Az itt élő negyed-ötöd generációs leszármazottaknak sajnos az anyaországgal, sőt az Argentínában élő közel 40 000-es magyarsággal sem igen volt kapcsolata az elmúlt száz év során. 2016-ban fedezte fel őket Zsonda Márk etnográfus és kezdtek tudatára ébredni elfeledett magyarságuknak. Nem csoda, hogy elveszítették a kapcsolatukat az anyaországgal, hisz a XX. századi magyar történelem háborús időszaka nemigen tette lehetővé az élő kapcsolattartást a hazájuktól távol kerülő honfitársainkkal. Kutatásaim elsődleges forrásai a leszármazottak emlékei, családfái, sírkövek, születési, házassági és halálozási bejegyzések, hajós utaslisták, letelepedési nyilvántartások, fotók és útlevelek.
Számos könyvre, doktori disszertációra is bukkantam a téma kapcsán. Az első számú forrásom Torbágyi Péter: Magyar kivándorlás Latin-Amerikába az első világháború előtt, majd tőle megkaptam Bangha Béla: Dél keresztje alatt című feljegyzéseit 1934-es Dél-Amerikai missziói körútjáról, illetve az argentin magyar szervezetek könyvtárából a Buenos Aires-i magyar kiadónál 1942-ben megjelent: Dr. Magyar Miklós-Vér Andor: Magyarok Délamerikában című könyvből is merítettem. A letelepedés idejére, körülményeire a helyi egyetem két neves professzorának könyveiből tájékozódtam: Roberto Abínzano illetve Norma Oviedo írásaiból, melyekben az antropológus és történész kutatók Misiones tartomány újranépesítésével, településeinek kialakulásával foglalkoznak.
Milyen felfedezésekre tettem eddig szert?
Bangha Béla missziós naplójából, illetve a rendelkezésre álló dokumentumokból megismerhettük Tóth János, az egyik legelső Corpus Christi-i magyar telepes életét. Így ír Bangha Béla 1934-ben a corpusi magyar fogadtatásról:
„A kicsiny magyar egyházközség harangszóval fogadja a hazai földről érkezett igehirdetőket. Hiszen, mondja Tóth János bácsi s majd a könnye buggyan ki a szeméből: amióta itt élünk Corpuson, sohasem mertük még álmodni se, hogy egyszer magyar lelkész szentbeszédjét hallhatjuk. A templom bejárata föl van díszítve, ékes betűkkel ragyog felénk pálmaágak s virágfüzérek közt az „Isten hozta” felírás, az argentínai, a magyar és a pápai zászló. Elől állnak a fehérruhás lányok, aztán az asszonyok, férfiak, csupa tagbaszakadt, derék, sorsverte magyar. Mindenfelől „Isten hozta” és „Dicsértessék” hangzik felénk…. A himnusz hangjai között vonulunk be a kisded templomba…. intonáljuk magyarul a „Szent vagy Uram”-ot, amely a kisded gyülekezet ajkán éppoly ércesen, biztatón hangzik itt a Parana vidékén, mintha odahaza lennénk a Duna-Tisza partján…. Utána a templom terén ismerkedés, parolázás. Ki honnan való, kérdezgetjük sorra. Ez Erdélyből, az Bakabányáról, emez Mohácsról, az meg Mezőkövesdről. Ez 4 éve van idekint, az 8 éve, amaz 23, ez még több éve. Egyik-másik előbb Brazíliát járta meg, vagy pedig Uruguayt; van, aki előbb Észak-Amerikában kísérletezett.”
Corpus Christi magyarjai
Tóth János a település magyar egyesületének vezetője, elmeséléséből megtudjuk, hogy 1891-ben Bársonyos településről, Pannonhalma mellől kelt útra családjával Brazília felé. Először Brazíliában, Jaguariban telepedtek le, ahol amint megvetették egy kicsit a lábukat, a kultúra ápolását is fontosnak tartva, megalapították a Petőfi olvasókört. A megélhetési körülmények miatt azonban pár év múlva tovább vándoroltak Argentínába, ugyanis Misiones tartományban 1882-től intenzíven elkezdődött a hivatalos földosztás, hogy benépesítsék a területet, mivel a Brazília-Paraguay-Argentína-Uruguay e területért folytatott háborúja miatt Misiones tartomány teljesen elnéptelenedett. Így kapott a Tóth család is valószínűleg 1901-ben Corpus Christiben 100 hektár földet és érkeztek további családok a hírt hallván.
