László 1940 tavaszán látta meg a napvilágot Budapesten. Ő volt a legkisebb gyermek, az ötfős családban. Gyermekévei alatt több vidéki településen is élt, édesapja munkájának köszönhetően. Végül Pannonhalmán érte a nagykorúság, ott érettségizett. Innen egyenes útja volt a Műegyetemre, mivel mindig is jó és szorgalmas tanuló volt. Itt villamosmérnöki diplomát szerzett.
1968-ban a Nehézipari Minisztérium megbízásával Párizsba utazott, hogy a Ganz-MÁVAG részére egy nagyméretű számítógépet juttasson haza, miután megismerte a működtetését. Feladatát elvégezvén, csak a számítógép érkezett vissza. Ő már nem tért vissza Magyarországra. A Control Data Corporation amerikai cég párizsi részlegénél talált állást, ahol elsősorban utasszállító repülők számítógépes tervezésében (Concorde, Airbus) tevékenykedett. A cég a 70-es évek elején Lászlót és családját a Genf melletti Ferney-Voltaire-i központjába helyezte át; így kezdődött László genfi pályafutása. 1980-ban belépett a genfi székhelyű Nemzetközi Távközlési Szervezetbe (UIT), mint számítástechnikai tanácsadó; innen ment nyugdíjba 2000-ben, már diplomata szinten. Ezután is tovább dolgozott a szervezetben, valamint könyveket írt és tanított.
Mindezekből látszik, hogy László egész életében a tettek embere volt. Amikor megérkezett Svájcba, azonnal bekapcsolódott a genfi társadalmi életbe. 1989-ben újjászervezte a Genfi Magyar Egyesületet, melynek elnöke lett, és elindította a Genfi Magyar Értesítőt. Továbbá a Svájci Magyar Egyesületek Szövetségének életében is sokat dolgozott. A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége etikai bizottságának a tagja volt. Második feleségével, Dr. Ágoston-Mercz Katalinnal együtt, nélkülözhetetlen munkájukkal hozzájárultak a Genfi Magyar Katolikus Misszió életéhez is.
László szabadidejében sem unatkozott, mindig is érdeklődött a fényképészet iránt, ezenfelül pedig szenvedélyesen szerette a vitorlázást. Otthonosan mozgott a dalmát tengerpart, a Balaton és a Genfi-tó vizein. Egyébként a tengeri navigáció szakembere volt: ebben a témában jelent meg könyve.
Szabó Zoltán halála után László vállalta a Magyar Könyvtár rendezését, illetve átalakításának felelősségét. Így hívta életre annak utódját, a Genfi Magyar Kultúrális Központot, ami kevesebb könyvvel, de több programmal várja azóta is az érdeklődőket. Úgy vélte, hogy más nagyvárosok mintájára Genfben is kell létesíteni egy nagyobb szabású kulturális intézetet, és a mostani szerény Központban a majdani intézet csíráját látta.
Súlyos betegsége dacára, László még az utolsó éveiben útjára indította régi nagy tervét: szobrot állítani Genf városában az 1956-os magyar szabadságharc emlékére. A sikeres pályázat és a majd hároméves szervező munka eredményeként a magyar kormány és Grand-Saconnex város támogatásával 2018 novemberében felavatták – még László jelenlétében – az emlékszobrot. Az emlékművet az igazán tehetséges magyar szobrász, Párkányi Raab Péter készítette Magyarországon. A szobor Grand-Saconnex-ban, a Parc du Château-Pictet-ben lett elhelyezve, közel több nemzetközi intézményhez.
Amikor majd évről évre, október 23-án elhelyezzük a szobor lábánál az emlékezés koszorúját, önkéntelenül is eszünkbe fog jutni Mercz László, akit felesége, Katalin, négy lánya és két unokája, valamint az egész svájci magyar közösség gyászol.
Nyugodjon békében!
