Interjú Zólyomi Katival. II. rész
5. Hol tanultad meg a színpadi koreografálást?
Mesteremtől, az egyetemen, könyvek elolvasásából, nagyok műveiből, de főleg az életből! Megfigyelő természetem igen sokat segít ebben. A legjobb ötletek a környezetem megfigyeléséből fakadnak. Élettörténetek, mindennapi helyzetek tárják elém az anyagot, a kiinduló pontokat. Óriási kiegészítő a színpadtechnika tanulmányozása és ismerése. A fények játéka, kezelése, a térformák gazdag alkalmazása. Számomra az aszimmetrikus helyzetek használata a csúcs! Célom az, hogy munkám sosem hasonlítson máséra. Újszerű legyen, merész, és meglepő hatással járjon.
6. A táncoktatás, koreografálás a munkád volt, vagy volt "polgári" állásod?
Mindig dolgoztam. Nagyrészt színházi vonalon, vagy azzal kapcsolatban. Vagyis mindig művészi vonalon mozogtam. Érdekesség, hogy a magyar néptáncvilág vezetett életem talán legszebb és érvényesülés szempontjából is legérdekesebb munkámhoz: majdnem 6 évet dolgoztam egy óriási vándorcirkuszban mint koreográfus és táncos. Sokszor tanítottam nem magyar táncosokat is néptáncra. Ezt bevallom, nem mindig élveztem annyira. Polgári állásaim is voltak. De gyerekeim megszületésekor, és azóta csak magyar vonalon mozgom, természetesen fizetés nélkül.
7. Mit jelent számodra magyarnak lenni? Hogyan éled meg a magyarságod itt, Argentínában?
A Buenos Aires-i magyar közösségben telt el eddigi egész életem. Cserkészetben, hétvégi magyar iskolában is nevelkedtem, de a lényeget csakis otthon kaptam meg magyar szüleimtől. Gyakorlatban és elméletben is magyar vagyok minden kortól, s kétség nélkül. Magyarnak vallom magam, akárki kérdi. Ilyen, hogy “magyarságom”, bennem nem egy téma. Az vagyok, és azt adom át, azért dolgozom, mert az tesz boldoggá, ha másokban is fejleszthetem a magyarságot, főleg, ha a nyelvünket adhatom át a munkámmal. Ez is az egyik oka annak, hogy kis színtársulatunkkal (Álomgyár) évi 3 előadást tartunk a közösségünknek. Négy-öt évvel ezelőtt a magyar kormány Magyar Arany Érdemkereszttel díjazta munkámat. Nem hiszek a díjakban. Amikor értesítettek, hogy át kell vegyem a kitüntetést, teljes ártatlansággal azt válaszoltam, nagyon udvariasan, hogy: „Jaj, köszönöm, de nem szükséges.” Kegyetlenül letolt a nagykövet, egy-két munkatárs is, szóval átvettem! Viszont azt elértem, hogy a magyar munkahelyemen, néptáncpróba után, szombat délután a tánctermünkben vegyem át.
8. Milyen magyar emlékeket (tárgyak, könyvek, levelek, ruhák stb.) tartasz otthon, ami a magyarságodra, Magyarországra emlékeztet?
Nem emlékezem a magyarságomra, hanem minden nap átélem! Lakásom rogyásig van szeretett dolgaimmal. A kis „Katimúzeum”, ahogy barátok, kollégák hívják, a kincseim otthona, az a hely, ahol a magasban és biztonságban lebeghetek és dolgozhatok. Könyveim, népviseleteim, képeim, fényképeim, dísztárgyaim: ők nekem részben a boldogságom, a teljességem jelképei. Szüleim is élnek bennük! Akkor is boldog vagyok, ha szeretett barátaim és kollégáim bekopognak, és nézik, megérintik és élvezik ők is a kis gyűjteményemet. Ez a „magyar kultúra-adag” mindennapjaim menedéke.
9. Melyik magyar ünnepet, emléknapot tartod? Hogyan ünnepelsz, emlékezel ilyenkor?
Egyéni, mélyen átgondolt viszonyt ápolok a magyar történelemmel: minden évben, s évtizedek óta megfogalmazom, megírom és előadom embereimmel 3 magyar nemzeti ünnep műsorát (március 15., június 4. és október 23.). Ez egy aprólékos és felelősséggel megpakolt művészi feladat: többfelé ágazódik. Tiszteletadó kell legyen, színmű jellegű és vonzó, mindig változatos témakörű. Kutató munka eredménye, ami művel és tovább képez minket, akik csináljuk. Ezzel tartozom szüleimnek! És imádom ezeket a műsorokat megalkotni! Mindig új, mindig más, mindig friss, mindig tanulni kell!
10. Jártál-e Magyarországon, Kárpát-medencei magyaroknál?
Persze. Ezt sem lehet röviden megfogalmazni, elmesélni. Meglepetésedre: Magyarországra, Erdélybe, Délvidékre (Felvidékre még sosem mehettem) összesen öt-hatszor mentem. Utoljára 2005-ben. De minden alkalommal hosszabb időre. Nyugodtan, céllal, teljes szívvel. Mindenfelé jártam, sok-sok gyönyörű embert ismerhettem meg. Mindenkivel tartom (virtuálisan sajnos) a gyakori kapcsolatot. Sokat gyűjtöttem, láttam, hallottam, sőt sírtam is nagyokat. Két meghatározó emlékem közül az egyik a vajdasági gyűjtő utam volt. A határátkelést, Csizmadia Annácska énekét a dobkályhán, és a beöltözött Gombosiak hajnali fogadását sosem fogom elfelejteni. A másik a Kalotaszeg felé vezető utolsó utam volt. Kisbusszal, kalotaszegi néptáncos sofőrrel mentem, aki míg hajtott a jeges országúton a havazás alatt, a legszebb s kedvenc hajnalimat énekelte nekem.
11. Mi a kedvenc magyar ételed? Milyen emlék fűz hozzá?
Hát, ilyet sem kérdeztek tőlem még soha! Magyar étellel nőttem fel, szóval nekem az volt a normális. Nagyon ismerem a magyar kaját, minden ízlik, kivéve a madártej és a halászlé! Jól főzök magyarul. Igaz, hogy már egy éve vegetáriánus vagyok, de abszolút kedvencem volt a füstölt kolbász, a szalonna, a lecsó, a krumplileves, a diós és mákos metélt, a paprikás csirke és pörkölt (mindkettő, ahogy anyukám vagy én készítettük), darázsfészek stb. És milyen emlék? Jaj, igen! A vasárnap delek otthon, a családi kertes házban, ahol a legszebb muzsika szólt, míg anyukám a paprikás csirkét főzte nekünk!
12. Miben látod a diaszpóra magyarság megmaradásának kulcsát?
A magyar nyelv megtartásában! Nem hiszek a mai divatos nyelvtanításban, abban, hogy mindenki jár egy ideig magyar órára, mert így sohasem fognak magyarul beszélni. Abban hiszek, és azért dolgozom, hogy a szétszórtságban a magyar ajkúak ne felejtsenek el magyarul! Hogy egyre szebben beszéljék s ejtsék ki, hogy használják: színdarabban, néptánc alatt, egymásközt! Ha van nyelv, jöhet akármi más mellé!
(A fényképeket Zólyomi Katalin bocsátotta rendelkezésemre.)
