. Zs.: A magyar anyanyelv bajorországi ápolásának az igényét a közelmúltban a müncheni Hétvégi Magyar Iskola mellett több magánjellegű vállalkozás igyekezett kielégíteni. Ebből a hálózatból fejlődött ki, mint már említettem 2013/2014 folyamán, a Müncheni Magyar Intézet Egyesület 2010/2011 körül indított kezdeményezésére, a diákokkal és a szülőkkel, valamint az oktatókkal és a Müncheni Magyar Főkonzulátussal történt beható egyeztetések eredményeként. Erre a lépésre azért került sor, mert minden érintett belátta, hogy az egykori müncheni magyar politikai emigráció kulturális vállalkozása, a Hétvégi Magyar Iskola, kinőtte helyszínét, a Magyar Katolikus Missziót. A tanári kar kiváló munkája a korábbi évek során egyre több tanulót vonzott az iskolába, amelynek létszáma immár vitathatatlanul túllépte a Misszió épületében vállalható nagyságrendet. Az érintettek eszmecseréje e probléma értelmes megoldásáról 2014 elején a „konzuli modell”, hivatalosabb nevén a „konzuli anyanyelvi oktatás” („konsularischer muttersprachlicher Unterricht”) elfogadásához vezetett. Ezt a működési keretet a Bajor Szabadállam tanügyi rendszere mindazon nem német közösségek számára hozta létre 2009/2010-ben, amelyek nyelvüket anyanyelvként vagy származási nyelvként nemcsak megőrizni, hanem egyúttal a tartományi iskolarendszerben érvényesíteni óhajtják. A müncheni tanügy-minisztérium a szóban forgó nyelv anyaországától, illetve ennek helyi állami képviseletétől tartalmi, szervezési és anyagi kötelezettségvállalást vár el, maga pedig tanévenként tájékoztatja az összes bajorországi állami iskola diákságát a magyar nyelv e magánoktatási tevékenységnek minősített programjáról. A bajor minisztérium ugyanakkor biztosítja a magyar iskolában résztvevő diákok éves tanúsítványának elismertetését a bajor bizonyítványban, mégpedig ennek csatolmányaként vagy megfelelő rovatában bejegyeztetve. A konzuli modellben való részvétel második alapfeltétele az iskola jogi személyisége. A müncheni Hétvégi Magyar Iskola évtizedeken át a Katolikus Misszió csoportja volt, tehát nem önálló szervezetként működött, külön egyesületté való átalakítására pedig most sem vállalkozott senki sem. Ezért a Misszió és az iskola felelőseinek megkeresésére az MMI felajánlotta, hogy az összes fontos feltétel teljesülése esetén a jövőben ellátja a fenntartásának a feladatát. A BMI konzuli modellben való működtetéséről 2014. február 7-én Együttműködési Megállapodást írt alá az MMI és a Magyar Külügyminisztériumot képviselő müncheni Főkonzulátus, amelyet tanévről tanévre megújítunk.
O. M.: Hány tagintézménye van ennek a szövetségnek? Mely iskolák a tagjai? Mekkora gyereklétszámmal működik?
K. L. Zs.: A 2014/2015-ös első tanévünkben négy tagiskolával és 241 diákkal indultunk. A hatodik, 2019/2020-as tanévünkben a legfrissebb felmérés szerint összesen 407 diákunk van öt tagiskolában: München-Ost, Regensburg-Ost, Nürnberg, Burghausen, Weiden/Oberpfalz. A foglalkozások 0 éves – „baba-mama” – kortól látogathatók. A tanulók jelenlegi felső korhatára 15–16 év. A képzés tanévenként 20 x 3 vagy 30 x 2 órából áll, amely foglalkozásokat az egyes iskolacsoportok csoportjai szombatonként vagy hétköznap tartják, jelenleg összesen 30 oktatóval, 25–30 osztályban.
