Idén sem fognak unatkozni a hamiltoni magyarok

/ Tankó Zita /
tanko.zita képe
A falevelek színváltásával együtt a hamiltoni magyar közösség rendszeres programjai is újrakezdődtek.
Évkezdő tábortűzFalat másznak a magyar iskolásokElőadás GömörrőlÉvkezdő cserkészkirándulás

Kezdetét vette a minden kedd délután megtartott Magyar Iskola, ahova egészen óvodás koruktól nyolcadik osztályig járnak a gyerekek, hogy minden héten egy délután erejéig magyarul tanuljanak és játszanak. Idén sem maradhatott el a már hagyománnyá vált évkezdő kirándulás az Adventure Village játszóparkba, ami a Magyar Iskola egyik, szülők és gyerekek által is legkedveltebb programja.

A gyerekek egész délután dodzsemezhettek, megmászhatták a kanadai Szikláshegységet a falmászó falon, lézerharcolhattak vagy éppen minigolfban próbálhatták ki magukat. Eközben a felnőttek egymással beszélgetve vagy a gyerekekkel közösen játszva tölthették a délutánt.

A Szent István Római Katolikus Plébánián a hívek minden vasárnap délelőtt szentmisére gyűlnek össze. A gyülekezet egyik különlegessége, hogy a kisgyerekes családokat minden vasárnap gyerekliturgia várja, ahol a gyerekek játékos foglalkozás keretében ismerkednek meg a vasárnapi olvasmányokkal.

A hamiltoni cserkészek egy fergeteges tábortűzzel nyitották meg az idei évet. A tűz körül felcsendültek a jól ismert népdalok, terítékre kerültek a jól ismert játékok, és minden őrs bemutathatta, hogyan telt az idei nyara: volt aki úszott, volt aki biciklizett, és a legtöbbeknek persze nem maradhattak ki az egész évben várva várt cserkésztáborok sem.

A következő hétvégén került megrendezésre a csapat őszi kirándulása is, ahol biciklizni is volt lehetőség. Eközben a csapat néhány tagja az amerikai Sík Sándor Cserkészparkban megtartott Regös hétvégén vett részt, ahol az Egyesült Államok és Kanada több cserkészcsapatából majd 100 cserkész vett részt.

A hétvége témája Gömör volt, a résztvevők sokat tanultak az ottani népszokásokról, népviseletről, néptáncokról. Különféle népi játékokat és kézműves szokásokat is kipróbálhattak a résztvevő fiatalok. Az napot pedig fergeteges táncház és tábortűz zárta.