Angliába nagyon sokan, a legáltalánosabb vélemény szerint 15 ezren emigráltak az 1956-os forradalom után. Emiatt is fontos volt itt, Londonban, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a forradalomról a 60. évforduló alkalmából, és minél több ’56-ost kutassunk fel, és hívjunk meg az ünnepségre. Égtek a telefonok, postára jártam, hogy papír alapú, hagyományos meghívókat küldjek azoknak az ’56-osoknak, akik nem rendelkeznek email címmel. Valakit csak személyesen tudtunk meghívni, másképp nem is lehetett kapcsolatba lépni vele. A végeredmény messze felülmúlta a várakozásokat. Az ünnepségen több, mint húsz ’56-ost köszönthettünk sorainkban. Próbáltunk egy felejthetetlen estét szerezni nekik, és nem mellesleg egy kicsit megismerkedni velük, meghallgatni egy-egy történetüket. Géza bácsival (Fischer Géza) is azon az ünnepségen találkoztam először, és rögtön meg is beszéltünk egy időpontot, hogy folytassuk a beszélgetésünket…
Géza bácsival a Portobello Market közelében beszéltük meg a találkozót, ugyanis ott lakik. Ezen a híres Notting Hill-i részen, ahova a világ minden részéről jönnek az „antik-dílerek” valami kincs után kutatni1. Mivel Géza bácsinak említettem, hogy érdekel az építészet, rögtön felajánlotta, hogy megmutatja nekem azt a közeli épületet, amit egy magyar származású, ún. Goldfinger nevű építész tervezett2.
Íme a Trellick tower, egy 31 emeletes panelház North Kensingtonban3.
Miután megnéztük, beültünk Géza bácsi egyik törzshelyére, a Portugál kávézóba. Ahogy a képen is látszik, Géza bácsi az életet édesen szereti, a kávét pedig sok cukorral issza.
- Géza bácsi hogyan vett részt a forradalomban?
- Az első napokban hatalmas lelkesedés fogott el. Újpesten, az egyik forradalmi központ közvetlen szomszédságában laktam. A nevére már nem emlékszem, de egy leány gimnázium volt4. Mikor bevitték oda a fegyvereket, segítettem szétosztani azokat. Én is vittem haza puskát és gránátokat. Édesanyám kért meg – miután meglátta mit vittem haza – hogy maradjak ki a harcokból, és tűntessem el a fegyvereimet, ezért a Séta téren eldobtam őket… Két nap múlva jöttek a tankok, és lőtték a gimnázium falát, de addigra a forradalmárok már eltűntek. Láttam azt is, ahogy az egyik tank célba vette a mi házunkat is…
- Ekkor hol dolgozott? Hol töltötte ezeket a napokat?
- A forradalom kitörésekor egy gyárban dolgoztam, ami a forradalom idejére leállt, nem volt munka. Ahogy mondtam, Újpesten laktam, de kétszer gyalog megjártam a belvárost. A Nyugati- illetve a Keleti pályaudvarig elmerészkedtem. Nagyon sok halottat láttam, és emlékszem a golyók süvítésére is. A vásárcsarnokok szét voltak lőve…
- Hogyan jött az elhatározás, hogy emigrálni fog?
- Nem volt munka, és egyre több barátomról, ismerősömről derült ki, hogy elment5. De bevallom, az is nagyon vonzott, hogy világot lássak, mert 20 évesen még nem jártam sohasem Budapesten kívül.
- Mikor találkozott a családjával legközelebb?
- Édesanyámat és öcsémet hagytam otthon, akiket az emigrálásom után legközelebb 20 év múlva láttam.
- Milyen volt az utazás?
- Öten, ismerősök együtt indultunk neki. Győrig vonattal mentünk. Onnan Hegyeshalom irányában gyalog léptük át a határt 1957. január 5-én. Nagyon nagy hó volt, és nagyon hideg. Ausztriában társaimmal együtt táborba kerültünk, de néhány napon belül szétszéledtünk. Mindenki más országba került… Engem az egyik utolsó transzporttal Angliába szállítottak. Akkor már csak Angliába lehetett menni, de legalább angolul már pár szót tanultam a kommunizmus előtt, ezért ez szerencsés véletlennek tűnt.
- Mi volt az első munkahelye Angliában?
