Mielőtt elkezdenénk az interjút, hadd mondjam el, hogy Judit rengeteg mindennel foglalkozik munkája és a Magyar Óvoda mellett, így Ingolstadt egyik uszodájában tudtunk összehozni egy találkát. Míg a kislánya úszásoktatása zajlott, mi beszélgettünk egy jót, vagyis inkább én hallgattam kíváncsian, hogyan tud ennyi mindent besűríteni az életébe.
Jó olvasást kívánok!
Kedves Judit!
Először is mondanál néhány szót magadról, mit érdemes tudnunk rólad.
Kiss Juditnak hívnak, 48 éves vagyok, Debrecen mellől származom és már több időt éltem Németországban, mint Magyarországon. Több mint 25 éve vagyok itt és tanárként dolgozom egy fogyatékos gyerekekkel foglalkozó iskolában.
A magyar végzettségem szerint némettanár vagyok, a Szegedi Juhász Gyula Főiskolára jártam. De nem dolgoztam egy percig sem némettanárként, mert egyből Németországba jöttem és itt beiratkoztam gyógypedagógia szakra, amit elvégeztem.
Nagyon fiatalon kijöttél Németországba. Mi volt az ok, amiért kiköltöztél?
Igen, 22 évesem voltam. A főiskolás időszakunkban, amikor nekünk szünet volt, akkor ismerősökkel mindig itt kint dolgoztunk egy olyan helyen, ahol családok töltötték a szabadságukat, akiknek fogyatékos gyereke volt. És amíg ők programoztak, addig mi vigyáztunk a gyerekeikre és ez nagyon tetszett.
Szóval már Magyarországon foglalkoztatott, hogy sérült gyerekekkel dolgozz? A gyógypedagógiai végzettség pedig szükséges volt hozzá?
Az a baj itt Németországban, hogy a magyar vagy más külföldi tanári diplomát nem ismerik el. Csak akkor dolgozhatsz, hogyha itteni papírod van. Nekem a némettanári diplomámat érettségi szintűnek ismerték el, és akkor mindent elölről kellett kezdeni.
Hogyan kerültél az Ingolstadti Magyar Iskola és Óvodához?
Már nem is emlékszem, pontosan mióta vagyok az iskolánál, de több mint tíz éve. Sipos Mónika vagy Wilczok Judit szólítottak meg, hogy lenne-e kedvem beszállni. Akkor már ment a tánccsoport. A felnőtt néptánccsoportban táncoltunk együtt és akkor ők már tartottak az iskolát, ami 2004-ben indult.
Hová jártál, óvodába, iskolába és mi a legkedvesebb iskolai emléked?
Óvodába ott nálunk a faluban jártam és én nagyon szerettem óvodába járni. Debrecen mellett, Derecskének hívják, egy kicsi falu. Én nagyon szerettem a sok éneklést, a sok mesemondást, a körjátékokat és az óvó néniket, idősebbek voltak, de nagyon szerettük őket. A fehér köpenyükre emlékszem, hogy aludni kellett délben, és hogy a tejbegríz nagyon finom volt. Nekem nagyon pozitív emlékeim vannak az óvodáról. És így visszatekintve sokat tanultunk. Általános iskolában is olyan jó tanáraim voltak, akik tényleg mind példaképeim, szakmailag, de emberileg is. Összetartották a csoportot, figyeltek ránk, nagyon jó élményeim vannak. Nagyon szerettem a történelmet, az éneket, a környezetismeretet.
Hogyan látod az itteni magyar gyerekek nyelvi tudását? Olvasnak-e magyar meséket, hallgatnak-e magyar dalokat?
Nagyon különböző szinten vannak a gyerekek, de látom, hogy otthon foglalkoznak velük, hogy olvasnak mesét, sok mesét ismernek. Dalokat is ismernek, inkább kortárs dalokat. De én megpróbálok több népdalt vinni, mert én meg azokat szeretem, mert az hordozza az alapokat, azok lecsiszolódtak az évtizedek, évszázadok során, és azok hordozzák azokat az értékeket, amiket én is át akarok adni.
A népdalok esztétikai élményt nyújtanak a szép szövegeken keresztül, általuk a gyerekek szókincse növekszik. A ritmus, az éneklés a beszéd alapja is, az írás-olvasásnak is később.
