Köszönet az adelaidei magyar közösségnek
A gyülekezetben eltöltött idő alatt megtanultam, hogyan szerethet meg egy kis közösséget az ember és milyen fontos szerepe van a rendszeresen tervezett megbeszéléseknek.
A hónap elején visszatekintettem arra, hogyan is alakítottuk ki a munkafolyamatot, milyen nehézségeket kellett leküzdenünk és milyen sikerek voltak mindeközben egy-egy rendezvény után. Sajnos ezekből a rendezvényekből jóval kevesebb volt, mint terveztük március elején, de pünkösdöt, Trianon és az államalapítás ünnepét, valamint október 23-át méltó módon sikerült megünnepelni.
Örülök, hogy a technika segítségével én is részt vehettem ezeken az ünnepségeken és az énektudásommal is színesíthettem a műsorokat.
Egyik héten összegeztem a feladatokat és rendszereztem; és egészen nyugodt és előre tervezhető novembernek látszott még a karácsonyi plusz feladatokkal együtt is. Majd jött a pénteki meeting, ami meglepetéseket tartogatott a két adelaidei Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa, Varga Ramóna és jómagam számára.
Az adelaidei magyar havilap a Magunk Között és a helyi magyar civil rádió oszlopos tagja januártól már nem tudta vállalni a szerkesztői feladatokat. Annak érdekében, hogy ezek a folyamatok ne szakadjanak félbe, Ramónával mi lettünk a szerkesztői hat havi újságnak és másfél havi rádióadásnak. Ez egy pillanatra lehetetlenségnek tűnt, az amúgy is zsúfolt zárás miatt, de aztán szépen lassan kialakított terv mellett igen érdekes feladatnak bizonyult. A számomra teljesen új terület a rádióadás készítése volt, de ezzel együtt ezt a folyamatot élveztem a legjobban és igazán jó kihívás volt. Olyan témákkal foglalkoztam, mint az énekelt versek, sikeres magyar színésznőink, vagy a Magyar Állami Népi Együttes.
Örülök annak, hogy amikor leadtuk ezeket az anyagokat pozitív visszajelzést kaptunk a mentorainktól és sikerült olyat alkotni, ami az ott élő emberek számára is értékteremtő.
A november másik felét a decemberi karácsonyi megjelenések szerkesztésével töltöttem és így a vasárnapi iskola is és az énekes alkalmak is lezárják az évet.
Talán most még jobban vágyom Ausztráliába, mint a program előtt, hiszen már én is „kint maradtam” egy kicsit lélekben. Hálás vagyok a támogatásért és az itt megismert emberekért. Remélem, mihamarabb találkozhatom Velük. Lesz mit mesélni egymásnak, ebben biztos vagyok!
