Látogatóban Böjtös Lászlónál, Magyarország első tiszteletbeli főkonzuljánál
...és egészen bizonyosan kezükben volt a vendégkönyv, amelyben ott hagytak egy darakát magukból, gondolataikból, érzéseikből.
HALLANUNK KELL EGYMÁST, HOGY HALLHATÓK LEGYÜNK.”
CSOÓRI SÁNDOR
Olyan sok az érzés, a gondolat, a mondanivaló. Olyan nehéz választani...Megpróbálom, hiszen csak néhány évtizedet kell visszaugranom az időben.
Böjtös László 1954-ben végzett építészmérnökként, Budapesten. 1956-ban feleségül vette Papp Györgyit, természetesen együtt indult a diákokkal a Dunaparton, a Bem szoborhoz 1956. október 23-án. Fiatal házas életük első karácsonya előtt már el kellett menekülniük. 1956. december 31-én érkeztek meg Clevelandbe. Rövid időre terveztek, a változásokat megvárva mennek is vissza, gondolták. Laci bácsi (nekem és sokaknak az) az 1970-es évektől saját építészeti irodájában, főként egyházi épületeket és templomokat tervezett. Az emigrációs lét kényszerbeolvadása nem volt ínyére, így a megmaradás lehetőségein kezdett gondolkodni. Magyarnak megmaradni, távol a hazától, és másokat is segíteni ebben. Így kezdődött és jött létre a Magyar Baráti Társaság. A "határtalan haza" gondolata mentén szervezett, levelezett, saját házában fogadott a tiszta szellem őrzői, a csendes forradalom művelői közül százakat, az évek során.
“EGY NÉP HATÁRAIT NEMCSAK SOROMPÓK JELZIK, NÉMELYKOR – S MINDENEKELŐTT – AZ A VÉRPIROS VONAL, AMELY SZÍVKAMRÁKON ÁT HÚZÓDIK ÉS ZÁRUL KÖRBE KONTINENSEK ÉS ÓCEÁNOK FÖLÖTT.”
SÜTŐ ANDRÁS
Oly sok név, és oly sokan elmentek már közülük. Kósa Ferenc, Domokos Géza, ifj. Bartók Béla, Széllyes Sándor, Fodor Sándor hiszem, hogy mosolyogva gondoltok vissza vendégelőadói utatokra, Laci bácsi és Györgyi vendégszeretetére. Köszönöm, hogy veletek teázhattam ma.
Keresem, kutatom az élőket, akik tudják, értik, igazolhatják amiről írok. Farkas Árpád, Dévai Nagy Kamilla, Markó Béla soraiban, és a többiekében mind, arról a belső erőről olvasok, ami megtart magyarnak. Nagyon messze az Otthonomtól, ölembe hullott e különleges szellemi csemege. Hatása alá kerültem, nem tagadom, de egy pillanatát sem bánom.
“BÁTORÍTÁST KAPTAM TŐLETEK, MERT MEGMARADHATOK EMBERNEK, MAGYARNAK.
NEM TUDOM ITT NEHEZEBB-E EZ, VAGY ODAHAZA.
HÁLÁVAL ÉS A VISZONTLÁTÁS REMÉNYÉVEL:
KÓSA FERENC”
Györgyi noszogatott, invitált: " Nem is ettél semmit!"- mondogatta. Én meg mosolyogva és nagyon jóllakottan néztem és hallgattam hálásan suttogást, nevetést, reményt.
