"Minden búcsú egy köszöntés is egyben."
A Kőrösi Csoma Sándor Program 2019/20-as évada végéhez ért. Nehéz szavakba foglalni az elmúlt időszakot, hiszen annyi gondolat kavarog a fejemben. Rengeteg programot szerveztünk, élményeket adtunk és kaptunk az elmúlt hónapok alatt és annyi programot terveztünk, de a sors közbeszólt. A forgatókönyv átíródott.
Szeptemberben kezdtem el munkámat Kanadában, a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesületnél. Megismerkedtem a városban lévő magyar szervezetekkel és az ottani magyarokkal. Vancouver-Budapest távolsága pontosan 9006.7 km, mégsem éreztem azt, hogy idegenben vagyok. Ezt a közösségnek köszönhetem.
Hiába jártam a várost sokszor egyedül, hiába, hogy olykor-olykor nem értettem a kulturális különbséget, de abban a pillanatban, hogy beléptem a Magyar Ház ajtaján, úgy éreztem magam, mintha Magyarországon lennék. Az első perctől kezdve. Egy szelet a hazámból. Otthon éreztem magamat. Nem az új lány voltam, hanem egy voltam az egyesület tagjai közül. Nem számított, hogy nem vagyok néptáncos, a táncosok úgy kezeltek, mintha évek óta velük táncolnék. A nosztalgia klubban nem számított hogy kb. 40-50 évvel vagyok fiatalabb, a tagok ugyanúgy elbeszélgettek velem, mint egymással minden egyes összejövetelen. Nem voltam kívülálló. A Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület révén egy olyan közösséget ismerhettem meg, ahol minden alkalommal, amikor találkoztunk, azt éreztem, hogy jó helyen vagyok. Igazán dinamikus és jól működő közösségbe csöppentem, ahol szeretnek és tudnak is együtt, közösséget alkotva dolgozni és fejlődni.
Vancouverben több magyar szervezet is működik és ezek a szervezetek függetlenek egymástól, állandó kapcsolatban vannak és segítik egymás munkáját. Ösztöndíjasként nekem is ez volt a fő célom. Segíteni és mindenhol szerepet vállalni. Habár főbb feladataim a fogadószervezetemnél, a Magyar Háznál voltak, mindenhol sikerült kivennem a részem a munkából.
Abban, hogy a munkámat zökkenőmentesen tudtam végezni mindenhol, nagy szerepe volt a mentoromnak, Ollé Attilának. Attila amellett, hogy mentor, a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesületet elnöke és a Forrás Táncegyüttes táncosa. Ezáltal nagyon jól ismeri a közösséget alkotó csoportokat. Vancouverbe érkezésem első napjától segítő kezet nyújtott és figyelemmel kísérte a munkámat.
Azt hiszem ezalatt az idő alatt értettem meg igazán azt, mennyire fontos, hogy az ember tartozzon egy olyan közösséghez amelyet a szeretet mozgat. A magyarság szeretete. A magyar kultúra mindannyiunkat összeköt.
A jelenlegi helyzetben nem tudok személyesen elbúcsúzni, de szeretnék köszönetet mondani. A közösséget örökre a szívembe zártam. Szerettem ott lenni mint munkatárs, ösztöndíjas és barát. Hálás vagyok, hogy befogadtak, megbíztak bennem és engedték, hogy segítséget nyújtsak.
Milyen nehéz így elköszönni! De bízom benne, hogy adódik még alkalom a találkozásra, közös időtöltésre és a búcsúzásra.
