Adventi hangulat magyar módra Kaliforniában

Az Eszterlánc Magyar Népi Együttes számos programmal fogja össze a San Francisco-i öbölben élő diaszpóra magyarságot. Szoros együttműködésben a református és katolikus egyházzal, valamint a cserkészettel gondoskodunk róla, hogy ne unatkozzon az itt élő magyarság. Idén először rendezte meg az Eszterlánc a karácsonyi vásárát, melyhez a református egyház biztosított helyszínt. Ez az akár nagyobb rendezvényekre is alkalmas terem a templom mellett található, a felnőtt- és gyermek-táncegyüttes is itt próbál minden héten.
 

Mit is takar ez a vásár? Szerettük volna mi is megteremteni azt a meghitt adventi időszakot, amivel a Vörösmarty tér várja az embereket Budapesten. Itt Amerikában nem gyakoriak az ehhez hasonló vásárok, és sokan nem is találkoztak még vele.
Ebben az időszakban sokan utaznak, vagy már készülődnek otthon családjaikkal a Szentestére. Rendezett már az Eszterlánc számos rendezvényt, de nem december 20-án, és meg sem tudtuk tippelni, hogy mennyien lesznek.

19-én, pénteken este próba után feldíszítettük a termet, előkészítettük a konyhát, a színpadot, kint felállítottuk a sátrakat és az asztalokat a vásározóknak, és előkészítettünk mindent a másnapi főzéshez. Az ide érkező vendégek nem maradtak éhesen, hiszen a töltött káposzta mellett hurkából és kolbászból sem maradt hiány. A gyermekeknek és a sofőröknek forró csokival és teával kedveskedtünk, a szerencsésebbek pedig megízlelhették a karácsonyi vásárok nélkülözhetetlen italát, a forralt bort.

Az időjárás-előrejelzés szerint biztosan esőre számítottunk, ami nagy szerencsénkre csak másnap érkezett meg, és a vásár alatt zavartalanul árulhatták kézműves termékeiket az eladók. Kint, a sátrak alatt, bent pedig a színpad mellett voltak felállítva az asztalok a szebbnél szebb portékáknak. A termet berendeztük asztalokkal, valamint a színpad előtt székekkel és párnákkal.

Késő délután kezdődött a karácsonyi előadás, mely a cserkészet, a Református Egyház, a Crossroads Band és a családom összefogásából jött létre. A cserkészek kántáltak, a reformátusok énekeltek, és a Crossroads Band-el közösen és külön is karácsonyi dalokat játszottunk és tanítottunk a vásárba érkezőknek.

Háromszáz ember látogatta meg végül az Eszterlánc által szervezett karácsonyi vásárt. Az időjárás is a segítségünkre volt, és azt kell mondjam, hogy nem éreztem hiányt az otthon megrendezett vásárokból. Nagyon jó társaságban hangolódtunk, készülődtünk és éltük meg a Szentestét megelőző néhány napot.