Interjú Dreisziger Kálmánnal
Nemes Csilla Szidónia: Úgy gondolom, hogy a Bokrétát nem kell bemutatni, hiszen már több, mint 50 éves múltra tekint vissza. Hagyományosnak tekinthető a decemberi fellépés?
Dreisziger Kálmán: Nem, és nem is biztos, hogy szerencsés volt az advent kezdetére időzített fellépés, mert közösségünk nagy része már karácsony előtti időstresszben van. Viszont a művészeti vezetők fontosnak véltek az évad derekán egy igényes, nagyszínházi produkciót tartani, ami nemcsak jelentős kihívás elé állítja az együttes összes tagját, hanem kellő keretet is ad gyönyörű tánchagyományainknak.
N. Cs. Sz.: A műsor hihetetlenül változatos volt. A programban felsorakoztatták Erdély szinte mindegyik tájegységét, de a magyarországi vidékek sem maradtak ki. Milyen vezérelv állt a műsor összeállításának hátterében?
D. K.: Az eredeti ötlet az volt, hogy mivel a Bokréta tagjai az utóbbi évben több québeci csoportnál tanítottak magyar – kalocsai, mezőségi, szatmári – táncokat, meghívjuk őket mind egy közös előadásra. Vegül is csak a Mackinaw tudta elfogadni meghívásunkat. A műsorhoz különös összeállítási vezérelv nem volt. A meglévő repertoárból kellett gazdálkodni. Tehát itt inkább az összeállítás volt szerencsés és érdekes, mert nagyon jól illettek a számok egymás mellé, hol hasonlatosságot, hol pedig kontrasztot mutatva.
N. Cs. Sz.: Az előadás hűen tükrözte a Bokréta hagyományokhoz való ragaszkodását, és ezt bizonyára a közönség is érzékelte. Mintha számukra magától értetődő lenne az eredetiségre való törekvés?
D. K.: Dreisziger Dénes és Gizi (Gissella Santayana), a Bokréta művészeti vezetői évekig táncoltak a pozsonyi Ifjú Szívekben, a szlovákiai magyarság hivatásos néptáncegyüttesében. Ott volt alkalmuk ars poetica-juk kikristályosítására. Ők az eredetiség hívei. Céljuk az, hogy a színpadi produkció visszavezethető legyen az eredeti hagyományhoz, például egy falusi táncmulatsághoz. Erre kitűnő példa a Bokréta gyimesi koreográfiája, aminek a párostánc részét Dénesék – minimális színpadiasítással – egy híres, gyimesi csűrben felvett, eredeti gyűjtés filmjére mintázták. És hogy az élő kapcsolat is meglegyen, két alkalommal is elvitték a csoportot Gyimesbe, ahol találkozhattak, táncolhattak azokkal a nagy öregekkel, akik fiatalon még az említett filmben táncoltak. Az eredetiség megjelenik a Bokréta viseleteiben is. Például az előadás volt az ősbemutatója a Rimóci táncok című koreográfiánknak, amihez a viseleteket a legendás rimóci „kútfőtől”, Kanyó Margitka nénitől vettük. De teljesen vagy részben eredeti viseleteink vannak a kalotaszegi, székely vagy gyimesi táncainkhoz is. És persze mellőzzük az egyöntetű, stilizált színpadi viseleteket. Szerencsére a zenészeink is ezen a „tiszta forrás” vonalon működnek. De erről még később is szólok.
N. Cs. Sz.: Az est vendégszereplője a Drummondville-i Mackinaw együttes volt, mellyel a Bokréta régóta jó kapcsolatot ápol. Ők nemcsak saját, de szatmári táncokat is bemutattak. Honnan az ismeretség?
D. K.: A Mackinaw már közel 50 éve táncol magyar táncokat. A székesfehérvári Alba Regia szinte testvéregyüttesnek számított pár évtizeden át. Barátságok sora, sőt házasság is született a két csoport tagjai között. A Bokrétával az elmúlt néhány év szorosabb kapcsolatát is talán ez teremtette, mert Bocz Árpád (Para) és fia, Árpi most is Drummondville-ből járnak a próbáinkra. Az előadáson látható szatmári koreográfiát is Árpi és Sarah Lafond keszítették. Sarah úgyszintén táncolt a Mackinaw-ban, mielőtt átjött a Bokrétába. Ebből is lehet látni, hogy a Bokréta milyen fontos kulturális híd. A csoport tagjainak többsége már québeci francia. Ők lelkesen és nagyon szorgalmasan tanulják a magyar hagyományokat és mutatják be színpadon. Viszont a montreali magyar közosségen belül is híd szerepet játszik a Bokréta. A gyermekcsoportunknak például a katolikus egyházközség ad otthont, de a csoport lelkes szülői közösségének fontos részét a református egyház Csillagösvény Egyesületének a tagjai alkotják.
N. Cs. Sz.: Minden sikeres néptáncelőadás egyik kulcsa a kísérő zenekar. A Hétlépés mindvégig teljes összhangban kísérte az egymást váltó táncos és vokális mozzanatokat. Róluk mit kell tudni?
D. K.: Mint említettem, ők is az eredetiség hívei. És tényleg csodálatos szépen adták vissza az előadásban szereplő vidékek, falvak sajátos zenéjét. Mi ennek a titka? Részben az, hogy a Bokréta téli táborába mindig kitűnő zenészeket hívunk meg – ha lehet, adatközlő falusiakat. Így például tavaly a magyarpalatkai Kodoba Florintól tanulhattak zenészeink. Előző évben a híres szászcsávási banda tagjaitól. Nem csoda, hogy a zeneileg is nehéz csávási cigánytáncunkhoz oly gyönyörűen tudtak muzsikálni. Persze ehhez a tanulási folyamathoz ritka szeretet, alázat és szorgalom kell. És ez Gál Jessicanál, Garda Leventénél, Krasznai Attilánál megvan! Az is nagyon tetszett, hogy vendégénekesünk, Paulusz-Garda Jeszika maga mellé vette a gyerekcsoportban táncoló Kertész Annát, és a nagysajói muzsikához együtt énekeltek.
N. Cs. Sz.: Gratulálunk a Bokrétának a sikeres előadáshoz, és köszönöm a beszélgetést!
Az előadást megtekintették Magyarország ottawai nagykövetsége képviseletében Oroszi Katalin, valamint Szentmihály Gyula montreali tiszteletbeli konzul, illetve a helyi magyar egyesületek képviselői.
