A régi időkben azt tartották, hogy az üres nyitott kezek találkozása a fegyvertelenséget ezáltal a békés szándékot fejezi ki. A magyar hagyományban ma is jelentősége van a kézfogásnak, mely két ember első találkozásakor fontos benyomást jelent. Számunkra ez a kézfogás azonban önmagán túlmutatva egy nagyobb kontextusba is helyeződött. Kifejezte azt a szándékot, hogy egy közös nemzetben érezve és gondolkodva adunk kezet egymásnak. Kifejezte az összetartozást, az értékek és értékrend közösen hordozott felelősségét, örömét és ha kell áldozatát. Az első kézfogás most azt is kifejezte, hogy a KCSP keretein belül első alkalommal került sor egyházi delegáltak kibocsátására, akik a diaszpóra magyarságban fogják végezni szolgálatukat. Ezt indokolta az a kétségtelen tény és felismerés, miszerint a történelmi egyházaknak kiemelt szerepe van a nemzeti identitás megőrzésében és ápolásában. A programban részt vevő lelkészek kiküldése az illetékes püspökök jóváhagyásával, illetve ajánlásával történt. Szempont volt az is, hogy a kiküldött lelkész felekezetileg illeszkedjék a fogadó egyházi közösség, illetve lelkész felekezetéhez, ugyanakkor az ökumenikus elkötelezettség és nyitottság elengedhetetlen attitűd ebben a szolgálatban, ahol a magyar identitás sokszor felülírja mindezt. A kiküldötteknek a hagyományos pasztorális tevékenységen túl kiemelt feladatuk a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó megemlékezések megszervezése, valamint a szakrális kultúra és közélet támogatása is. Sok olyan egyházi közösség van, melyeket az elmúlt évtizedek viharai, az anyaországtól való elszakítottság sem tudott felemészteni. Sokan száz kilométereket utaznak azért, hogy részt vehessenek egy-egy istentiszteleten és anyanyelvükön hallgathassák az igehirdetést. Nagy a felelőssége a nagyvilág különböző gyülekezeti közösségébe kiküldött, közel húsz főt számláló egyházi ösztöndíjasnak, hogy ez megmaradhasson és tovább fejlődhessen.