- Miután Angliába hoztak bennünket, kb. 1500 sorstársammal együtt Yorkshire-ba kerültem egy vasfeldolgozó üzembe egy teljes évre. Életveszélyes volt a munka, de nagyon jól lehetett keresni vele. Táborban laktunk, és amikor csak lehetett, kibicikliztünk a tengerpartra. Nagyon jól kerestünk, a fizetést hetente kaptuk. Abból mindig bevásároltam édesanyának is, amit kartondobozban küldtem neki haza.
Géza bácsi a forradalmi élményei után a munkahelyeiről mesélt. Arról, hogy vasfeldolgozó üzem után egy londoni szállodában dolgozott egy rövid ideig, majd a Hoover gyárban töltött több, mint húsz évet, ahol játszott a gyár ping-pong és football csapatában6. De mesélt a londoni éjszakai életről is, ugyanis a Hoover után a Bond Street-en dolgozott egy Night Club ruhatárában. Erről a munkahelyéről szívesen mesélt, még azt is megtudtam, hogy amikor csődbe ment a Night Club, Géza bácsi a bíróságon úgy nyert munkaügyi pert, hogy a teremben nagy sikert aratott. A humorától még a bírók is fetrengtek a nevetéstől.
A régmúlt történései mellett Géza bácsit magánéletéről és mindennapjairól is kérdeztem.
- Géza bácsi megházasodott-e valaha?
- Még csak közelében sem voltam. Más úton jártam, a barátaimtól különböztem, mert soha sem házasodtam meg, egyedül éltem az életemet.
- Mi a kedvenc hobbija?
- Golfozni járok hetente kétszer, általában kedden és csütörtökön. Most már sajnos egyedül, mert a golfozó társak már nem élnek.
- Szereti a focit? Kinek szurkol?
- Természetesen az Újpestnek! Az „Aranycsapatot” is nagyon szerettem. Emlékszem a Népstadionra is, ahol Puskást láttam játszani, és letolni a gatyáját. Viszont már nagyon régen nem követem a magyar labdarúgást.
- Melyik a kedvenc cukrászdája?
- A „Louis” -nál nincsen jobb7! Ez a kávézó Hampsteadben található. Van mákos bejglijük és rigójancsijuk is, meg valami krémeshez hasonló desszert. Múlt alkalommal is egy vagyont hagytam ott…
Végül közel egy óra után ott hagytuk a kávézót, és a piacra mentünk.
Megnéztük a portékákat, valamint azt a Mindszenty házat, ami korábban az angliai magyar római katolikusok (ARKME) háza volt. Géza bácsi nosztalgiázott, ugyanis míg itt volt az ARKME, kétszer egy héten járt ide ebédelni. Mióta a Szent István Házba költözött az ARKME, már nem tartja úgy a kapcsolatot a magyar közösséggel.
Géza bácsi 15 éve nyugdíjas, Magyarországra már nem nagyon jár, de mindig tervezgeti, hogy szívesen hazalátogatna Újpestre. Elmondása szerint elégedett az életével, és semmit sem csinálna másképpen. Én személy szerint nagyon örülök, hogy megismerkedhettem vele. Fantasztikus az a derű, ami sugárzik az arcáról. Bátorságával, hogy mert új életet kezdeni, és élet szeretetével számomra is példát mutat.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1 antik dílerek = régiség kereskedők
2 Goldfinger Ernő (Budapest, 1902. szeptember 11. – London, 1987. november 15.) magyar származású, brutalista stílusban alkotó angliai építész. – Wikipedia 2016.11.01.
3 A Trellick tower 1972-es felépülésének idejére már divatjamúltnak számított, a közelmúltba azonban magával az építésszel együtt reneszánszát éli.[2] A 98 méter magas épületet 1998- ban a brit örökségvédelmi hivatal (English Heritage) műemlékké nyilvánította. – Wikipedia 2016.11.01.
4 Ma Kanizsay Dorottya Szakképző Iskola, IV. kerület, Budapest
5 Emigrált.
6 Industrial Hoover, műszaki cikkeket gyártó és forgalmazó multinacionális vállalat, saját focicsapattal és asztalitenisz válogatottal rendelkezett.
7 Louis Patisserie, 32 Heath St, London, magyar cukrászda
