Debrecenben éltem 10 évig, az egyetem miatt költöztem oda, egyébként Szarvason születtem és nevelkedtem - de Budapest, Békéscsaba vagy Szeged is ismerős terep. A néptáncnak köszönhetem, hogy sokat jártam külföldön, Európában és az USA-ban. Az elmúlt években amellett, hogy a civil szférában közösségszervezőként és szociális munkásként dolgoztam, sok más területen is kipróbáltam magam. Voltam néptánc asszisztens, de dolgoztam már ásványboltban és teaházban egyaránt.

Szarvasi táncos éveim alatt kaptam azt a látásmódot, amely a civil életben és későbbi munkáim során is alapvetésként szolgált: a más érdekes és izgalmas, és mindig legyek nyitott az újra. Ezért hálás vagyok az otthoni táncos mestereimnek, akik emellett a hagyománytiszteletre is megtanítottak és arra, hogy a mi felelősségünk az értékek átörökítése.

2006-ban a Debreceni Népi Együttes befogadó mentalitását tapasztalhattam meg. Női karvezetőként, utánpótlás csoportok vezetőjeként, női asszisztensként segítettem az együttes munkáját. Ez számomra igen motiváló feladat és szerep volt, mert így a tánckar és a vezetőség között teremthettem hidat. Fontosnak tartom, hogy a táncot más művészetekkel támogatva, zenével, kézművességgel, a szellemi folklórkinccsel együtt mutassuk be és adjuk át mindenkinek, aki nyitott rá.

Életem egyik legmeghatározóbb szakasza volt az a közel egy év, amit Erdélyben tölthettem a szórvány magyarsággal. Remélem, az onnan hozott tapasztalat nyitott szívekre talál a Franciaországban élő magyar diaszpórában is.