A hétfői műsorhoz hasonlóan ez alkalommal is Varga János rektor köszöntötte a közönséget néhány kezdő gondolattal. Mivel ezen a héten ünnepeljük Bingeni Szent Hildegard ünnepét, akiről már előző beszámolómban írtam, s aki polihisztorként, művészként méltán lehetne az Ars Sacra Fesztivál védőszentje, róla is szólt és az első néhány percben az ő zeneműveibe volt lehetőségünk belehallgatni.
Andrási Erika Jászapátiból származik, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett művészettörténet szakon. A kérdésünkre, hogy hogyan találkozott Feszty Masa művészetével és miért hozta meg a döntést, hogy komolyabban elkezd vele foglalkozni, elmesélte, hogy néhány éve lelki vigaszt keresve a budapesti templomokat járta, több helyszínen talált ugyanattól a kéztől származó festményeket, amelyek felkeltették az érdeklődését, hogy ki lehet ez a művész. Ekkor találkozott először Feszty Masa nevével és mivel az egyetemen nem tanultak róla, arra a következtetésre jutott, hogy egy olyan festőnőről van szó, akinek még nincsen feldolgozva az élete, nincsenek róla publikációk, tanulmányok. Feszty Masa műveiről eddig egyetlen gyűjtemény született dr. Farkas Veronika és prof. Prokopp Mária munkája nyomán. Ebben azonban kevesebb vallásos témájú képet neveznek meg, mint amennyiről a fiatal művészettörténésznek már ekkor tudomása volt. Hosszú út kezdődött ezután, amelynek részletei szinte mesebeliek. Rengeteg helyszínt bejárt, mert az volt a célja, hogy minél több szakrális témájú festmény pontos helyét megismerje és dokumentálja. Többször fordult elő vele, hogy egy-egy állomáson kapta meg a következő képről az információt. Ennek a hosszú (3 évig tartó) kutatói munkának az eredménye, hogy mára kb. 150 képről van pontos ismerete. Ezekből a művekből állította össze körülbelül egyórás vetítettképes előadását.
Feszty Masa 1895. január 31-én született Budapesten. Édesapja Feszty Árpád, a Feszty körkép megálmodója és megalkotója. Édesanyja Jókai Mór fogadott leánya, Jókai Róza, ő maga is festészettel foglalkozott, illetve emellett még írt is. A család a budapesti Bajza utcában élt a Jókai villában, a nyarakat pedig a svábhegyi nyaralóban töltötték. Masa az Iparművészeti Főiskolán tanult, majd apja halálát követően édesanyjával Münchenbe mentek, ahol egy képzőművészeti akadémián folytatta tanulmányait. 1918-tól már önálló kiállításai nyíltak. Nagy hatással volt rá Botticelli, Fra Angelico és Giotto művészete is. Édesanyja halála (1936) nagyon megviselte a művésznőt. Idegszanatóriumba került, majd később a Szociális Testvérek Társaságának közösségéhez próbált csatlakozni – kevés sikerrel. Ezután költözött fel a budai várba Böbével (Székely Erzsébettel), aki mindenkori segítője lett, elvégezte a ház körüli munkákat, így ő nyugodtan alkothatott. De nemcsak festett, hanem írt is Feszty Masa, illetve rádióbeszédeket is mondott, amelyekben társadalmi problémákról beszélt, felszólalt az éhező gyermekek és a rettenetes körülmények között szenvedő állatok ügyében. Szenvedélyes szeretettel szerette az állatokat, festményein is sokszor ábrázolta őket. Írásai közül Erika felolvasott az előadás közben egyet, amely különösen illik az Ars Sacra hét mondanivalójához, s kapcsolódik Bingeni Szent Hildegárd alakjához is. Az ismeretlen szerzetes egyházművészekről a következőképpen gondolkodott Feszty Masa: „… ők a világ legboldogabb, s legszebb életet élő lényei. Istennek és a művészeteknek élni ez a szentség legmagasabb foka. (…) Felnézünk rájuk, mert ők már itt, lent a mennyországban vannak.”
