Ünnepi program gyerekeknek és felnőtteknek
A winnipegi Magyar Házban mindenki a Mikulásra vár, a gyerekek izgatottan súgnak össze, azt találgatják, hogy az idén vajon mikor érkezik. A várakozást egy varázsütéssel a készülődés idejévé tesszük, így mindenki komoly munkába kezd. Az egyik asztalon mézeskalács készül, a gyerekek maguk mérik ki a hozzávalókat: liszt, cukor, vaj, méz... Az alapanyagokat a saját kis táljukba rakják, majd összegyúrják. Az egészen kicsi kezek mellé kerül egy-egy nagyobb is. Pár lépéssel tovább már egészen más dolgok történnek, ott a gyerekek már hosszú-hosszú kigyókat sodornak, amit a vágódeszkáról a fákra csavarnak. Ott a kürtőskalács készül. Egyeseknek a tészta ragad, másoknak hópihe a képeslapra. A kézműves sarokban is nagy munka van, csattan az olló, a zsinórra csomó kerül, és Télapónak is kinő a szakálla. Mindenki nagyon elfoglalt és lelkes. Észrevétlenül fahéjas kürtőskalács illata tölti be a termet, körbe lengi a fát, a szíveket. Karácsonyi illat van, csillogó szemek. Ez már az Ünnep. Megérkezett.
Álmunkból egy csengő hangja ébreszt fel, valahol valaki csenget. Belép közénk. Szekeret húz maga után és piros csengőjével még mindig csenget. A nagy munkában el is felejtettük, hogy rá is várunk, de most, hogy itt van, figyelmünk csak rá szegeződik. A Mikulás, eljött, idén is eljött. A kicsik egyre szorosabb gyűrűvel veszik körbe őt, aki lassan mind a húsz gyereket az ölébe veszi, és, ajándékozás előtt komolyan elbeszélget velük. Úgy tűnik, nem siet, talán a karácsonyi illat őt is csapdájába ejtette. Énekek csendülnek fel a Mikulásnak, aki örömében már nem csak a kicsiket, de a nagyokat is az ölébe veszi és megajándékozza.
Az Ünnep mindenkié, ezért lassan felnőttekkel telik meg a terem, közösen terítünk, mindenki hozott magával néhány finom falatot. Megosztjuk amink van, megosztjuk azt, akik vagyunk. A kerek asztalok mellett hosszú beszélgetések kezdődnek, lassan leszáll az est, de világítanak a fán a fények ... és a fa alatt a jászolban fekvő Kisded.