Forrai Katalin Ének az óvodában és Ének a bölcsődében című könyveit használom a mai napig. Az ő tanítványa volt Gróh Ilona, nemrég voltam nála továbbképzésen és nagyon élvezetes őt is hallgatni, ahogy ő továbbadja, amilyen az ő szemlélete a világról.
A te gyerekeid ismerik a német énekeket is, gondolom és sok magyar éneket.
Nagyon kevés német éneket, mert az óvodában alig-alig énekelnek. Amit ismernek magyar énekeket, azokat főleg a magyar oviból. Nekik nincsen ilyen gyűjtésük, vannak népdalaik, de azok olyan régiek, hogy a gyereket nem is igen értik. Inkább modern német gyerekdalokat énekelnek.
Mivel foglalkozol a hétköznapokban?
Tanárként dolgozom a Johann-Nepomuk-von-Kurz-Schule-ban. Sokféle gyerek van nálunk, sok autista, tanulási zavaros, magatartászavaros, akik rosszuk látnak, rosszul hallanak. Nincs pontos diagnózis, nagyon sokféle gyerek van egy osztályban és ez a nagy művészet, hogy mindenkit jól tudjunk fejleszteni. Mint osztályfőnök egyedül vagyok az osztállyal, de van egy gyerekgondozó nálam, és van három gyerek, akiknek saját segítőjük van. Tehát így vagyunk öten. Plusz az egyik gyerek, akit folyamatosan lélegeztetnek, ezért hozzá mindig jön a nővér, mindig ott van mellette. Igazából akkor hatan vagyunk, 6 felnőtt és 11 gyerek.
Mivel foglalkozol délután a szabadidődben?
Ezt nem tudom megválaszolni, mert nem nagyon van. Három óráig az iskolában vagyok, hazajövök, aztán a gyerekeket viszem, ahova kell, otthoni dolgokat intézek. De a gyerekekkel együtt hegedülni tanulok.
Hogyan tudnád jellemezni az Ingolstadti Magyar Iskolát és Óvodát?
A tanárok nagyon motiváltak, és nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek szívesen jöjjenek. Tehát nem is az a lényeg, hogy megtanuljanak mindent precízen, hanem hogy kedvük legyen jönni, élvezzék egymás társaságát. Egymással játszunk, beszélgessünk, hogy ünnepek vannak, kirándulás vagy valami különleges dolgot csinálunk.
Próbáljuk az évet is úgy felépíteni, hogy változatos legyen. Többször jön a zenekar hangszerekkel, van táncház, vannak ünnepek, amikre készülünk.
Milyen a magyar közösség Ingolstadtban?
Sok magyar él itt a városban, sok a környéken. Az összetartás nem annyira nagy, aki igényli a magyar kultúrát, nyelvet, az összetart, viszi a gyerekét a magyar iskolába, óvodába. Viszonylag kevés ahhoz képest, hogy mennyi ember él itt.
Mi a Mesebőrönd?
A Mesebőröndöt 2021-ben indítottuk. Azt hiszem, hogy a könyvtár indított egy anyanyelvi felolvasós akciót és megkérdeztek bennünket is, mi pedig egyből jelentkeztünk. Egy kolléganőmmel csinálom, Ujvári Violával. Megosztottuk, hogy ő szerzi a meséket és viszi a barkácsolást, én meg ami körülötte van; a bevezetést, a végét, a dalokat, mondókákat. Én állítom össze Viola gyűjtése alapján azt a papírt (vers-, dalgyűjteményt, játékos feladatokat), amit odaadunk. Azóta csináljuk és mindig jönnek. Most nagyjából tízen vannak, sok olyan gyerek jár hozzánk, akik hosszú utat tettek meg az évek alatt, akik nagyon félősek voltak, sokáig a szülők ölében ültek, nem mondtak semmit, nem jöttek oda. És évről évre láttuk, hogy közelebb jön, csinálja, kérdez, odaül, szereti. Miattuk is akartuk így a csoportot védeni, hogy ne olyan sokan jöjjenek, hogy nekik biztosítsuk ezt a jó kis kuckót, hogy itt lehet egyszerűen csak hallgatni is, nézni is. Viola különböző meséket választ, hagyományosokat, népmeséket is, de kortárs-, magyar-, illetve azért világirodalmat is. Van papírszínházunk, azt is bevetjük. Néztünk már diafilmet is.
Látsz-e különbséget a német és a magyar óvodarendszer között?
