„Hegedős Györgyi, profi színésznő kezdeményezésére és az ő hozzáértő irányításával indult el a színházi élet Vancouverben, pontosan negyven évvel ezelőtt” – kezdte Pór Gabriella igazgatónő, aki hét éve vezeti a társulatot. „Színházunk amatőr színházi társaságként jegyzett, és a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület alosztályaként működik. Színészeink, rendezőink és technikai segítőink, mind más-más szakmai háttérrel rendelkeznek, civilben mérnökök, óvónők, tanárok, technikusok, irodai dolgozók, stb... Ami mégis összekovácsolja a csapatot, az a színház iránt érzett lelkesedés. Ha néha csatlakozik hozzánk egy-egy profi színész, az természetesen nagyon sokat segít a felkészülésben. Társulatunk jelenlegi legfiatalabb tagja, Kalmár Mártika, tizenhárom éves, a legidősebb pedig Flórián Lili, a rendezőnőnk, aki éppen a Balkáni Gerle című darab próbája során ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját. Az, hogy a színházunk minden nehézség ellenére ilyen régóta fent tudott maradni és kisebb kihagyásokkal folyamatosan működni ilyen messzire a hazától, óriás teljesítmény. Immár hagyománnyá vált, hogy egy évben két bemutatóval készülünk: egyiket ősszel a másikat pedig tavasszal. Ez idén is így volt.”
Az igazgatónő elmondta, hogy nagy terveik vannak, ugyanis kibővítik a repertoárjukat és több darabbal készülnek a következő évadban.
„Jó lenne a fiatalabb korosztályt is elérni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a színházlátogató közönség gyakorlatilag azokból a magyarokból áll, akik évtizedek óta ide járnak” – folytatta. „Éppen ezért mindennél jobban szeretném az újabb generáció tagjait is megszólítani és becsalogatni a színházunkba. Szeretnék egy kicsit kísérletezni olyan darabokkal, amelyek nem a szokványos komédiák vagy a népi játékok stílusában játszódnak. Jó lenne egy kicsit elmenni a mélyebb drámák, kamaradarabok felé, amelyek feszegetik a szokványos határokat."
A Vancouveri Magyar Színház az elmúlt negyven évben 121 darabot állított színpadra, több, mint 300 színész és 28 rendező közreműködésével. Köztük voltak a Gyurkovics lányok, a Bubus, a Gül Baba, a János Vitéz, a Légy jó mindhalálig, a Luxemburg grófja – a teljesség igénye nélkül. Persze rengeteg más bemutatott színmű címe is elhangzott, amikor arról érdeklődtünk, vajon mi volt a legemlékezetesebb színházi élmény a városban. Nem csoda, hogy az igazgatónő szeretné, ha a jövőben is olyan darabokat vinnének színre, amelyeket még évek múlva is csillogó szemmel emlegetnek az emberek.
„A két nagy előadás mellett szeretnék két kisebb előadást is színpadra vinni” – mondta. „A következő nagy darabunk címét nem szeretném elárulni, de annyit talán elmondhatok róla, hogy ez is egy olyan mű lesz, amely komoly gondolkodásra és önismeretre buzdít, és egy kicsit feszegeti a sztereotípiák kérdését. Szeretném, ha a nézők úgy mennének haza a színházból, hogy elvisznek magukkal valamit: egy gondolatot vagy érzést, vagyis kicsit magát a darabot.”
Gabi elárulta, hogy szakmája szerint biológus, aki csak itt, Vancouverben próbálta ki, valójában mit is jelent az, hogy teljesen amatőrként, leküzdve a lámpalázat, ki kell állni a reflektorfényben a közönség elé.
„Mindig vágyakoztam a színpadra, vonzódtam a színjátszáshoz, de csak itt nyílt alkalmam arra, hogy ki is próbáljam magam ebben a szerepkörben” – árulta el. „Úgy érzem, hogy személy szerint nekem nagyon segített a színjátszás abban, hogy beilleszkedjek ebbe a közösségbe, hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy külföldön új életet kezdeni idegenként egyáltalán nem könnyű. A folyamatos próbák azonban még abban is segítettek, hogy új barátokra tegyek szert.”
