Interjú Párkányi Raab Péterrel, az 1956-os genfi emlékmű alkotójával

/ Knoll Petra /
knoll.petra képe
2016-ban keresték meg a genfi magyarok egy pályázati felhívással a művészt, aminek témája egy ’56-os emlékmű megalkotása volt. Ezt egy másik, az 1956-os Emlékbizottság „Büszkeségpont” pályázatának megnyerésével tudták életre hívni. Mindezekről, valamint természetesen magáról a szoborról beszélgettünk az avatás után, Párkányi Raab Péterrel.
SzoborKastély parkPárkányi Raab PéterA közös öröm pillanata

Kérem, meséljen magáról! Hol született, hol él?

Magyarországon élek, Magyarországon születtem, Balassagyarmaton. Már vagy 51 éve. Balassagyarmatról Budapestre vitt fel az utam. Oda jártam egyetemre, ott végeztem, és utána Budapesten is maradtam, ott éltem ezelőtt egy évig. Egy éve pedig Budakeszin élek. Oda sikerült családilag áttelepülni. Ott van a műterem is, egyben a házzal. Ilyen kivételes helyzetem van.

 

Milyen alkotásait lehet látni Magyarországon?

Sok munkám van. Mondjuk talán a leglátogatottabb a Nemzeti Színháznál található színész szobrok. A legutóbbi nagy emlékmű, amit készítettem egy Málenkij robot-emlékmű, ez a ferencvárosi pályaudvaron látható.

Hogy értesült a pályázatról?

Kiírtak ugyebár egy pályázatot, én azonban nem nagyon szoktam már figyelni a pályázatokat. Azt is mondhatnám, hogy nem veszek részt, nem szívesen veszek részt pályázatokon. Nyilván hogyha megszólítanak, főleg hogyha olyan kedvesen szólítanak meg, ahogy itt a kiírók engem megkerestek, akkor nem tudok nemet mondani. Nem ismertem őket, korábban sosem találkoztunk, ők csak a munkáimat ismerték.

Szóval Mercz Lászlóék kiírtak egy pályázatot és engem levélben megkerestek, hogy megtisztelné őket, hogyha én is részt vennék ezen a pályázaton. Akkor én ezt nagy örömmel vettem és emiatt vettem részt a pályázaton.

 

Mik voltak az első gondolatai, amikor elolvasta, hogy milyen pályaművet várnak el?

Nekem az 56-os pályázatokkal volt mindig egy ilyen rá nem találásom. Miközben az 56-os emlékművek nagyon fontosak. Lényeges hogy ezek vannak. Nagyon jelentős a forradalom maga. Hihetetlen, hogy mit indított el és mit köszönhetünk ennek a forradalomnak, és mik lettek a következményei. Negatívumként, aztán pozitívumként. Mindenesetre az 56-os emlékműveket mindenki csak lyukas zászlóval tudta elképzelni, és ez az, ami engem ebben az egészben zavart, és gyakorlatilag 15 évig nem is készítettem 56-os szobrot. Úgy gondoltam, hogy nincs mit kitalálni, mert hogy adott a lyukas zászló, és nem tudsz annál jobbat kiötölni. Most viszont ezt úgy sikerült átállítanom a fejmben, hogy ez nem baj, ez egy jó dolog. Sikerült ezt kiegészíteni, tovább gondolni; ezért került mellé végül is a szabadságot szimbolizáló nőalak. Azért nőalak és nem férfi, hogy ezzel is a forradalomnak a nem militarista oldalát mutassam be, hanem azt, hogy ez egy civil kezdeményezés volt. Ahol nők, srácok, fiatalok, kamaszok, idősek, tehát, magyarán a polgárok vettek részt. Talán ez jelzi is, vagy szimbolizálja ennek az egész forradalomnak, harcnak a törékenységét.

 

Milyen a tervezési feladat? Ilyenkor leül és jön a sugallat?

Ez a másik, hogy akkor pályázok, vagy csinálok meg egy munkát, vállalok egy munkát, hogyha jön a sugallat; és az rögtön jön. Tehát ugye van egy téma és vagy rögtön beugrik valami, ami mondjuk lehet, hogy 1-2 óra, de mindenesetre hamar – vagy nem. Hogyha így napokon keresztül ezen kell gondolkodni, akkor abból nem sül ki jó dolog. Amikor olvastam a felkérést, akkor valahogy beesett ez a kép. Puff és kész volt. Akkor azt mondtam magamnak, jó, részt veszek ezen a pályázaton.

 

Mit érzett, amikor megtudta, hogy Önt választották?

Ez egy nagyon érdekes dolog volt, amikor értesítettek az eredményről. E-mailen kaptam egy levelet és valahogy, nem emlékszem pontosan a mondatra, de valahogy olyan negatívan kezdődött. Volt egy szó, hogy sajnos vagy sajnálattal értesítjük hogy…, és akkor én nem is olvastam tovább. Úgy voltam vele, hát nem sikerült, mentem tovább. Pár nap után nyitottam meg újra a levelet, és akkor valami olyasmi volt, hogy sajnálattal értesítjük, hogy bár Ön megnyerte a pályázatot és gratulálunk, de még egy kis időre van szükség, van egy technikai probléma, nem most rögtön lesz a megrendelés. Tehát ez egy külön meglepetés lett, amikor újra megnyitottam. Úgyhogy ez, így érintett.

 

Miből van a szobor?       

Bronzból.

 

Mennyi idő volt a szobor megalkotása?

Körülbelül 6 hónap.

 

Ez egy átlagosnak számító idő?

Igen.

 

Ilyenkor mindig csak egy projekttel foglalkozik, vagy párhuzamosan többel is?

Ahogy az élet hozza. Van, hogy több megbízást csinálok párhuzamosan. Itt nem volt, itt csak ezzel foglalkoztam. Egyébként az se baj, ha több van. Mondjuk egy szoborral egy nap olyan 4-5 órát tudok foglalkozni. Többet nem. Kell, hogy egy kis szünet legyen. Viszont azt meg tudom csinálni, hogy mondjuk kétszer 5 óra, vagy háromszor 5 óra; több szobor esetén. Az nem baj, hogyha sok a munkaóra, csak 4-5 óra maximum egy nap, egy szoborra. A lényeg, hogy jó, hogyha adok a szobornak magának egy kis időt, hogy így szépen fejlődjön.

Milyen érzés volt befejezni?

 

Úgy a befejezéssel önmagában van mindig egy ilyen kis gondom, mert amikor befejezem, akkor már nem annyira izgat a dolog. Látom, hogy gyakorlatilag a dolgok eldőltek és akkor következnek a technikai részek és az utolsó simítások. Önmagában én a szobor befejezést olyan nagyon nem szeretem.

 

Nehéz elszakadni tőle?

Lehet, hogy van benne egy ilyen pszichológiai aspektus is. Igen. Egyébként nagyon sok szobrom van a műteremben, amik majdnem készek, és sosem fejezem be őket, hanem ott állnak. Ebből a szempontból, viszont jó, hogy vannak megrendelések, és ott bizony pontot kell tenni a dolog végére, és be kell fejezni. A határidők jók.

 

Örül, hogy ilyen impozáns helyen lett elhelyezve az alkotás?

Nagyon szép hely, nagyon örülök neki. Több helyszín is szóba került korábban, és az hogy végül is ide került, ennek nagyon örülök.

Szerintem az összes eddigi helyszín közül ez az, ami a legjobb. Nagyon szívesen fogadták, ez is külön öröm.

Köszönöm az interjút Párkányi művész úrnak!