Szeptember végén csöppentem bele Berlin nyüzsgő életébe, októbertől pedig a Berlini Fonó Táncegyüttes forgatagába. Október 3-án, a német egység napján, találkoztam először az együttes tagjaival, az ünnepnap miatt próbát nem tartottunk, így az első közös lépéseket nem a táncteremben, hanem az Unter den Linden sugárúton tettük meg. Bevezettek a berlini életbe, megosztottuk egymással történeteinket, ki, hogyan, milyen kanyargós úton került épp Berlinbe. Jó volt látni, hogy az együttes tagjait nemcsak a tánc szeretete tartja össze, hanem barátságok is szövődtek közöttük. Ebbe a baráti körbe engem is szeretettel, nagy figyelemmel, örömmel fogadtak.
Az első sokkoló, de pozitív élményem, hogy ezek a közösségek, mennyire izgatottan várják az új ösztöndíjast, ösztöndíjasokat. Ketten érkeztünk ebbe a városba Pótó Istvánnal, aki a cserkészek csapatát fogja erősíteni. István október közepén ünnepelte a születésnapját, mindkettőnknek meglepő volt, hogy bár még frissen kerültünk ide, de mintha egy családként ünnepeltünk volna.
A másik furcsa élményemet „szigetélménynek” kereszteltem. Bár tudtam, hogy ez lesz, mégis olyan meglepő volt ezt megérezni, hogy ott vagyunk minden héten egy kis próbateremben; összegyűlünk, néptáncolunk, magyar dalokat éneklünk, és közben kint valamilyen más kultúra van, más nyelven beszélnek, minden más, és tudom, hogy azok az ösztöndíjasok, akik most utaztak ki, ugyanezt tapasztalják a világ több pontján. Szóval nem ez az egyetlen eldugott próbaterem vagy magyar hely, hanem van még ilyen Washingtonban, Londonban, Stockholmban stb. Minden nagyobb városban egy kis magyar sziget. Berlinben nem meglepő, hogy bármilyen kultúrába belebotolhat az ember az utcán, a mi próbatermünk üveges ajtaja előtt is minden járókelő megáll egy kicsit belelesni, rácsodálkozni, mit is csinálunk mi az üvegfalon túl.
A Berlini Fonó Táncegyüttes októbere a stuttgarti fellépésre való készülésről szólt. Nyárádmagyarósi koreográfiát gyakoroltak hétről hétre, amit még a tavalyi ösztöndíjasok, Kecskés Gergő és Kecskés-Bába Hajnalka, tanított a csoportnak. Egy októberi hétvégén kétnapos, intenzív próbafolyamatot is tartottunk az előző ösztöndíjasok segítségével, ami nagyban hozzájárult a későbbi sikeres előadáshoz. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak az én fülemben csengett hazafelé menet a „Déltől fogva estig nyílik a rózsa,/ bár én eddig se szerettelek volna….” kezdetű dal a próbák után.
Október 27-29-ig került megrendezésre a VI. Nyugat-Európai Magyar Néptáncfesztivál Stuttgartban. Ezen a nagyszabású eseményen olyan együttesek mellett léphettünk színpadra, mint a stuttgarti Csöbörcsök, a heidelbergi Áfonyahegy, a zürichi Óperenciás, a müncheni Regős, a genfi Pannónia, a berni Figurás, valamint a hageni Vadrózsa. Ez a hétvége célt adott az együtteseknek, hogy kiválasszanak egy tájegységet, alaposan megismerjék a táncukat és koreográfiával készüljenek, színpadi jelenlétet gyakoroljanak. Egymás táncait figyelve inspirálódhattunk, ötleteket meríthettünk. Remek alkalom volt arra is, hogy újra találkozzunk rég nem látott barátokkal, ismerősökkel; közösen táncoljunk, énekeljünk, mulassunk a táncházban.
A rendezvényen nagy örömünkre köztünk volt Kovács Norbert, Cimbi, Örökös Aranysarkantyús táncos, koreográfus, aki minden táncegyüttes szakmai fejlődéséhez is iránymutatást adott a látott koreográfiák után. A gálaműsor zárásaként pedig Cimbi, Gaschler Beáta és ikergyermekeik örvendeztették meg a közönséget fergeteges táncukkal. A fellépők sorát a Fokos zenekar koncertje zárta, majd a táncházban is ők, valamint Pikó és bandája adta a talpalávalót.
A Táncházfesztiválon több ösztöndíjassal is együttműködhettem, dolgozhattam közösen. Nagyon élveztem, hogy hozzájárulhatok a helyszíni munkákhoz, így még több németországi és svájci táncost megismerhettem, akikkel szintén az volt az első tapasztalatom, hogy nagyon megörültek, amikor megtudták, én vagyok a berlini ösztöndíjas. Úgy látszik így van ez, tényleg örülnek nekünk, „összekötő kapcsoknak”.
Sok minden történt már az első itt töltött hónapomban is, tényleg forgatagban éreztem magam, rengeteg új ember, új helyszín, új feladat, új élmény volt benne. Kíváncsian várom a folytatást!
