Húsvét a svédországi magyar diaszpórában

Húsvéti „turné” Göteborg, Borås, Jönköping, Ljungby és Halmstad városában

/ Antal József /
antal.jozsef képe
Húsvét alkalmából ösztöndíjas társaimmal nyakunkba vettük Svédországot, sorra látogattuk a magyar közösségeket, hogy közösen élhessük meg a magyar húsvétot. Tojást festettünk, locsolóverset tanultunk, sőt, még locsolkodtunk is! Magyar szó, magyar ízek, magyar szokások – s a jövő reménységei, a legifjabbak, a diaszpórában élő magyar gyermekek!
Göteborgi húsvétHalmstadi húsvétBoråsi húsvétJönköpingi locsolkodás

A húsvéti „turné” első állomása, egyben főpróbája Göteborgban volt. A húsvéti mulatság első felében egyesületünk (Tavaszi Szél Kulturális Egyesület) vezetője, Orbán Eszter mesélte el a kicsiknek a húsvét bibliai eredettörténetét. Ezt követte a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak előadása – a tojásfestésről, locsolkodásról szóló mesés darab után izgalmas kézműves foglalkozások következtek: különféle technikák segítségével szebbnél szebb hímes tojásokat festettünk, amit mindenki hazavihetett magával emlékbe, illetve, hogy legyen majd mit adni a locsolóknak... Ezután következett az a rész, amelyik a jelek szerint a gyerekek legnagyobb kedvence volt: a csokitojás és -nyúl keresés. A sok rohangálás és festegetés után mindenki megéhezett, ezen a Kurucz-Morvai házaspár és fiuk kürtőskalács-készítő tudománya segített (ez az ínycsiklandozó attrakció sajnos csak Göteborgban volt a műsor része, illetve örömmel jelentem, hogy ott a része volt). A gyerekek ki is próbálhatták a kalácskészítés fortélyait, aztán az üres hasak megteltek a friss, ropogós, háromféle ízben is kisült édességgel – szerintem senki sem válogatott, ahogy éppen jött: kakaós, diós vagy fahéjas ízben idéztük fel közös hagyományainkat.

A következő hétvégén Bálint Rékával, a halmstadi ösztöndíjas társammal indultunk útnak, hogy műsorunkat a többi magyar diaszpóra-közösség is megismerhesse: a mi területünk Borås, Jönköping, Ljungby és Halmstad városa volt. Dél-Svédországba a másik két Kőrösi-ösztöndíjas, Sebestyén Mariann és Dobos Tamás, Stockholmba és Uppsalába pedig Bodó Emese vitte el a magyar húsvét örömeit. A saját előadásáról mindenki maga tud igazán beszámolni, így most vissza is térek a mi „turnénkra”.

Szombat reggel elintéztük a személyautó kikölcsönzését, aztán Göteborgból Borås felé vettük az irányt. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani társam nevében is azoknak a szülőknek, akik vállalták a darabban a gazdasszony pár mondatos, mégis nélkülözhetetlen szerepét! Mivel nagyjából minden állomáson hasonlóan alakult a műsor, ezért elegendő egyszer leírni a menetét: az előadással kezdtünk, gyorsan átbeszélve a gazdasszony szerepét, az esetleg ismeretlen helyszíneket igyekeztünk minél jobban a darab igényeihez igazítani, volt ahol kevesebb, néhol több dekoráció, díszlet állt a rendelkezésünkre. A darab mindig közös locsolkodással zárult, az előadás során tanult locsolóvers közös elmondását követően egy lánynak sem kellett attól tartania, hogy elhervad. Ezt a festett tojások karcolásos technikával történő díszítése, illetve a főtt tojások színesre festése követte. Természetesen a bárány sem maradhatott el a kézműves foglalkozásról: papírból, vattából, filctoll segítségével készültek el a kis „bégető” állatkák. A legnagyobb izgalommal várt esemény a tojáskeresés volt, melyet az adottságoktól függően egyes helyszíneken bent, máshol a szabad levegőn tartottunk. A vadászatra éhes gyermektömeg úgy állt a rajtvonal előtt, mint a karámból kitörni készülő bikák a viadalok előtt – leírhatatlan örömet jelentett számukra az a néhány perc, míg csokitojás után kutathattak, majd megehették a zsákmányukat. A záróakkord természetesen mindenütt a helyszín eredeti állapotba történő visszarendezése, kitakarítása volt (ebben is sok segítséget kaptunk!), hogy aztán nyugodt szívvel folytathassuk utunk a következő állomás felé.

Köszönöm, köszönjük a fogadó egyesületek szíves vendéglátását, az esemény befejező része többnyire egy közös uzsonna és kávézás volt – akadt, ahol finom csorbalevessel vendégeltek meg, máshol a vacsorapénzből választhattunk valamilyen tetszőleges fogást, egy helyütt frissen sült foszlós, fonott kalács került az asztalra, jófajta, békési házi kolbásszal. Felemelő érzés volt mindenhol otthon lenni. Ennek különös kontrasztja, amikor az autót vezetve fenyvesek suhannak el melletted, jávorszarvas felbukkanásának veszélyére felhívó táblák integetnek az útról, az autó beépített GPS-e svédül utasít, aztán megérkezel a helyi magyar egyesületekhez, s magyar szó, magyar ízek, magyar emberek, magyar vendégszeretet fogad – együtt őrizzük hagyományainkat. Hiszem, hogy egy-egy emlékezetes, magyar kultúrához kötődő mozzanat meghatározó módon beleég a diaszpóra legifjabb tagjainak fejébe, szívébe s magyarságukat nem fogják elfeledni soha!