Budapesten születtem, magyar család harmadik gyermekeként, azonban a felmenők között német, osztrák, görög, lengyel nevek is felbukkannak. Éltek és élnek rokonok Erdélyben, Burgenlandban és Felvidéken is, így már kiskoromban megtanultam, hogy magyarnak lenni nem egy térképen meghúzott vonaltól függ.

Nagybátyám jezsuita papként Ausztriában, Kanadában, Olaszországban és Németországban is szolgált, a lelkipásztori teendők mellett cserkészvezető is volt. Őt látogatva találkoztam először diaszpórában élő magyarokkal, és felismertem, milyen nagy segítség és öröm nekik egy anyaországi emberrel kapcsolatba kerülni.

Ezek a gyerekkori emlékek és érzések vezettek abban, hogy a magyar-könyvtár szak után a magyar mint idegen nyelv szakot is elvégezzem az egyetemen. Immár tizenöt éve tanítok magyar nyelvet Magyarországon élő külföldieknek. Kezdettől fogva törekszem arra, hogy ne csak nyelvet, hanem kultúrát, pozitív Magyarország-képet is közvetítsek tanítványaim felé.

Öt évig vezettem a ferences rend által fenntartott Kájoni János Közösségi Házat. Munkám része volt a pályázatírás, a kulturális és közösségi programok szervezése, és a közösségi ház napi működtetése is.

Azért jelentkeztem a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíj programra, hogy a tanítással töltött évek alatt felhalmozott tudással és a közösségi házban szerzett szervezői tapasztalattal hazámat szolgáljam, a külhonban élő magyarokat segítsem identitástudatuk megerősödésében, ápolásában.