Június elején lehetőségem nyílt részt venni a Tucumánban megrendezett AMISZ-találkozón, amely az elmúlt hónapok egyik legmeghatározóbb élménye volt számomra. Az ország különböző pontjairól érkeztek magyar szervezetek képviselői, hogy bemutassák az elmúlt időszak munkáját, megosszák tapasztalataikat, és beszéljenek a jövőbeli terveikről. Rendkívül inspiráló volt látni, hogy mennyi elhivatott ember dolgozik nap mint nap a magyar kultúra, nyelv és hagyományok megőrzéséért Argentína különböző régióiban.
Különösen értékesnek tartottam, hogy személyesen is megismerhettem a többi szervezet vezetőit és tagjait. Minden közösség más kihívásokkal találkozik, ugyanakkor mindannyiunk célja közös: életben tartani a magyar közösségi életet és továbbadni értékeinket a következő generációknak. A beszélgetések során számos jó ötletet, bevált gyakorlatot és inspiráló kezdeményezést ismerhettünk meg egymástól. Úgy gondolom, hogy ezek a találkozások hosszú távon is hozzájárulnak a szervezetek közötti együttműködéshez, és lehetőséget teremtenek közös programok megvalósítására.
A találkozó során nekünk, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak is lehetőségünk volt bemutatkozni. Előadásunkban ismertettük a program célkitűzéseit, beszéltünk az ösztöndíj jelentőségéről, valamint arról is, hogy milyen feladatokat látunk el saját fogadószervezeteinknél. Emellett bemutattuk az elmúlt hónapok eredményeit, programjait és azokat a tapasztalatokat is, amelyeket a diaszpórában végzett munkánk során szereztünk. Nagy öröm volt megtapasztalni, hogy a résztvevők érdeklődéssel hallgatták az előadásunkat, és számos kérdést tettek fel a programmal kapcsolatban.
A tucumáni találkozó nemcsak szakmai szempontból volt rendkívül hasznos, hanem emberileg is sokat adott. Jó érzés volt olyan emberekkel találkozni, akik hasonló célokért dolgoznak, és akik ugyanazzal az elkötelezettséggel végzik közösségi munkájukat. Az ilyen alkalmak mindig megerősítenek abban, hogy a diaszpórában végzett szolgálat nemcsak feladat, hanem valódi hivatás is.
A szakmai programok mellett a találkozó kiváló lehetőséget biztosított arra is, hogy kötetlenebb formában is beszélgessünk egymással. A közös étkezések, az esti beszélgetések és a kulturális programok során olyan kapcsolatok alakultak ki, amelyek remélhetőleg a jövőben is megmaradnak. Úgy érzem, hogy ezek a személyes találkozások legalább olyan fontosak, mint a hivatalos előadások, hiszen ilyenkor nyílik lehetőség arra, hogy őszintén beszéljünk a nehézségekről, megosszuk egymással a sikereinket, valamint tanácsot kérjünk egymástól.
A tucumáni hétvége során ismét megerősödött bennem az az érzés, hogy a magyar diaszpóra közösségei, bár több száz vagy akár több ezer kilométerre élnek egymástól, valójában nagyon szoros kapcsolatot ápolnak. Jó volt megtapasztalni, hogy minden szervezet más-más hagyományokat ápol, más programokat szervez és más korosztályokat szólít meg, ugyanakkor mindenhol ugyanaz a cél vezérli a közösségeket: a magyar identitás megőrzése, a magyar nyelv továbbadása és a közösségi összetartozás erősítése.
A találkozó egyik legszebb része számomra az volt, amikor a Regős Táncegyüttes bemutatót tartott. Nagy élmény volt látni, hogy a néptánc milyen természetességgel képes összehozni az embereket. A műsor nemcsak magas színvonalú volt, hanem kiváló példája annak is, hogy a magyar népi kultúra milyen élő és szerethető tud maradni még a világ másik felén is. A közös vacsora és az azt követő táncház kiváló hangulatban telt, sokan bekapcsolódtak a táncba, és ismét bebizonyosodott, hogy a közös élmények milyen könnyen képesek közösséget formálni.
