Élményeim az uruguayi magyar küldöttség tagjaként a Buenos-Airesi magyar Cserkészbálon

/ Szakács Zsuzsanna /
szakacs.zsuzsanna képe
Montevideóból, a kedélyes és apró fővárosból komppal áthajóztunk augusztus 13-án, szombaton a nyüzsgő és hatalmas Buenos Airesbe, hogy részt vegyünk az 58. Magyar Cserkészbálon az Uruguay-i Magyar Otthon küldöttségének tagjaként. A bál során vidám és megható jelenetek váltakoztak. Több olyan programpont is volt ami önmagában is széppé tette volna az estét, de így, hogy az ilyen jelenetekben nem volt hiány,- a rendezvény sikere garantált volt. Palotás táncokkal kezdtek a helyi magyarok, ezt követően pedig az első-bálozó lányok bemutatása következett, majd ezt követte az uruguayi KCSP ösztöndíjas, Fekete Péter és a buenos-airesi KCSP ösztöndíjas, Bárdos Zsuzsa által vezetett táncház.

Rövid ittlétem óta észrevettem, hogy a dél-amerikai magyarok nyelvhasználatán igen erősen érződik, hogy a nagyszüleik, akiktől ők tanulták a nyelvet és hagyományokat, még a század elején érkeztek. Ezért a hűtő a helyi magyarok körében továbbra is jégszekrény, a szappan az szappany és még sorolhatnám a jellegzetes példákat. Van ennek egy kedves bája, mintha átmentettek volna valamit a múltból.

Ugyanez jutott eszembe az első-bálozó hagyományt figyelve. Ez az otthon talán már eltűnőben lévő szokás, itt még szívmelengetően jelen van. A 15 éves lányok bevonulásával kezdődik, hivatalosan is bemutatva őket a magyar közösségnek. Ezt követően az édesapjukkal táncolnak, mintegy búcsúzásképp a gyermeki évektől, majd pedig az est végén eltáncolhatják első táncukat az általuk választott személlyel, aki lehet udvarló, testvér, barát.

A cserkészek között minden korosztály képviselve volt. Ennek köszönhetően életem első cserkészsüteményét, egy teljes komolysággal elém álló, és a vásárt ügyesen lebonyolító alig 6 éves, barna hajú cserkészlánytól kaptam. A bál alatt a hűsítő italok és ételek utánpótlásáért már az idősebb cserkészek feleltek. Élő példája volt ez annak, hogy a cserkészet az élet gyakorlati teendőire tanítja a gyerekeket. Az estét záró momentum amikor a cserkészhagyományokhoz méltóan tűz mellett népdalokat énekelve zárult a bál, azt mutatta meg, hogy nemcsak gyakorlati teendők esetében ügyesek a Buenos-Airesi magyar cserkészek, de rengeteg népdalt is ismernek és szeretnek énekelni.

Négy országból (Magyarország, Románia, Argentína, Uruguay) érkezve bár de egységesen a magyar kultúrát képviselve: cserkész, néptáncos és ösztöndíjas együtt táncolt és énekelt ezen az estén. Felemelő pillanat volt!

Az ott töltött hétvége után mindenki megkérdezte tőlem, hogy tetszett-e Buenos-Aires?

Értettem, miért ezt kérdezik, hiszen egy 20 milliós lakosú nagyváros izgalmas élményeket ígér, azonban az én meghatározó élményeim nem a fővárosról szóltak, hanem az ottani magyar kolóniáról és a velük együtt dolgozó KCSP-s ösztöndíjasokról. Ha az ember sokat utazik, akkor egy idő után látja, hogy minden nagyváros rendelkezik hasonló tulajdonságokkal természetesen a helyi sajátosságok mellett. De ami minden várost igazán egyedivé tud tenni az a benne lakó emberek karaktere.

Ezen a hétvégén így, én elsősorban nem egy érdekes nagyvárost, hanem az emberi kapcsolatok, a magyar kultúra iránt elkötelezett magyarokat ismertem meg. A nyüzsgő és hatalmas Buenos-Airesben.