Az 1956-os megemlékezést a kanadai himnusszal kezdtük, majd Domby Pali, az Okanagani Magyar-Kanadai Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg az ünnepséget, ezt követően Moricz Lajos, a Napjaink című havilap főszerkesztője mondott ünnepi beszédet. Ezután Josie Teichner, a magyar ház kultúrfelelőse örvendeztette a közönséget egy csodálatos verssel. A gyerekek pár perces színdarabjának középpontjában Misike naplója állt 1956-ból, amelyet a Balassi Intézet által adományozott könyvek ihlettek. A játék a padláson kezdődött, ahol a gyerekek egy régi naplóra bukkantak, majd nagymamával együtt olvasgattak belőle részeket, beszélgettek 1956-ról és a honvágyról, majd a tanulókból álló hegedűcsoport a Honvágydalt adta elő, amit a jelenlévőkkel közösen, könnyekkel küszködve dúdoltuk és daloltuk. Keller Hanna, a magyar iskola egyik diákja verset mondott, majd a hegedűcsoport folytatta a műsort egy ismert népdallal és egy Bethoveen szemelvénnyel. Ezt követte Petőfi Sándor egyik költeménye, Domby Pali előadásában, majd az aranykorúak részéről Luczi János énekelt egy gyönyörű népdalt. Az 1956-os emlékmű megkoszorúzásával és a magyar, illetve székely himnusz eléneklésével zárult a program. A műsor után egy kis almás tészta és meleg kávé várta a résztvevőket. A rendezvényt hetvenheten tisztelték meg jelenlétükkel az Okanagan völgyben élő magyarok. Mindenki arcán elégedettség ragyogott, ezért kijelenthetem, hogy egy sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött. A szülők büszkék voltak gyermekeikre és hatalmas élményt jelentett számomra, hogy három nemzedék kézen fogva ünnepelt. Együtt könnyezték meg a himnuszokat és a Honvágydalt.
