Az erdélyi Vámosgálfalváról származom, és a Kolozsvári Református Kollégiumban érettségiztem, ahol a humán és teológiai képzés mellett különösen fontos szerepet kapott a kóruséneklés és a zene. Gyermekkoromtól kezdve meghatározó számomra a népdal és a közös éneklés élménye – nagyszüleimtől tanultam rengeteg (nép)dalt, tőlük örököltem a zene és a hagyományok iránti szeretetemet. A dalok számomra nemcsak dallamok, hanem történetek, emlékek és emberi kapcsolódások: valódi összekötő erő.

Tanulmányaimat a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar–német szakán, majd germanisztika mesterszakon folytattam, ami nemcsak tárgyi tudást adott, hanem megnyitotta előttem a világ sokszínűségét. Sok helyen megfordultam, sokféle közegben kipróbáltam magam – multinacionális környezetben, különféle kulturális közösségekben, zenei és közösségi rendezvényeken egyaránt. Úgy érzem, az önismeret és az emberi kapcsolódások keresése kísér végig az utamon: minden találkozás, minden közös munka formál és gazdagít. Hiszem, hogy a világ szépsége éppen a sokszínűségében rejlik, és abban, hogy találjunk benne sok közös hangot.

Az elmúlt években San Franciscóban aktívan bekapcsolódtam a magyar közösségi életbe: a Crossroads Bandben énekesként léptem színpadra és segítettem a közösségi programok szervezésében; az Eszterlánc Népi Együttes néptáncosaként népdalénekléssel is hozzájárultam az ünnepi fellépésekhez, valamint gyermek- és felnőttcsoportok tanításában is részt vettem; a San Franciscó-i cserkészcsapatokat pedig énekkel, tánccal és közösségi programokkal támogattam, segítve a fiatalok kulturális élményeit és közösségi összetartozását. Ezek a tapasztalatok megerősítettek abban, hogy a kultúra és a közösség nem csupán megtartó erő, hanem lehetőség is arra, hogy mindenki a saját tehetségével és tudásával gazdagítsa, formálja és színesítse a közösség életét.

Hiszem, hogy a magyar nyelv, a népzene és a kulturális örökség megélése és átadása nemcsak felelősség, hanem kiváltság is. Ezért minden tapasztalatommal, tudásommal és lelkesedésemmel azon dolgozom, hogy hidakat építsek múlt és jelen, hagyomány és újítás között. Számomra a hagyomány nem valami, amit üvegbúra alatt őrzünk, hanem élő, lélegző közeg: akkor marad igazán értékes, ha újragondolva, a jelen kérdéseire válaszolva adjuk tovább.