Kovásszá válva amerikai magyarok között
„Az Isten tudja mit cselekszik,
Magas tervébe nem lát a vak ember.
S kérdőre vonni őtet nem szabad.
Rákülde a tengerre engem,
Lelkembe tette az iránytűt,
Amerre az vezet megyek.”
Petőfi Sándor az Üstökösben írt gondolatai
„Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket, tiszteletbeli és meghívott vendégeinket, egybegyűlteket az EGYESÜLT MAGYAR EGYLETEK szervezte 1848/49-es FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC EMLÉKEZETÉRE rendezett ünnepi megemlékezésen, 2020 március 15-én Clevelandben, az Első Magyar Református Egyház közösségi termében. Én Szabó Éva vagyok, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa, a Bocskai Rádió munkatársa. Jelképesen műsorvezető társam a mai alkalommal Bőjtös László, Magyarország tiszteletbeli főkonzulja, akinek a gondolataival hívom Önöket ünneplő emlékezésre.” – ezekkel a szavakkal üdvözöltem volna a clevelandi magyarságot, ha az esemény előtt két nappal nem hozzuk meg azt a nehéz, de jogos döntést, hogy az esemény elmarad. Sokat készültünk, dolgoztunk, de a józan ész, az odafigyelés, egymásra figyelés győzött.
A műsorvezető feladat nélkül maradt, de a rádiós énemre így kétszeres teher szakadt: meg kell menteni a menthetőt, és a rádió nyújtotta lehetőségekkel élve szólni a magyarsághoz, menteni ami átmenthető, újraszervezni, telefonos felvételeket kérni főkonzultól, elnöktől, tiszteletbeli konzultól... mindezt egy nap leforgása alatt.
Újra és újra rácsodálkozom, hogy időnként nincs, nem ismerünk lehetetlent. E sorok írása közben is érzem, erőt adó a tudat, hogy ha nagyon kell és muszáj, tudunk összetartani, vigyázni egymásra, segíteni. Ha nagyon muszáj! Idén nem adatott meg, hogy a nemzeti ünnepünkre szánjunk egy napot. Bár egy héttel azelőtt még mindenki csak óvatosan kapkodta a fejét, hogy „akkor most mi van?” És mindez ellenére ünnepeltünk egy kicsit.
Dr. Bencsik Zita, chicagói főkonzul telefonos videóüzenetben fogalmazta újra ünnepi beszédét. Bensőséges, tiszta gondolatait a tőle megszokott módon kedves egyszerűséggel közölte. Felelősségvállalással beszélt, az összetartozás örömének hangsúlyozásával kérte, hogy a kokárda szívünk fölé tűzésével emlékezzünk akkor is, ha idén nem egymás mellett állva tesszük.
Dr. Szentkirályi Endre, az Egyesült Magyar Egyletek elnöke beszédét kameránk előtt mondta el. „Bizonytalanság közt élünk ma. Bizonytalan, hogy mennyire lesz veszélyes e járvány, bizonytalan, hogy mit hoz a jövő, bizonytalan, hogy mindennapjaink hogyan fognak változni...” – kezdte beszédét, majd párhuzamot vont a meghatározó történelmi időszakok és a jelen között. „De 1848-ban se volt másképp. Tudta-e valaki 1848 márciusában, hogy mit hoz majd a jövő? Volt, aki a Habsburgok kellemetlen, bár megszokott társadalmában bízott, nem akartak felfordulást, forradalmat. Sokkal többen voltak persze, akiknek elegük volt a zsarnokságból és akiket a szabadságvágy kiolthatatlan szomja fűtött. Aztán kitört a szabadságharc, és megint bizonytalanság uralkodott. Vajon kitart-e Görgey győzelmes tavaszi hadjárata? Vajon behívják az osztrákok uralkodó barátaikat, az oroszokat? Kossuth és társai szabadon kormányozhatnak végre egy szabad Magyarországon? Aztán mégis megérkezett a muszka. Ekkor is bizonytalanság: kímélik-e a szabadságharc vezetőit? Lesz-e aradi megtorlás, vagy szépen hazamennek az oroszok és Haynauról sohase hallunk többé?”