A német óvodák sokkal szabadabbak, tehát nem annyira kötött tevékenységek vannak, mint a magyar óvodákban. Itt hangoztatják, amit Vekerdy Tamás is mond, a szabad játékot, ami teljesen jó, én nagyon támogatom, de ne csak az legyen. Hanem legyen kötött foglalkozás is, ahol le kell ülni, ahol figyelni kell, ahol a gyerekek is verset, dalt tanulnak, a kézügyességükre figyelnek. Kell egy ilyen egyensúlyt találni. Itt nem kötelező az alvás, és én ezt nagyon rossznak tartom, mert a gyerekek testének, a gerincnek kell egy kis pihenés napközben.
Hogyan építed fel az óráidat a Magyar Óvodában?
Az éves témánk most a Bogyó és Babóca. Minden alkalommal van egy mese, a foglalkozás az elején nagyon ritualizált; összeszedem a gyerekeket egy mondókával, utána körbe állunk, van egy köszöntő vers, egy ének, utána iszunk, majd megnézzük, hogy ki van itt. Elismételjük a régi mondókákat, tanulunk új mondókákat Gróh Ilona módszere alapján. Ragasztunk valamit a füzetbe, az új mondókát esetleg, utána tízóraizunk és jön az új mese. Azt is úgy eljátsszuk, hogy elmegyünk a színházba, felöltözünk, ott csendben kell lenni. Akkor a gyerekek behozzák a mesének a szereplőit, kinyitjuk a papírszínházat és elmondom a mesét, utána arról még beszélünk és ahhoz kapcsolódóan barkácsolunk, az óra végén van a gitáros éneklés. És ez mindig így történik, csak más tartalmakkal.
Mi a kedvenc dalod, amit a gyerekeknek gyakran eljátszol?
A kedvenc dalaim A juhásznak jól van dolga, az A csitári hegyek alatt és az Ablakomba, ablakomba, besütött a holdvirág.
Hogyan tudod összeegyeztetni ezt a sok-sok mindent, amit csinálsz?
Keveset alszok. Hétvégén behozom, de hétközben sokszor csak 5 vagy 4 órát.
Jársz-e haza Magyarországra? Mit szeretsz ott a legjobban? Hiányolsz-e valamit otthonról, ami itt nincs?
Igen, hogyha iskolai szünet van, akkor mindig szoktunk Magyarországra menni. Hiányolom a magyar nyelvet, mert a magyar nyelv nekem nagyon ízes. Azáltal, hogy sokkal több betűnk, sokkal több szavunk is van, és a magyarban sokkal szebben, árnyaltabban lehet valamit kifejezni. Az nekem hiányzik, a magyar nyelv, illetve az ételek, meg a fűszerek.
Közeleg a karácsony, hogyan szoktátok családi körben ünnepelni? Van-e olyan magyar szokás, amit tartotok?
Nagyon kicsi körben ünneplünk, Szentestén csak mi négyen vagyunk. Mindig kapunk szaloncukrot, amit felteszünk a fára. Igazi gyertyát gyújtunk, éneklünk magyar dalokat is, német dalokat is és játszunk. Az evés nálunk nem kap annyira nagy hangsúlyt, mint Magyarországon, hanem inkább, hogy tényleg együtt vagyunk, és akkor most van időnk játszani. Megpróbálok bejglit is sütni.
Mit üzensz a külhoni magyar családoknak? Mire figyeljenek az óvodás évek alatt vagy a későbbi években?
Sokat olvassanak a gyerekeknek, vagy nézegessenek együtt könyvet, mert tényleg ebben a mai rohanó világban, ha veszünk egy könyvet, az az ingereket is úgy leszűkíti, hogy akkor csak a könyv van, akkor beszélünk a képekről, halljuk a történetet. Az olvasás fejleszti a fantáziánkat, a kreativitást, a koncentrációt is. És hogy sokat énekeljenek, mert ez mind kell majd később az iskolában, és ez tényleg a nyelvnek az alapja, hogy először hallom, aztán énekelem, végül mondom.
Tartsák meg a magyar nyelvet, ápolják a nyelvet, mert ahány nyelvet tudunk, ahány kultúrát ismerünk, annyival jobban tudunk a világban eligazodni és tényleg ez a békés együttélésnek az alapja szerintem.
Köszönöm az interjút!
Készítette: Borbély-Szász Orsolya
Ingolstadt, 2025. november 13.
