A svájci hírszerzés jelentése a magyarországi közhangulatról - 1958 július elejéről

Elfogtunk egy levelet - második rész

/ Ferkó Zoltán /
ferko.zoltan képe
„Nem a nyilvánosság számára!” Így kezdődik a Svájci Hírszerző Szolgálat 1958. július elejéről származó, közel négy gépelt oldalas bizalmas jelentése, melyre zürichi levéltári kutatómunkám során bukkantam. A dokumentum az osztrák – magyar határnál tett megfigyelésekről és a Magyarországon uralkodó közhangulatról számol be a szolgálat munkatársainak bő másfél évvel a forradalom leverése után.
Szemmel és füllel a hazáértBecsület, hűség, hazaA hazáért és becsületért

A jelentés szerzője így folytatja:

Ellenállási harc és szabotázs

A Magyar Népköztársaság gazdasági helyzete jelenleg katasztrofális, körülbelül az 1956. nyári állapotnak megfelelő. Az akkori gazdasági csőd vezetett döntően a forradalmi hangulat kialakulásához is. A gazdaság mostani siralmas helyzetét két okra vezetik vissza. Egyrészt a „testvéri népi demokráciák” minden kölcsönt és természetbeni juttatást visszakövetelnek, amit 1956/57 telén tüntetőleg ráerőszakoltak a magyar népre, hogy kiiktassák a nyugati segélyeket. Románia és Bulgária, a két legnagyobb akkori élelmiszer szállító azzal magyarázza ezt, hogy maga is ellátási nehézségekkel küzd, hiába agrárország mindkettő. A Szovjetunió a maga részéről visszafizetteti Magyarországgal az akkor folyósított pénzügyi kölcsönöket. Az 1956-os károkat még nem állították helyre teljes mértékben, a kvalifikált munkaerő jelentős része elesett vagy elmenekült, az ipar még nem heverte ki a megrázkódtatást.

A munkások és a hivatalnokok jó része nem szervezett, nehezen büntethető, mégis nagyon hatékony szabotázs mellett kötelezte el magát. Csak a szigorúan előírt munkaminimumot teljesítik, és ez ellen még a norma fölötti teljesítésért beígért magas jutalom sem használ. A gépek előírt ellenőrzését kínos pontossággal, időrabló módon végzik. A vámosok minden, törvényileg megszabott ellenőrzést végrehajtanak, ezáltal az áruk gyakran több napig vesztegelnek a határon. A vasúti alkalmazottak az összes biztonsági eljárást olyan alaposan betartják, hogy állandó késések lépnek életbe.

Meg kell említeni, hogy a vasúti gördülőállomány műszakilag nagyon rossz állapotban van és a mozdonyok tüzelőanyagának használt szén rossz minőségű. A szénszállítás akadozik, jelentős készletek hiányoznak. A Budapest-Hegyeshalom vonalon 1934-ben kiépített felsővezetéket a szovjetek 1945-ben leszerelték, a tartóoszlopok 13 éve hiába állnak ott, a villanymozdonyok egy helyben rozsdásodnak. Nincs elég gőzmozdony sem és a többségében német gyártmányú dízelmozdonyokhoz hiányoznak az alkatrészek. A vágányok ijesztő állapotban vannak, gyakori a síntörés és a kisiklás – a vasúti személyzet hozzájárulása nélkül.

A mezőgazdaságról nincsenek pontos értesüléseim. Úgy tűnik, ott is egyre észrevehetőbben növekszik a passzív ellenállás. Elvileg újra bevezették a kolhozokat, a gyakorlatban viszont minden gazda megpróbál először saját magáról gondoskodni, a megtermelt többlet terménnyel pedig a virágzó feketepiacot látja el.