O. M.: Az iskolák zavartalan működését, a tanítás személyi, tárgyi feltételeit, a bürokratikus háttérmunkát hol s hogyan biztosítjátok?
K. L. Zs.: Az MMI regensburgi ügyintéző irodája a mindenkori következő tanév előtt határidőre összeállítja a BMI tagiskoláinak a jegyzékét. A müncheni Főkonzulátus pedig ennek a jegyzéknek az alapján minden tanévben bejelenti a bajor tanügy-minisztériumban a magyar részvételt a konzuli modellben, ezen kívül közreműködik e kínálat hírének a terjesztésében és szükség esetén kialkudja a terembérlések feltételeit a bajor iskolával vagy más bérbeadó intézménnyel. A Balassi Intézet, 2016/2017-től a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Magyar Nyelvi Képzésekért és Oktatásért Felelős Főosztálya az Együttműködési Megállapodás értelmében véleményezi és jóváhagyja a BMI kerettantervét, amelynek véglegesített változata az első két tanévben használt ideiglenes útmutatót felváltva, az addigi oktatásban szerzett gyakorlati tapasztalatok kiértékelésével a 2015/2016-os tanév második felében készült el.
A BMI – saját szabályzata értelmében – tagiskolákból és az MMI központi ügyintéző szintjéből álló szövetség: föderációként a munkamegosztás jegyében működik. A tagiskolákat az egyes kapcsolattartók vezetik és koordinálják. A foglalkozások látogatásához szükséges jelentkezési ívet, amelyet a bajor tanügy-minisztérium tanévenként kiküld az összes bajorországi iskolának, az MMI központilag és egyes tagiskolák révén is terjeszti. Az MMI nevezi ki és szerződteti a megfelelő képesítésű, felkészültségű, illetve gyakorlattal rendelkező oktatókat, óvónőket és kapcsolattartókat. Az MMI a BMI központi ügyvitelét – a napi szintű adminisztráció mellett – főleg koncepcionális, jogi és munkajogi, pénzügyi és minőségbiztosítási szempontból látja el. E sokrétű munkakörben 2016-tól szilárd támaszt nyújtanak a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai, akik a regensburgi és szükség, illetve lehetőség szerint további tagiskolák tantestületének munkáját is erősítik.
Az MMI a BMI személyi és dologi költségeit általában 30%-ban a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásából, és 70%-ban a tandíjakból fedezi. Adott esetben a diaszpóra-pályázaton elnyert projekttámogatást is a BMI dologi szükségleteinek finanszírozására fordítjuk. A terembérletek, tankönyvek és munkafüzetek, technikai eszközök, felelősségbiztosítás mellett külön tétel a BMI éves Tanulmányi Napja, amelyre minden évben meghívjuk a szövetségünkön kívül működő iskolák képviselőit is.
O. M.: Mit tartasz fontosnak, mely szempontok élveznek prioritást a tagintézmények munkájában?
K. L. Zs.: A diaszpóra hétvégi magyar iskolái sajátos lelkivilágban végzik áldozatos munkájukat. Az MMI a konzuli modell szerinti magyar nyelvoktatást nem a személyes érvényesülés kiszolgálójának, hanem a magyar külügyi nemzetpolitika szerves tartozékának, vagyis alapvetően szakmai – pedagógiai – tevékenységnek tekinti. Ebben a közösségépítés a nyelvoktatás természetes kiegészítő eleme – hogyne volna az! –, ezt a BMI az elmúlt öt tanévében változatosan igazolta is. De mi a közösségépítést nem a nyelvoktatás helyett, hanem azt kiegészítve tartjuk fontosnak. Ezért működtetjük már 2010-től müncheni ECL vizsgaközpontunkat, amelyben diákjaink 14 éves kortól letehetik „kimenet” vizsgájukat. És – hogy még csak egy példát említsek – ezért karoljuk fel azt a gondolatot, amelyet tagiskoláink a BMI ötéves tapasztalatainak a tükrében szorgalmaznak: eszerint szükség van egy olyan tankönyvre és szakmai segédanyagra, amely a német nyelvterület magyar diaszpórájának sajátos igényeihez igazodik. A 2019. május 25-i müncheni Tanulmányi Napunk 30 pedagógus részvételével ebbe a „tankönyv-tanterv” témakörbe illeszkedett be. A műhelymunka során felmértük ennek a követelménynek a megvalósítási esélyeit, de kockázatait is. A közeljövőben eldőlhet, hogy melyik irányban mozdul el ez a jelenleg csak vázlatos munkatervünk.