Feszty Masa életét követően Andrási Erika áttért a művésznő festményeire, egészen pontosan a szakrális témájú képeire, ugyanis fő kutatási területének ezt az irányt választotta. A több példányban is létező Szent Margit, Lisieux-i Kis Szent Teréz, Szent Filoména, Goretti Szent Mária, Úti Boldogasszony, Magyar Madonna ábrázolások mellett olyan képeket is mutatott, mint Szent Bernát, Istenes Szent János, Xaveri Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác, Szent Benedek, Sienai Szent Katalin, Szent József. Papportrékat is bemutatott, az Ars Sacra Fesztiválon szereplő Mécs László és Sík Sándor papokról készült festményeket és részletesebben a Pázmáneum birtokában lévő portrét Isten szolgájáról, tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros, érsekről és annak fekete-fehér szénnel és ceruzával készített vázlatrajzát. Nemcsak a képeket, hanem azok keletkezésének és utóéletének történetét, valamint a művésznő alkotói tevékenységét is megismerhettük. Az előadás tulajdonképpen tanúságtétel is volt, mert abban különbözött a szokásosnak nevezhető tárlatvezetésektől, hogy bemutatta a festmények két történetét. Nemcsak azt, ahogyan Feszty Masa keze alatt elkészült, hanem azt is, ahogy a lelkes kutató a nyomára bukkant. A közönség érdeklődése olyan nagy volt, hogy az időkeretet túllépve is tovább faggatták Erikát a képek történeteiről. Egy alkalommal, amikor Egerben járt, betért volna a ciszterci Szent Bernát templomba. Elmesélése szerint az előtérben állva olyan érzése volt, hogy ott is találni fog egy Feszty Masa képet. Mintha jobb oldalt lenne egy festmény, amelyen a festőnő alakjainak jellegzetes szemeit látná. A templom azonban sajnos zárva volt, nem jutott közelebb a képhez. Fél évvel később járt ismét arra, s tudatosan szentmisére ment, mert így be tudott jutni a templomba. Megérzése beigazolódott, amikor az oldalkápolnában Feszty Masa egyik Szent Margit képét találta meg, habár a szentet lehunyt szemmel ábrázolta a művésznő. Ez a kép azért is különleges, mert jól látható rajta az is, hogy a festő számára fontos volt, hogy alakjait autentikus környezetben ábrázolja. Szent Margit ezen a festményen a margitszigeti havas téli tájban térdel és öleli magához a keresztet. Az este során még az is kiderült, hogy a vendégek sorai között van egy hölgy, aki egykor a festőnő Szent Rita képéhez modellt ült.
Érdekes és szép előadásban volt része annak, aki eljött a bécsi Pázmáneumba szerdán. Megmutatta nemcsak Feszty Masa tehetségét és alkotásait, hanem lelke gazdagságát és hitét is, azt a többletet, amitől a művészet szent művészetté válik.
Zárszavában az intézmény vezetője elmondta, van a XX. századi magyar festészetnek egy szintén méltatlanul háttérbe szorított szakrális művésze: Molnár-C. Pál, akit „Boldog művésznek” szoktak nevezni, tehát „beato” és van egy „beata”-ja is, és ez Feszty Masa. Ha vannak apostoli küldetéssel megáldott művészek, akkor vannak olyan művészettörténészek is, akiknek hasonló a hivatásuk, és ehhez a tevékenységéhez kívánt az Ars Sacra Fesztivál házigazdája az előadónak további sok erőt és sikert.
A beszámoló végén fontosnak tartom elmondani, hogy Feszty Masa képeihez, amint Andrási Erika hangsúlyozta, mindenképpen érdemes elzarándokolni, és személyesen felkeresni és megtekinteni azokat, mert a lélektől-lélekig szóló hatásukat igazán úgy tudják kifejteni.