 

Reakciók Nagy Imre és Maléter Pál kivégzésére

A kivégzések nyilvánosságra hozatala valósággal sokkolta az ország népét. Rengeteg pletyka kering, például újra meg újra terítékre kerül a brutális, sztálinista Rákosi közelgő visszatérése és hatalomra kerülése. Nagy Imre és Maléter Pál peréről Magyarországon kevesebbet tudnak, mint Nyugaton. A Hírközlési Minisztérium közleményét, melyben ártatlannak vallották magukat, nem hozták nyilvánosságra. A két fővádlott bátor magatartásának híre ennek ellenére azonnal elterjedt az országban és mindketten az ellenállás példaképévé váltak. Vannak arra utaló jelek, hogy a bírósági altisztek, rendőrök és a büntetés végrehajtás soraiban letartóztatásokra került sor, mert a tagok pozitív propagandát terjesztettek Nagy Imre és Maléter mellett. Az ellenálló körök belpolitikai fenyegetésnek tartják a kivégzéseket a lappangó, de egyértelműen érezhető passzív ellenállás és az 1956. októberi felkelés esetleges újrakezdése ellen.

A hadseregre ugyancsak bénítólag hatott a rendkívül népszerű Maléter Pál kivégzése. Az enélkül is túlontúl megbízhatatlanná vált sereg jelképes tarkólövést kapott. Lehetséges, hogy a bénultság elmúltával megnő a lövöldözések, szabotázsakciók és zendülések száma a magyar hadseregben. Folyamatosan érkeznek hírek a katonaságtól politikai indíttatású erőszakos cselekményekről, különösen gyilkosságokról és emberölési kísérletekről. Éjszakai gyakorlatok kiváló alkalmat nyújtanak az ilyen akciókhoz.

Az ellenálló körök abban reménykednek, hogy egyszer majd a velük szimpatizáló nyugati harcostársaik folytatnak le szabályos bírósági pereket Kádár János, Münnich Ferenc, különböző ávós parancsnokok, valamint a Nagy Imrét és Maléter Pált elítélő bíróság ellen. Ezek a perek a magyar törvények alapján és a Magyarországon érvényes perrendtartásnak megfelelően zajlanának le. Az egész eljárást hangszalagra vennék és Magyarország rendelkezésére bocsátanák. A halálos ítélet kihirdetését ennek a közleménynek kellene követnie: felhívunk minden magyart, hogy becsületünk, szabadságunk és függetlenségünk érdekében hajtasson végre ez az ítélet, amint arra lehetőség kínálkozik. Az ÁVO alkalmazottait felhívjuk szolgálati kötelezettségeik teljesítésére az ítélet végrehajtása érdekében. Minden egyes elítélt bizonyított kivégzéséért 1000 dolláros prémium illeti meg őket. Bár ez az elképzelés romantikusnak tűnhet, ismerve az ávósok megbízhatatlanságát és megvesztegethetőségét, megvalósítása nyugtalanságot és ezáltal zavart okozna a biztonsági szervek működésében. Akár egyetlenegy bűnös kivégzése a fent nevezettek közül nem sejtett pszichológiai hatással bírna Magyarországon.

Ami a kommunista pártot illeti, a sorozatos kizárások, akár a leghűségesebb pártkatonáké is, a párt belső bizonytalanságát tükrözik. Az ellenállókkal csak egyvalamiben vannak közös nevezőn, hogy minél előbb és minél alaposabban kiszűrjék soraikból az árulókat.

Mb - B1 4758 – bc

Ezzel a különös szignóval zárul a Svájci Hírszerző Szolgálat belső használatra szánt jelentése a magyarországi közállapotokról és közhangulatról alig több mint másfél évvel az 1956-os forradalom vérbefojtása után. Kitűnik belőle, hogy a szélesebb társadalmi rétegekben még évekig tartotta magát a szabadságharc hősei iránt érzett szimpátia és a megszálló hatalommal való szembeszegülés. Ahogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő Bach-korszakban, úgy az 1956 utáni Kádár-rendszer elején is általános volt a passzív ellenállás, vagyis az idegen elnyomó hatalom törvényes keretek közötti kijátszása. A rendszerkritikus ellenzéket soha nem sikerült teljesen felszámolni. A svájci hírszerző szemével nézve a magyar munkásréteg 1958-ban is mozgósítható lett volna ellenállásra. A belügyi dolgozók közismert korruptsága mellett a hadsereg sem élvezte a hatalom bizalmát. A jövő tehát akkor sem volt kőbe vésve. Miért választotta Magyarország 1956 újrakezdése helyett mégis a kádári gulyáskommunizmus mérsékelt jólétét és másodosztályú kényelmét? Ez már egy másik történet.