Az 1940-es években mintegy 40 magyar család élt már Corpus Christiben, tudjuk meg szintén tőle egy levélinterjúból, melyet a Buenos Aires-i kiadású könyv szerzői, Dr. Miklós Elemér és Vér Andor folytattak Tóth bácsival. Itt felsorolja a corpusi magyarok feje az ott élő magyar közösség tagjait és hogy ki mivel foglalkozik:
„Álljon itt végül az első magyar kolónia családfőinek névsora: A bevándoroltak között a legnagyobb gazdák maga Tóth János és Tompos György. Yerbát termelnek: Kulcsár István, Dosztál János, Tóth Ferdinánd, Gál Ferenc, Fili Jácint, Németh Mihály, Németh Gyula, László István, Csatlós Mátyás, Németh József, Pisák József, Csonka Márton, Hortig József, ifj. Tompos György. Iparosok: Virág Péter asztalos, Nostrai Lajos szíjgyártó, Tófej Sándor építész, Povázsny János és Blahó József kőművesek, Czibulka János cipész. Argentínában születtek: Tóth József, ifj. Tóth János, Dosztál József, Lajos, Imre és István, Sersing József, János, Antal, Vendel és Ferenc, Kulcsár Viktor, Tóth Antal, Sándor és Márton, ifj.Csonka Márton, Németh Károly.”
Az egyetemen tartott előadásomban mindezen felfedezésekről beszámolva, nem egy misionesi magyar ezek alapján az információk alapján tudta meg, hogy az ő felmenői is magyarok voltak. Az itt élők számára fontosak a gyökereik, de sajnos kevés információval rendelkeznek, én magyar források segítségével igyekszem nekik segíteni. A Bányai családnak sikerült megtalálni Ada településről, mely jelenleg Szerbiában található, a felmenőik házassági bejegyzését, így ez alapján végre tudják, hogy hogyan is írják a nevüket. Ideérkezésükkor hallomás alapján kerültek a nevek bejegyzésre spanyol ortográfia szerint, most szeretnék az eredeti nevüket visszaállítani. A Sersing család leszármazottja, most közel 60 évesen tanul magyarul és mindannyian elérzékenyültünk vele együtt, amikor felismert egy magyar szót, amit még a nagymamája mondogatott neki. Felvettem Bársonyos településsel is a kapcsolatot, így most szeretettel várják a Bársonyosról elszármazott Tóth, Dosztál, Mitskó, Nyári leszármazottakat, anyaországi rokonaik.
Kerekasztalbeszélgetés a misionesi telepesekről
A kutatás első eredménye egy egyetemi kerekasztalbeszélgetés volt, melynek elsődleges célja, egy további kutatás megalapozása. A kerekasztalbeszélgetésen először Yolanda Zalazar (Tóth család leszármazottja) és Mabel Fleitas (Dosztál család leszármazottja) a Misionesi Magyarok Egyesületének vezetői mutatták be a közösséget, majd Kiss Barbara, az Argentin Magyar Intézmények Szövetségének alelnöke mutatta be az Argentínában működő magyar intézményeket. Ezt követően én tartottam egy előadást a magyar történelemről, kapcsolódva a magyar migráció történetéhez, felvázolva az eddigi kutatómunkámat a misionesi magyarokról, melyet egy beszélgetés követett az egyetem két neves professzorával, Dr. Roberto Abínzanoval és Dr. Norma Oviedoval. Arra a megállapításra jutottunk, hogy mind a magyar, mind pedig az argentin kutatásokban szinte vakfoltként jelenik meg ez a terület, és Misiones tartomány magyar közösségének feltárása még rengeteg felfedezőmunkát igényel. Az esemény az uruguayi magyar néptánccsoport két tanárának, Szenek Gusztáv és Gomez Laura néptáncával zárult.
A misionesi magyarok körében kutatva személy szerint számomra az emberi sorsok a legérdekesebbek és a legfontosabbak. Megható látni azt az örömöt, amikor egy-egy család számára fény derül, arra, hogy honnan is indultak el az ősei erre a távoli kontinensre. Ahogy az egyikük megfogalmazta: ”most már nem a levegőben lógok, megtaláltam a gyökereimet.”
