Akkor hát mi közünk van nekünk 1956-hoz?

Megemlékezések Zürichben és Bernben október 23-áról

/ Peller Nóra Hedvig /
peller.nora.hedvig képe
„Miért kell nekünk 1956-tal foglalkoznunk minden évben? Miért kell minden évben ünnepséget, sőt megemlékezést szervezni?” – merült fel a kérdés a megemlékezésen, amelyre együtt kerestük a válaszokat.

 

Más magyarországi magyarként és külhoni magyarként megélni nemzeti ünnepeinket. Míg korábban csak elképzeléseim lehettek ezzel kapcsolatban, az idei októberi megemlékezéseken azt is megértettem, miért. A Svájcban élő magyar közösségek különösen kötődnek 1956-hoz.

A forradalom eseményei miatt számtalan magyar fiatal kényszerült külföldre menekülni, hiszen a szabadságharcosokon megtorolták a részvételt. Közülük sokan Svájcban telepedtek le, itt alapítottak családot, és szabadon emlékezhettek meg 1956-ról – hiszen Magyarországon ez több évtizedig tilos volt. A zürichi és a berni diaszpóra tagjai között generációkon keresztül ível 1956 emlékezete: a kollektív emlékezet és a személyes történetek töretlenül vezetnek napjainkig.

Zürichben a megemlékezés hagyományosan a tóparti kopjafa koszorúzásával kezdődik. Ezt követően a magyarok a templomban, egy ünnepségsorozat keretében találkoznak. Az ünnepi köszöntőt a Svájci Magyar Ház Alapítvány elnöke, Zennyessy László és Vitéz Kenessey Csaba mondta. Vitéz Kenessey Csaba maga is olyan szabadságharcos volt, aki a forradalom leverése után a zürichi magyar közösség meghatározó tagjává vált.

A megemlékezés keretében tartott istentiszteleten a katolikus és református felekezet közösen vett részt. A magyar ökumenikus szertartást Schröder Katalin református lelkész és Varga Péter plébános együtt vezette. A gyülekezetet emlékezni és az emlékezés szerepét átgondolni buzdította a lelkész, kiemelve, mennyire meghatározó a múlt szerepe az életünkben.

Egy evezős példájával élt, aki csónakjában evezve a csónak orrának háttal ül. Mint jelenében mozgó pont hátrafelé néz, és arra a múltját látja. Múltjának értelmezéséből építi fel a külvilágot, annak ismerete segít neki irányt találni és értelmeznie a jelent. Múltja szeme előtt, jövője mögötte – és a jelenben evez jövőbeli célja felé. Jövője, bár nem látható, de feléje halad, rendületlenül.

A helyi cserkészek szolgáltatta ebédidő alatt kötetlenül tölthettek időt a megemlékezők egymással. A délutáni műsor meghívott vendége, Dr. Csobánci-Horváth Iván mondott emlékbeszédet a forradalom és szabadságharc tiszteletére. Felidézte a múlt eseményeit és reflektált azokra a tanulságokra, amelyet az 1956 köré rendezett történelmi tényekből korunkra vonatkoztathatók.

A fiatal Gencylmaz testvérek hangszeres műsorában a magyar-svájci kultúra kapcsolódott össze: egy svájci zeneszerző magyar népdalfeldolgozásait játszották hegedűn és gordonkán. A Zürichi Magyar Ökumenikus Golarits Kórus, Ihász Secerov Mária vezényletével keretezte a műsort: komolyzenei és populárisabb műveket is hallhattunk tőlük.

Bernben szintén változatos programokkal emlékezett a helyi közösség az 56-os eseményekre.

Október 22-én, vasárnap az ökumenikus istentisztelet után az ünnepség Nagy Norbert teológus és Zerkula György hegedűművész közreműködésével zajlott. Október 23-án, hétfőn, a forradalom napján is összegyűltek a berniek. A Bremgarten-friedhof-ban a Berni Magyar Egyesület tagjai a helyi cserkészek részvételével rótták le tiszteletüket. A versek elszavalása után, spontán módon, egy férfi vált ki a megemlékezők közül. A lyukas zászló látványán felbuzdulva elmesélte azt, amit látott akkor, Budapesten, 1956-ban:

Vonultak a pesti fiatalok az utcán, köztük ő is a barátjával. Hirtelen az egyik erkélyen előbukkant egy nő, hatalmas ollóval a kezében és a magyar zászlóval, rajta a Rákosi címerrel. Felemelte a zászlót és kivágta a címert belőle! A lukas zászlót pedig az utcán hullámzó tömeg felé ejtette.

Innen indult vajon a forradalomra jellemző lyukas lobogó elterjedése? Nem tudni, mindenesetre a fiúk felkapták a lukas zászlót, ami a forradalom szimbólumává vált. Ezért más Svájcban élő magyarként 1956-ra emlékezni. Itt hagyománya van 1956-nak: nemcsak a megemlékezések folytonossága miatt, hanem a családokban tovább élő személyes, generációs örökségnek köszönhetően is.

A Bernben ünnepi beszédet mondó Dr. Kroll Eszter szavaival kezdtem a beszámolót, az ő gondolatmenetét követve zárom soraimat. Albert Camus-t és John F. Kennedyt idézte – érzékeltetve, milyen messzire gyűrűzött el a magyar forradalom hatása: egy kis népé, amely a túlerő ellenére is kiállt a szabadságért.

A képekért külön köszönet Móréh Károlynak.