O. M.: Az elmúlt időszakban sok mindent megéltél. Rögös út, sok munka, elhivatottság, kitartás szükségeltetett a mára elért, beért eredményekhez. Miben látod a BMI jelentőségét, létjogosultságát és szerepét?
K.L.Zs.: 1982-től dolgozom az emigráns magyar diaszpóra kulturális-tudományos feladatköreiben. A Kádár-korszakba visszanyúló hosszú évek tapasztalatai arra intenek, hogy amennyiben a kulturális munka terén választani lehet a szövetkezés és az (egyszemélyes) központosítások közül, akkor az előbbi szervezési módot – a föderációt – ajánlatos választani. Magyar szervezetek bajor földön egymással szövetkezve eredményesebben képviselhetik érdekeiket, mint külön-külön.
A BMI-t elképzelni sem lehetne az elmúlt kilenc év magyar kormányzati diaszpóra-stratégiája nélkül. 1989/1990 óta mindegyik budapesti kormány szépen emlékezett meg a nyugati magyarokról, de kézzelfogható és kiszámíthatóan követhető, fontos elemekre lebontható módon ezt elsőként a 2010 óta fölállt kormányok teszik.
A BMI a szűk értelemben vett oktatáson kívül mindenekelőtt egyet akar: együttműködni, együttműködéseket pártolni, egyengetni. Szereptudata világos és nyilvános: továbbra sem elzárkózik, mellőz vagy mellőztet másokat, hanem, ellenkezőleg, azokat is közös munkálkodásra hívja, akik nem kívánnak kötelékébe lépni. Mindennapi célja az, hogy a magyar, mint idegen nyelv, illetve mint származási nyelv oktatásában közreműködő szereplők megértsék egymás szavát, és hogy erre a szóértésre gondosan ügyeljenek a szakma írott és íratlan szabályai szerint. Egyszóval: becsüljük meg, s ápoljuk az együttműködés kultúráját!
O.M.: Mi a BMI távlati célja?
K.L.Zs.: Jövőképünk két irányú. Jogos elvárás, hogy a nyugati diaszpórában élő magyar családok valamikor térjenek vissza Magyarországra vagy azon Kárpát-medencei vidékre, ahonnan kitelepültek. És természetes, hogy minél magabiztosabban bírjuk a magyar nyelvet, annál könnyebb visszatelepülnünk. Ám én a másik irányt sem tartom ördögtől valónak, nem beszélve arról, hogy jelenleg bizony ez látszik a fő iránynak: a hosszabb vagy akár hosszú távú letelepedés német honban. Ebben is hasznunkra lehet magyar anyanyelvünk, ha nem akarunk beolvadni. Iskolaszövetségünk különböző korú tagjai magyar nyelvtudásuk megerősítésével azonosságtudatukat is megszilárdíthatják, ami fontos feltétele a német társadalomba való sikeres betagolódásuknak éppúgy, mint a magyar társadalomba való visszatérésüknek. Tehát a BMI átvitt értelemben s távlatosan diákjainak döntési szabadságáért munkálkodik: azért dolgozik, hogy amikor eljön majd az ideje, maguk a diákok dönthessék el, hogy a külhonban vagy a belhonban éljék-e meg magyar nemzeti és nyelvi azonosságtudatukat.
O. M.: Köszönöm az interjút!