A drámai kérdések sorozatára nem késett a válasszal, amelyben szépen kirajzolt körképet is nyújtott a clevelandi magyarság életéről: „Nézzük csak meg, hogy történik az együttműködés, az összetartozás, és a hit clevelandi magyar közösségünkben? Ha a templomokat és az egyházakat nézzük, és sok van belőlük, különböző felekezetekben, nemcsak emberi közösséget adnak, hanem egy olyan kétezer éves értékrendszert, ami minden emberi hiba és gyengeség ellenére is tartó erővel rendelkezik, hétről hétre lelket és erőt ad az embereknek. Ezt még az ateistáknak és vallástalanoknak is el kell ismerniük. Továbbá a templomok adnak hitet, mégpedig a legerősebb hitet, az Istenbe vetett hitet.
És a magyar múzeumban milyen értékeket őriznek? A múltunk, kultúránk, hazánk és clevelandi magyarságunk jellegzetességeit mutatják be az amerikai közönségnek, ellenszolgáltatás nélkül. Aki már tíz, húsz, harminc éve él Clevelandben és még nem látogatta meg a belvárosi Galéria vásárcsarnokában, a Kilencedik utcában a Magyar Múzeumot, meglepődne, hogy milyen sok kincs rejlik ott.
És a cserkészet? Közösségépítők, kis kortól fogva. A gyermek ott megtanul közösségbe beilleszkedni, a természetben élni, megtanul másokon segíteni, megtanul másokat vezetni. Ezek az értékek vajon nem adnának igazi biztonságot, nem védenének meg a bizonytalanságtól?
Vagy a három magyar iskola? Hétfőn, pénteken és vasárnap, válogathatnak a szülők, kinek melyik időpont felel meg. Ott az anyanyelvünket sajátítják el a gyermekek, irodalmat, történelmet, földrajzot, helyesírást tanulnak, ami biztos erény úgy az egyetemi felvételnél, mint az üzleti világban, és a gyermek könnyebben beszélget a nagyszülőkkel is.
És a Magyar Társaság? Amely lassan 60 éve minden novemberben megszervezi a Magyar Kongresszust, ahol magyar témák kerülnek szóba, ahol bálozhatunk mindannyian, ahol együtt gondolkozhat és mulathat a közösség, biztos támpontja a clevelandi magyar kulturális életnek.
Az Ohiói Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara, amely az üzleti életet és a gazdaság hasznos fejlesztését tűzte ki céljául, mert az anyagi jólét egy biztonságot ad a mindennapoknak, hogy az ember szabadidejében élvezhesse a clevelandi magyar közösség együttműködő életét.
Tehát az emberi kapcsolatok, együttműködés, és a hit teszik a bizonytalanságot bizonyossá, biztonságossá. Ezért ma és a jövő hetekben forduljunk egymás felé! Vegyük fel a telefonkagylót és hívjuk fel nagyszüleinket, unokáinkat, beszélgessünk velük egy kicsit, érdeklődjünk felőlük! Van-e esetleg olyan barátunk, akivel rég nem beszéltünk? Hívjuk fel őket, vonjuk be közösségünkbe!” – bátorította a Bocskai Rádió hullámhosszán és a képernyők előtt ülő magyarokat a clevelandi Egyesült Magyar Egyletek elnöke.
Az ünnepi emlékező műsor meghatározó beszélgetése volt a kanadai Windsorban élő magyar közösség egyik kovászaként emlegetett, a 90 éves Veres Zoltánnal készített interjúm, aki évtizedek önzetlen munkájával járult hozzá a közössége megtartásához, erősítéséhez. Keresve sem találhattam volna nagyszerűbb interjúalanyt a korát egyáltalán nem mutató, kiváló szellemi frissességű beszélgetőtársnál, aki élete nehéz, sötét pillanatairól is tudott nyíltan, köntörfalazások nélkül beszélni.
Így ünnepeltünk mi 2020. március 15-én Clevelandben. Akarom hinni, üzenni, közvetíteni a diaszpóra clevelandi magyarsága nevében is, hogy értjük, érezzük a lényegét és megteszünk mindent, hogy csendes, méltóságteljes közös ünnepeink, emlékezéseink fennmaradhassanak.
