Gyerekfoglalkozások a Sarkantyús Táncegyüttessel

Gyerekfoglalkozások a Sarkantyús Táncegyüttessel

/ Kelemen Bettina /
kelemen.bettina képe
A Sarkantyús Táncegyüttesnek próba utáni foglalkoztatót indítottunk, hogy Magyarországhoz kötődő dolgokat, és a magyar nyelvet gyakorolják.
AranyhajCsaládRábaközi hímzés

Már kiérkezésünk után megfogalmazódott bennem, és a mentoraimban is, hogy a gyerekek számára találjunk ki valami tánc utáni tanulással egybekötött időtöltést. Mivel a csoport folyamatosan változó, valamint vannak olyan gyerekek is, akiknek nincs magyar kötődésük, ezért nem volt egyszerű dolgunk, hogyan is kivitelezzük tervünket.

Mivel egy táncegyüttes tagjai, igyekeztünk olyan színezőket összeállítani számukra, amelyekkel megtudták tanulni a színeket, és a viseletekkel is megismerkedtek közelebbről. A magyar népmesék motívumaival is megismerkedtünk, amelyet lelkesen, és nagyon ügyesen színeztek ki az apróságok. A célunk a tanulás volt, így megismerkedtünk a számokkal is, persze játékosan, összekötős rajzok kapcsán. Számomra meglepő volt, hogy azok a gyerekek is, akik nem annyira kommunikatívak magyar nyelven, az egyszerűbb dolgokat, mint a színek, és a számok lelkesen mondták, illetve mutatták, hogy ők ezt már tudják. Hogy ne egyhangú legyen a foglalkozás tartottam kézügyességi só gyurmázást, ahol a lényeg a kreativitás, kommunikáció és egymás megismerése volt.

Nagyon boldog vagyok, hogy az együttes létszáma lassan de növekszik, amiben nagy szerepet játszik a Pántlika Táncegyüttes 55. évfordulójának közeledte. Így a kisebbek is látnak motivációt, hogy a legtöbb vasárnap részt vegyenek a próbákon, foglalkozáson. Ezzel erősítve magukban magyarságukat, vagy kíváncsiságukat azok a gyerekek és szülők, akiknek nincsen magyar kötődésük.