Atlantában hazánk hírének öregbítéséről

/ Bödőcs Katalin /
bodocs.katalin képe
November 4-én, szombaton részt vettünk az International Night Market-en. Az érdeklődők a rendezvényen megismerkedhettek számos nemzet izeivel, kulináris finomságaival, italaival és minden nemzet lehetőséget kapott, hogy kisebb-nagyobb műsor keretében reprezentálja kultúráját, megismertethesse hazája zenei világát.
Kerekasztal beszélgetésMagyar asztal a missziós naponMuzsikaszó az International Night Market-enNépviseletben

Magyar csapatunk egy népdalt és a Honfoglalás című számot adta elő a közönség legnagyobb elismerésére, emellett mindannyian különböző tájegységek viseleteit öltöttük magunkra. A kürtőskalácsos stand a vásárlók kígyózó sorainak kínálta a magyar konyha méltán híres édességét. A háromnapos eseményen közel 70 ország, 200 árus és 70.000 látogató vett részt.
Vasárnap, november 5-én a szervezetünk (Hungarian Community Church of Georgia) rendezvényeinek helyet adó baptista felekezetű templom hívott meg az úgynevezett missziós napjukra. Ismét előkerültek a népviseletek, valamint egy magyar standdal készültünk, és az asztalon helyet kapott számos népművészeti tárgy is. A gyerekek számára minden asztal mást-mást kínált, nálunk a megunhatatlan Rubik-kocka nyújtott szórakozási lehetőséget, illetve a gyerekek megtudták, hogy Európán belül pontosan hol is helyezkedik el hazánk, milyen is a magyar zászló. A szervezetünket képviselők egy kerekasztal-beszélgetésre is kaptak meghívást, amelyen a magyar kultúra, konyha, vallás és történelem volt terítéken. Nagy meglepetésünkre a mai aktuálpolitika és az európai migrációs helyzet is szóba került. Számos kérdést kaptunk az utóbbi két témában, és igyekeztünk a hazánkkal kapcsolatos információkat a helyükre tenni. A missziós nap rendkívül jó hangulatban telt, az adománygyűjtés is sikeres volt. Mint később megtudtuk: a helyi gyülekezet 2018-as tervei szerinti missziós küldetésük egyik célpontja Erdély lesz. A georgiai magyarok Magyarországot méltó módon képviselték mindkét eseményen: hagyományainkat és kultúránkat büszkén bemutatva.

Elérhetőségeink:
www.hungarianchurch.org
https://www.meetup.com/Georgiai-Magyarok- Klubja-Georgia- Hungarians-Club/
https://www.facebook.com/georgia.hungarians
www.hungarianballgeorgia.com