Dr. Papp Klára életútja és küldetése a magyarság szolgálatában
Gyermekkorodban milyen hatások értek, amelyek meghatározták a magyarság iránti elhivatottságodat?
Édesapám, aki a clevelandi 14-es Görgey Artúr cserkészcsapat parancsnoka volt, meghatározó szerepet játszott a magyarságunk megőrzésében. 1958-ban megalapította a Magyar Iskolát, mert hitt abban, hogy nem elég csupán a gyerekeket a természetbe vinni, vagy magyar dalokat tanítani nekik. Szükség volt arra is, hogy megismerjék az irodalmat és a történelmet, és elérjük, hogy a magyar nyelvet ne csak „konyhanyelvként” beszéljék. Négyen vagyunk lánytestvérek, és olyan támogató, szeretettel teli közegben nőttünk fel, ahol otthon mindig magyarul beszéltünk, és életünk része volt a magyar irodalom, népdalok és népmesék világa. Clevelandban közel éltünk a Kárpátaljáról elszármazott nagyszüleinkhez is, tőlük is komoly értékrendet és a magyarság iránti elköteleződést tanultunk. Hokky nagyapánk az utolsó leheletéig küzdött és védte a magyarságot a második világháború legkiszolgáltatottabb éveiben is, majd az emigrációja után Amerikában is.
Ezen túl a cserkészélet is meghatározta a gyerekkorunkat. A kirándulások, a táborok és a közösségi programok mind hozzájárultak ahhoz, hogy erős magyar identitásunk legyen, még akkor is, ha egy teljesen más kulturális közegben éltünk. Emlékszem, milyen nagy izgalommal vártuk a cserkész akadályversenyeket és a tábortűz melletti énekléseket, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem tanulságosak is voltak.
Hogyan éled meg a magyarság és az amerikai identitás kettősségét?
Ez a kettősség mindig is jelen volt az életemben. Én még Németországban születtem, de már Amerikában nőttem fel, és ott kellett helytállnom. A magyarság mindig közel állt hozzám. Magyar iskolába jártam, cserkész voltam, és mindig éreztem, hogy ez egy olyan kincs, amely gazdagítja az életemet. Amikor egyetemre mentem, a magyar identitásomat nem titkoltam, inkább érdekességként tekintettek rá. Ez az identitás segített abban, hogy az oktatáspszichológiában is több fantáziát vigyek a munkámba, hiszen egy másik kultúrát és szemléletet is behoztam a tevékenységemmel. A Case Western Reserve University Professzor Emeritaként időnként még ma is dolgozom. Amerikai tanítványaim és barátaim gyakran kérdezték, milyen érzés magyarnak lenni. Ilyenkor mindig meséltem a családom történetét, a magyar népmeséket és dalokat. Sokszor érzem, hogy ez a kettősség gazdagító élményt jelentett nemcsak nekem, hanem azoknak is, akik megismerték a magyarságot rajtam keresztül.
Mit jelentett számodra a cserkészközösség?
A cserkészközösség adott nekünk egy hovatartozást, amely meghatározta az életünket. Gyerekként hetente jártunk összejövetelekre, táborokba, akadályversenyekre. Ezek nemcsak az identitásunkat erősítették, hanem barátságokat is hoztak. Az énekek, népdalok, kirándulások és a tábortüzek olyan élményeket adtak, amelyeket máig szívesen őrzök.
A cserkészélet része volt a felelősségvállalás is. Amikor parancsnoki szerepet vállaltam a nyári táborokban, mindig arra törekedtem, hogy játékos formában adjunk át ismereteket. Az esti tábortűz melletti beszélgetések különösen emlékezetesek voltak, mert ilyenkor nemcsak tanultunk, hanem közelebb kerültünk egymáshoz.
Hogyan kapcsolódtál a clevelandi magyar közösség életéhez?
Cleveland egy iparváros, ahol sok magyar élt és él ma is. Amikor új bevándorlók érkeztek, mindig új energiát hoztak a közösségbe. ’56 után, majd később is, a frissen érkezők tiszta magyar nyelvet beszéltek, ami segített a közösség megújulásában. Ez a kapcsolat erősíti a magyar identitás megőrzését.
Ezen túl fontosnak tartom a kulturális programokat, amelyek összetartják a közösséget. Az előadássorozatok, a Magyar Múzeum rendezvényei és a helyi magyar iskola mind olyan kezdeményezések, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar identitás élő maradjon.
Hogyan építetted be szakmai tudásodat a cserkészprogramokba, a Rákóczi Tábor kéthetes ifjúsági vezetőképző programjába, a Magyarságismereti Mozgótáborba és a Magyar Iskolába?
Az oktatáspszichológia segített abban, hogy az iskolában és a nyári táborokban is hatékonyan tudjak dolgozni. A Rákóczi Táborban és a cserkészetben is fontos volt, hogy a diákok jól érezzék magukat, és a tanulás élmény legyen számukra. A játékos oktatási módszereinkkel nemcsak tanítani akartunk, hanem azt is, hogy a fiatalok szívből megszeressék a magyar kultúrát. Az egyik legmeghatóbb élményem az volt, amikor a városi gyerekek először pillantották meg a csillagos eget – egy olyan látványt, amit a városi fények elrejtenek előlük. Az ilyen pillanatok emlékeztetnek arra, milyen csodálatos és nélkülözhetetlen a természet közelsége, valamint az, hogy megőrizzük és megerősítsük gyökereinket.
Mit érzel a clevelandi magyarság jövőjével kapcsolatban?
A clevelandi magyarság jövője a közösségen és a fiatalokon múlik. Fontos, hogy ne aggodalmaskodjunk azon, mi lesz 100 vagy 200 év múlva. A jelenben kell tennünk, amit helyesnek érzünk. Ha ma értéket és élményt tudunk adni a fiataloknak, akkor biztos alapokat teremthetünk a jövőre nézve.
Mit jelentett számodra az, hogy megkaptad az Árpád-díjat?
Nagy megtiszteltetés volt számomra ez a díj. Úgy érzem, hogy a magyarságért végzett munka nemcsak kötelesség, hanem öröm is. Az életemben mindig fontos szerepet játszott a közösség, és örömmel látom, hogy a munkámmal hozzájárulhatok a clevelandi magyarság kulturális életének gazdagításához.
