Mikor alakult az egyesület, kik alkotják, mikor kerültél az élére?
Az Uppsalai Magyar-Svéd Egyesület (UMSE), más svédországi egyesületekhez képest elég későn alakult, 1994-ben. Igaz, úgy tudom, voltak régebbi próbálkozások is, de azóta működik mostani formájában. Néhány Uppsalában élő magyar – csak hogy egy párat említsek közülük: az uppsalai agrártudományi egyetemről kutatók, az akkori uppsalai egyetem finnugor tanszékről, néhány magyar család és Magyarország iránt érdeklődő svéd – egy olyan fórumot akart létrehozni, ahol magyarok és svédek, egyaránt érdeklődve a magyar nyelv és kultúra iránt, tudnának eszme- és tapasztalatcserét folytatni, mindemellett kellemesen időt eltölteni együtt.
Én 1996-ban jöttem vissza Uppsalába, azután, hogy 8 hónapig voltam, mint ösztöndíjas, majd még másfél évet dolgoztam az Ericssonnál Magyarországon. Visszajövet egy svéd diáktársamtól, aki aktív volt a magyar egyesületben – megtudtam, hogy létezik az UMSE – elhívott a gyűlésükre és nagyon hamar vezetőségi taggá választottak. Akkor Nyers Andor már több éven keresztül az egyesület élén dolgozott. Szendrő Gábor és Ifjabb Kapás István után vettem át az elnöki stafétabotot, ha jól emlékszem 2003-ban.
Milyen céllal, mely eszmék mentén vezeted az Uppsalai Magyar-Svéd Egyesületet?
Igazából úgy próbálom vezetni, ahogy annak idején láttam Pákh Ervin és Theisz Pali bácsi, a södertäljei egyesület vezetőitől. Ahol összefogtak a magyarok, együtt dolgoztak és a gyermekeknek megadták a lehetőséget, hogy gyakorolhassák a magyar nyelvet és a kultúrát. Előadások mellett bevezettem a gyermekfoglalkozásokat is. Szerencsések vagyunk, hogy sok fiatal magyar családnak, akik később jöttek ki Svédországba - többen Erdélyből -, mindig fontos volt a magyar nyelv és a kultúra. Mostanában Magyarországról is többen jönnek, akik törekednek arra, hogy gyermekeik gyakorolják a magyar nyelvet.
Nagyon sok velem egykorú és nálam fiatalabb, második generációs magyarral találkoztam, akik utólag nagyon sajnálják, hogy nem tanulták meg jobban a kultúrát és a nyelvet. Mikor ezt tovább kell adni a következő generációnak nem bírják, ha nem ismerik ezt elegendően. Ezt akarom kikerülni! Egy12 éves fiam van, harmadik generációs magyar és jól beszéli a magyar nyelvet, akkor is ha az apukája nem magyar. Nekem is mindennapos harc önmagammal, hogy igenis használjam a magyar nyelvet otthon, hogy amikor odautazunk a rokonainkhoz, tudjon beszélni a fiam magyarul. Nagyon nagyon örülünk a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak, hogy segítenek munkánkban! Nagyon sokat jelent.
Rendszerint hol találkoztok? Milyen gyakran vannak az összejöveteleitek Uppsalában?
Studiefrämjandet - egy népművelő szervezettel dolgozunk együtt, ők támogatják munkánkat annyiból, hogy a termeket tőlük tudjuk bérelni, annak fejébe, hogy felmutatunk különböző kulturális programot vagy kurzust az uppsalaiaknak. Kéthetente igyekszünk rendszeresen találkozni, gyermekfoglalkozást tartani. Most, hogy Luca és István segít nekünk ebben, népzenés, néptáncos, drámajátékos programokat tartunk. Emellett havonta egyszer Pub-találkozót szervezünk a diákoknak. Aztán még egy-két előadást is meghirdetünk különböző témákban, amelyre felkérünk valakit előadást tartani. Tavasszal Márai Sándor előadást tervezünk, az egyik uppsalai kutató ebből doktorált, majd azután az asztrológiáról lesz egy előadás. Ami még hátra van a téli programunkból, az a Mikulás ünnep a gyermekeknek, ahol a SMOSZ által szervezett magyar színházcsoport előadását tekinthetik meg kicsik és nagyok. Egy időben szerveztünk magyar nyelvtanfolyamot svédeknek és magyar együtt élőknek, de volt olyan időszak is, amikor svéd nyelvhangsúly-hangdallam kurzust szerveztünk felnőtteknek, akik mostanában jöttek Magyarországról.
Kérlek mesélj magadról Ingela, hová valósi vagy?
Én Svédországban születtem, Stockholmtól délre, egy kis községben, Järnában nőttem fel, Södertäljétől 15 kilométerre. Szüleim 1956-ban hagyták el Magyarországot, édesapám ausztriai menekülttáborból, édesanyám Jugoszláv menekülttáborból került tovább Svédországba. Itt találkoztak először, pedig 20 kilométerre laktak egymástól Magyarországon, még egy iskolába is jártak, de nem ismerték egymást, mivel kilenc év korkülönbség volt köztük. Södertäljében 1956 óta volt magyar egyesület, de a ’70-es évek elején indult be igazán. Komoly gyermekfoglalkozás is volt: drámacsoport, néptánccsoport, magyar ünnepekre készülve verseket, énekeket adtunk elő stb. Minden szombaton 15 órától voltak a foglalkozások és emellett bálokat tartottak magyar zenészekkel. Ebben nőttem fel, amit nagyon élveztem. 25-30 gyermek volt a csoportba.
Milyen hangszeren játszol és kitől kezdtél el tanulni?
A szüleim nagyon szerették a magyar népzenét és a magyar nótákat. Nem tudtak hangszeren játszani, sokszor mondták - főleg édesapám -, hogy akár a bal karját is odaadná, ha valamelyik hangszeren megtanulna játszani. Megvettek mindenféle hangszert, hogy netán mégis sikerül valamelyiken megtanulnia: hegedűt, klarinétot, citerát, harmonikát, orgonát, de mégsem sikerült... Helyette otthon sokat énekeltek esténként anyukámmal. A bátyáimmal őket hallgatva, hallás alapján időközben megtanultunk ezeken a hangszereken játszani. Az egyik bátyám hegedülni, a másik klarinétozni, én meg először énekeltem – fel is léptünk a Stockholmi Magyar Házban, meg különböző önkormányzati rendezvényeken. Aztán 4-5 évesen orgonán követtem őket, majd 7 éves koromban kezdtem el harmonikázni. A södertäljei egyesületi bálokon – mikor az együttes abbahagyta a zenét – mi követtük őket, miközben a társaság mulatott. Akár hajnal 3-ig is zenéltünk. Még mindig tudom a kiskoromba megtanult énekeket, amely biztos több száz vagy akár ezer ének és nóta is lehet. Ez egy kincs, amit igazából inkább felnőtt korban kezdtem el értékelni. Most is évente egyszer-kétszer a tångagärdei, és később hällebergai SMOSZ gyűléseken, ha felkérnek, szívesen zenélek.
