Ferkó Zoltán 2017-2018-ban volt a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa Kóboron, ez az időszak adta számára az ihletet a 25 perces dokumentumfilm elkészítéséhez. Kóbor egy fogyatkozóban lévő református szigetfalu Dél-Erdélyben, a Brassó megyei szórványban. Az egykori erdélyi Szászföld közepén fekvő település hosszú történelemre tekint vissza: legkorábbi írásos említése egy 1206-os oklevélben található, amellyel Kóbor az első a mai Brassó megyében.
A falu a történelem során többször teljesen kihalt, mégis mindig újra benépesült és mindig magyar lett. Száz évvel ezelőtt még ezer főt számlált a színmagyar település, de Trianon óta folyamatos a lélekszám csökkenése. Ma 200 fő a lakosság száma, melyből már csak hetvenen magyarok, zömében 60, de inkább 70-80 évesek vagy még annál is idősebbek. Kevés a fiatal, magyarul beszélő gyermek pedig már egyáltalán nincs.
A film Trianon 100. évfordulójának évében erre a szomorú jubileumra is emlékezik, hiszen Kóbor sorsában megmutatkozik az erdélyi falvak és a határon kívüli szórványlétbe kényszerült magyarság évszázadokon át tartó küzdelme a megmaradásért. Világháborúk, diktatúra, tömeges elvándorlás, elöregedés, a lakosság összetételének megváltozása. Mindezeket a ma Kóboron élő lakosság szemszögéből láttatja velünk a film. Maguk az ott élő nénik és bácsik mesélik el, milyennek látták Kóbort évtizedekkel ezelőtt és milyennek élik meg ma. A megnyilatkozásokból megtudhatjuk, hogy Kóbor régen milyen jómódú és erős község volt, a dolgos mesteremberek és családjaik teljesen belakták a falut. Mára azonban szinte teljesen kipusztult a magyarság, a házak lakatlanok.
A falu elnéptelenedéséhez hozzájárult többek között, hogy az 1940-es második bécsi döntés után a település nem került vissza az anyaországhoz. Az interjúkból azt is megtudhatjuk, hogy a termelőszövetkezetek létrehozása az 1950-es évek elején milyen kedvezőtlen folyamatokat indított el. Az emberek máshol kerestek munkát és egyre nagyobb ütemben hagyták ott a pusztulásra ítélt falut, mely áldozata lett a falurombolásnak. Ezeken kívül a földrajzi elszigeteltség (a legközelebbi városok, mint pl. Fogaras is 40 perc autóútra fekszik Kóbortól) is szerepet játszott abban, hogy a falu elindult a teljes eltűnés felé.
A film egyik legnagyobb erőssége, hogy olyan embereket szólaltat meg, akiknek megható megnyilatkozásaiból kiérezhető a mély magyarságtudat és a gyökerekhez való feltétlen ragaszkodás. A szomorú múlt és jelen bemutatása mellett az alkotás nemcsak dokumentál, hanem jövőképet próbál festeni ott, ahol a legtöbbek szerint már nincs visszaút.
Ferkó Zoltán szerint a falu jövője abban állhat, ha megindul a jelenleg városban élő fiatalok visszaköltözési hulláma, ha felfedezik a hely értékeit és próbálják kiaknázni a távmunka adta lehetőségeket. Ennek kiváló példája az a Stuttgart mellől Kóborra költöző informatikus és lelkész felesége, akik négy gyermekükkel élnek Kóboron immáron két és fél éve és gyermek-, valamint ifjúsági munkát végeznek.
Az idegenforgalom és turizmus újjáélesztése további fontos támpontok lehetnek a falu megmenekülését tekintve. Ebben szerepet játszhat egy magyar vendégház kialakítása valamint Kóbor nevezetességének, a szász mintára épült református erődtemplomnak a felújítása, melynek párja nincs a környéken, mert 500 fős befogadóképességű. A film a restaurálás támogatási lehetőségének bemutatásával zárul.
A filmbemutató nagy sikert aratott az augsburgi Magyar Katolikus Misszió híveinek körében. Ebben nagy szerepet játszik, hogy az egyházközség szerves és nagy létszámú részét alkotja egy az Erdélyből Augsburgba és környékére kitelepült közösség. A nézők soraiból többen is ismerték a települést és mélyen átérezték a filmben elhangzó gondolatokat.
Mindannyiunk reménye, hogy a filmes körút gyümölcseinek köszönhetően a kis településre virágzó jövő fog virradni.
Fotó az erődtemplomról: Mészáros Tamás Márton, Video Factory
