Együtt, bevonódva, lelkesen
Hannoverben idén, december első felében, 8-án kerül sor a Mindenki Karácsonyára. Minthogy ebben az Ovi-Suli is aktív szerepet vállal, már javában folynak az előkészületek.
2018. november 25-én, vasárnap délután, lázas készülődés folyt a hannoveri ovi-suliban. A gyerekek, a szokásos kezdő éneklés és mókázás után, már a december 8-i Mindenki Karácsonyára készültek Szabóné Kliment Anita és Üveges-Rodina Zsuzsanna vezetésével. Gyakorolták a karácsonyi műsor szövegét, a bevonulást, az énekeket és a táncot. Ezt követően karácsonyi süteményeket és csillagos fejdíszeket készítettek elő szüleik segítségével. Ily módon a jelenlévők mind kivehették részüket az ünnepi előkészületekből.