Aranyeső a Pontozó fesztiválon

/ Szabó Péter Bence /
szabo.peter.bence képe
Remek eredményeket ért el a torontói Kodály Együttes az Egyesült Államokban megrendezett Pontozó fesztiválon. Az együttes Alumni, és Senior csoportja kiemelt arany, illetve arany minősítésekkel térhetett haza.

Több hónapos készülődés, és izzasztó táncpróbák előzték meg az áprilisban megrendezett Pontozó fesztivált. Ez a fesztivál az észak-amerikai néptáncegyüttesek vándor rendezvénye. Sok éves múltra tekint vissza és a legnagyobb presztízsű magyar néptánc verseny a tengerentúli kontinensen. A Kodály Együttes két csoportja mérettette meg magát több együttessel, akik New Brunswickból, Clevelandből, Washingtonból, Chicagoból is eljöttek a rangos rendezvény miatt. Több korosztály csoportos, páros és szóló produkciói is színpadra kerültek, amiket a nézők egy egész napon át tartó versenyprogramon nézhettek meg. A szakmai zsűri bronz, ezüst, arany, kiemelt arany és különdíjakat ítélt oda a szorgalmas táncosoknak. Természetesen a mulatozás sem maradhatott el. A baráti hangulatú verseny után, egy fergeteges, hajnalig tartó táncházban bulizhattak a résztvevők. A háromnapos fesztiválról fáradtan, de annál nagyobb elégedettséggel és feltöltődve térhettünk vissza Kanadába. Néhány májusi program, és némi készülődés után reméljük sikerül megkoronázni az évet egy felejthetetlen Kodály bállal!