Hamarosan kezdődik a harmadik Hollandiai Diaszpóra Iskolatábor

A zeewoldei cserkésztáborban várják a gyerekeket

/ Mörk Leonóra /
mork.leonora képe
Az idén, 2024. október 27. és november 2. között rendezik meg a Hollandiai Diaszpóra Iskolatábort. Az idei, ezúttal már a 3. sorszámot viselő tábor különleges élményeket ígér mindenkinek, hiszen a résztvevők az olimpiai játékok történetével és híres magyar olimpikonokkal ismerkedhetnek meg.
A harmadik diaszpóra táborFelvonják a zászlótIzgalmas feladatok

Ez a tábor nemcsak tanulásról, hanem barátkozásról, játékról és a magyar kultúra mélyebb megismeréséről is szól. Október 27. és november 2. között minden nap izgalmas programokkal várja a gyerekeket. Az idei már a harmadik alkalom, hogy megrendezik a Hollandiai Diaszpóra Iskolatábort a szervezők, így a StiHon Alapítvány, az Amstelveeni Magyar Ovisuli, a Hágai Magyar Óvoda és Iskola, és a maarsseni Kincskereső Oskola. Míg tavaly Károly Róbert magyar király életét és uralkodását követték nyomon a résztvevők, elkalandozva a korai középkor világába, addig az idén délelőttönként az olimpiai játékok világába merülhetnek el, míg délután a magyar kultúra és néphagyományok kerülnek a középpontba. A cserkészek sportprogramokat szerveznek délutánonként, garantálva, hogy minden nap kalanddal záruljon. Az esték tábortűz melletti közös énekléssel és játékokkal válnak majd emlékezetessé.

A gyermekeket kényelmes szobákban szállásolják el, de a cserkészek számára a sátrazás is választható, hogy még inkább átélhessék a tábori élet varázsát. A tábor nemcsak a gyerekeknek szól, hanem a segítő szülőknek is, akik bármilyen módon hozzájárulnának a tábor sikeréhez. A témák a következők lesznek:

1. nap: Az ókori görög olimpiák

2. nap: Olimpiai városok (olimpiát rendező városok, földrajzi megközelítés)

3. nap: Olimpiai sportágak

4. nap: Híres magyar olimpikonok

5. nap: A mi olimpiánk – agytréning, kvíz, tudásfelmérés a héten tanultakról. Emellett minden nap iskolaújság is készül, amelyből a hét végére összeáll egy magazin, és ezt a tervek szerint minden résztvevő kinyomtatott formában is megkapja majd.

Helyszín: 3898 LP Zeewolde, Harderdijk 12. Időpont: 2024. október 27. – november 2.