Ezt olvashatjuk János evangéliumában, s nekem ez jut eszembe elsőre, mint egyházi pályázó a Kőrösi Csoma Sándor Programra gondolva. Megmaradni szeretetben, elfogadással és kellő nyitottsággal ott, ahová az utunk vezetett: legyen az Magyarországon, vagy a hazától távol. Ebben az évben arra kaptam meghívást, hogy ez utóbbi csoporthoz tartozó társaim mellé szegődjek, és segítsem őket ezen az úton.

Nyolcgyermekes, hívő katolikus családban nőttem fel. A közösségben való kiegyensúlyozott jelenlét tehát már egészen pici korom óta egyértelmű. Az egymásra való odafigyelés, a nyitottság, az alkalmazkodóképesség, a türelem, az idő értelmes és kreatív eltöltése – hála Istennek és a szüleim következetes nevelésének, szeretetének – észrevétlenül belém ivódott. A katolikus hit, amelyet nem én választottam, hanem keresztelésemkor kaptam, az egyik legnagyobb ajándék, amelyet szüleim adhattak nekem. Öt éves koromtól kezdve húsz éven keresztül ministráltam a Mátyás templomban, s mind a mai napig szívesen segítek a plébánia életének szervezésében. Szintén öt éves korom óta vagyok aktív tagja a katolikus ifjúság nevelésével foglalkozó Regnum Marianum közösségnek. Felejthetetlen nyári nomád táborok, lelkigyakorlatok, közösségben megélt imák kapcsolódnak a Regnumban eltöltött évekhez. Fiatal felnőttként újabb forrásra leltem a Szent Ignác-i lelkiség alapján működő Útkeresés Házában. Itt tapasztaltam meg hosszú idő után először, hogy a dolgozó felnőtt fáradságos hétköznapjaiban is meg lehet lelni a belső békét.

2013-ban végeztem cseh-német szakon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az egyetemi évek alatt több alkalommal tanulhattam, élhettem hosszabb-rövidebb ideig külföldön. A grazi magyar közösségben éltem át először, hogy milyen erős kötelék tud lenni ember és ember között a közös magyarságtudat. Hálával gondolok vissza ezekre az évekre. Az elmúlt hat évben némettanárként dolgoztam a szentendrei Ferences Gimnáziumban, s kísértem végig életem első osztályát az érettségiig. Különleges érzés most már a katedra túloldaláról figyelni a mai fiatalok útját, és nemcsak figyelni, hanem abban részt is venni – csak most már én is példát mutatok nekik cselekedeteimmel, az életemmel. Ez ijesztő, ám egyben nagyszerű érzés, ugyanakkor hatalmas felelősség. Ebben a munkában különösen fontos számomra a hitem mindennapi gyakorlása, s az ima éltető ereje.

Egy évvel ezelőtt, a Kőrösi Csoma Sándor Programról még mit sem tudva, elvégeztem a Hagyományok Házában a népijátszóház-vezetői tanfolyamot, amelynek során alaposabb betekintést nyerhettem népi kultúránk gazdag és színes világába. Hálás vagyok mindazért a tudásért, élményért, amelyet ott kaptam, örömmel viszem és adom tovább a rám bízottaknak.

Visszatekintve és összegezve az eddigieket, úgy hiszem, nem véletlen, hogy utam következő állomása a Kőrösi Csoma Sándor Program egyházi ösztöndíjasaként a bécsi Pázmáneum (Collegium Pazmanianum) lesz. Kíváncsian és örömmel készülök az ott rám váró munkára.