Folytatódik az új magyar filmek vetítése Clevelandben
A Bocskai Filmklub 2019 márciusában indult, Miklós Melánia akkori KCSP ösztöndíjas szervezésében. Hiátustöltő szerepe hamar beigazolódott. Legfeljebb egy éves magyar filmeket a diaszpóra egyik legnagyobb amerikai-magyar közössége körében levetíteni nem kis feladat. Célkitűzéseket egyeztetni elvárásokkal, korosztályhoz, hangulathoz, érdeklődési körhöz, eseményhez kapcsolni, igen komoly kihívás. De én szeretem a kihívásokat. Az alapvető feladataim felsorolásakor, Molnár Zsolt elsőként emelte ki a filmklub jelentőségét. Két hónap clevelandi tartózkodás után, kezdem érteni miért.
Miután ezeken átrágtam magam, csak azt kellett kitalálni, hogy a következő kilenc hónapban milyen filmeket fogunk vetíteni és mikor. Az elhatározás megszületett: havonta egy-egy filmmel jelentkezünk. Minden korosztályt és igényt igyekszünk kiszolgálni. Váltakoztatjuk a műfajokat, témákat. Egyetlen dolog lesz állandó: a cél, hogy kikapcsolódást, szórakozást, együttlétet generáljunk, miközben magyar kultúrát, magyarságtudatot, közösséget igyekszünk ápolni, mindezek megtartásához hozzájárulni.
A születés jogán! – szembejött velem és azonnal éreztem, helye van, helye lesz. Joggal gondolhatja a kedves olvasó, “Már megint egy 56-os film!” Van kockázat, hiszen ötvenhatosok, sajnos, egyre kevesebben vannak közöttünk. A fiatalok jellemzően inkább előre néznek mint vissza. Egypercesre összevágott beharangozót láttam a filmből és tudtam, hogy bevállalom, nemcsak Clevelandben a Bocskai Filmklubban, hanem Kaliforniában, a legújabb magyar múzeumban is (Orly Múzeum a Magyar Kultúráért), amelynek szintén programszervezője vagyok.
Czene Ferenc lányával, Czene Gizellával többször beszéltünk telefonon és számtalan e-mailt is váltottunk. Szavaiból minden alkalommal olyan sok szeretetet, hazaszeretetet hallottam ki, hogy azt éreztem ismeretlenül is, nagyszerű ember lehetett az édesapja, és én tudni akarom ki volt. Aztán a 108 perces Portré dokumentumfilmből megtudtam. Pont annyit, amennyi kellett, pont annyit, amire szükségem volt, hogy biztosan tudjam, meg akarom osztani másokkal is.
Így kerül bele a programszervező akaratlanul is egy család életébe, válik részesévé egy hazáját nagyon szerető, évekig elhagyni kényszerülő, végül hazatérő ember életének. Czene Ferenc a hontalanság évei alatt (soha nem volt amerikai állampolgár) folyamatosan a magyarságért dolgozott. Saját bevallása szerint, sokszor a családnál is előbbre helyezte a "magyar ügyet".
Szeretett szülőföldjére, hazájába, úgy ment vissza, ahogy annak idején elhagyni kényszerült, a határon át. Saját kezével építette meg “A szabad gondolatok otthonát”, amely Gyulán kulturális központként működött. 2018. június 28-én búcsúztatták szerettei és helyezték el hamvait a háza alapzatában, saját kívánsága szerint.
Varga Árpád Zsolt, a film rendezője, "jó barátja volt édesapámnak" – mondogatta többször is Czene Gizella, és ez érződik. Erőteljes kameraképek, a hihetetlenül gazdag '56-os film- és fotóanyag megmozgatott, feketén-fehéren rögzített pillanatok segítenek benne. Drónos felvételek: pont annyi, amennyi kell, hogy a szem gyönyörködni tudjon időnként a tájban, és így könnyebben tudja befogadni a szavak, gesztusok mögötti érzelemdús világot.
Ritka, hogy majdnem két óra alatt közel ötven ember, "levegőt ne vegyen", ne járkáljon, ne egyen-igyon. Ritka és számomra pont ezért igen értékes. A Czene film alatt éppen erre lettem figyelmes. Köszönet érte minden résztvevőnek! Köszönet és hála a teremért, a segítségért, az apró gesztusokért, de legfőképpen az együtt megélt pillanatokért!
