Éééértem?

Már korábban elkezdtem dolgozni ezen a témán, amelyet befejezni, pontosabban előadni már nem tudtam. Mindenesetre, a kissé rendhagyó március 15-ei cikkhez hasonlóan, amely egy képzelt megemlékezést mutatott be, szeretnék most ugyanígy tenni. Valahogy így festett volna Éééértem? című előadásom.

Miről szólt volna pontosan? Ha szakmaian akarok fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a sikeres kommunikációról – iskolai példánál maradva –, a kommunikációs folyamat különböző tényezőiről, vagy buktatóiról. Ha emberszabásúbb megfogalmazásra törekszem, akkor az valahogy így hangzana: mitől olyan nehéz megérteni egymást? Az elbeszélés nehézségei ugyebár… Valóban azt érti-e a kommunikációs partnerem (értsd: aki velem szemben áll, ill. akivel beszélek) a számat elhagyó egységnyi hangsoron, amit mondani akarok? Hogyan tudunk közös nevezőre jutni, amikor a (közös) nyelv már nem elég…

Azt is említettem már egy korábbi, fentebb nevezett irodalmi kör programjáról szóló beszámolómban, hogy ha közösségépítésről (uram bocsá’, diaszpórában élő magyar közösség építéséről) van szó, nyugodtan használhatjuk segédanyagként nemzeti irodalmunk nagyjait. Ehhez az előadáshoz is egy ismert alakot, Móricz Zsigmondot, pontosabban egyik novelláját hívtam (volna) segítségül, a Barbárokat. Az interdiszciplinaritás jegyében ismét hoztam (volna) egy filmet is, Michael Haneke: Rejtély című alkotását. Mi a közös bennük? Azt nem állíthatom, hogy központi témaként, de mindkettő boncolgatja a barbárokkal való kommunikációt. Pontosabban a nehézségét. Mert nem értik egymást. Van, amikor a nyelv nem elég, mint mondtam.

De kik is azok a barbárok? A nem görögök. Az ők. Egyes etimológiai értelmezések szerint, akiknek dadogó, zavaros beszédét nem lehet érteni. Mindkét műben mintha párhuzamos világokat látnánk. Móricznál: a bíró a városban és a juhász a Pusztán. Amikor azt mondja az előbbi: „Barbárok”, vajon a gyilkosság kegyetlenségére gondol-e? Aligha, inkább két világot ütköztet. Bár a tárgyalóteremben egy nyelvet beszélnek, sőt, a bíró mintha a juhász nyelvváltozatát használná, a kommunikáció mégis sikertelen, nincs meg a közös nevező, az egyetértés vagy a megértés. Ehhez kellett valami más. A siker kulcsa a kommunikáció szorosan vett értelmétől távolinak tűnő tényező lesz. A babona. A Rejtély című film sok témát boncolgat, és amit most mi boncolgatunk, talán nem is a leghangsúlyosabb ezek közül. Egy jómódú francia férfi, illetve családja, nem tud szót érteni egy algériai származású férfival és fiával. Pedig egy nyelvet beszélnek, értik a szavakat, amiket egymásnak mondanak. A történelmi, társadalmi különbségek azonban ellehetetlenítik a sikeres kommunikációt.

Legyünk nagyon didaktikusak, és vegyük újra elő a már említett, iskolában tanult kommunikációs folyamatot és tényezőit! Lehet-e rangsorolni köztük, hogy melyik a legfontosabb? Nehéz kérdés, de adná magát, hogy a kód (A résztvevők egy nyelvet beszélnek). A fenti példák viszont azt mutatják, hogy más elemek is lehetnek legalább ennyire fontosak, azok, amelyek valóság és előismeretek címszó alatt futnak. És van még valami, ami talán mindennél fontosabb: mi magunk. Saját tapasztalataink, előítéleteink, történelmi, társadalmi beágyazottságunk, hozzáállásunk, percepciónk bizonyos témákhoz. Mert, ahogy a költő is mondja:

„Ki minek gondol, az vagyok annak…

Mért gondolsz különc rokontalannak?

Jelet látsz gyűlni a homlokomra:

Te vagy magad, ki e jelet vonja.

[…]

Szemem tavában magadat látod:

Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.”

(Weöres Sándor)